Védikus eljárás, Jagja Magyarországért – felhívás!

2011-03-30 | 11:47 0 hozzászólás

Egy rendhagyó kezdeményezésről szeretnénk tájékoztatni Titeket, amelyhez ha kedvetek és lehetőségetek engedi, csatlakozhattok.

Mint sokan tapasztaljuk országunk gazdasági, szociális, morális és egyéb helyzete hagy némi kívánni valót maga után. Ez természetesen kihat saját életünkre, mind anyagi, mind érzelmi szinten. Sokan sokféleképpen próbálnak tenni több-kevesebb sikerrel azért, hogy ez változzon.

Kezdeményezésünkkel ehhez szeretnénk hozzájárulni oly módon ami a leghatékonyabb lehetőség a változásra. Ezt a módszert Maharishi Jagjának nevezik és Maharishi Mahesh Yogi által képzett Védikus Panditok végzik.

Egy kis magyarázat ezen utolsó mondathoz:

A Maharishi Jagja programok a Maharishi Dzsjótis (indiai védikus asztrológia) rendszerén belüli olyan tudattechnológiák, melyek a hatás ellenhatás elvén működve védenek meg bennünket az életünk során felbukkanó nem kívánatos hatásoktól, illetve erősítik fel a pozitívokat.

Minden egyes gondolatunk, szavunk és tettünk hatást fejt ki környezetünkre, mely hatások később visszaverődnek ránk. Ez az egész folyamat a tóba dobott kőhöz és az általa keltett hullámok jelenségéhez hasonlatos. A keletkező hullámok az egész tó felszínén végigutaznak, majd a legtávolabbi partszakaszról is visszaverődve végül visszaérnek a forráshoz.

A Maharishi Dzsjótis tudománya révén lehetőségünkben áll az efféle múltbéli tettek jövőbeli hatásainak pontos tér és időbeli meghatározására.
A rendkívül pontos analízist követően határozzák meg és tesznek javaslatot az esetleges Maharishi Jagja szükségességre, és sajátosságára. Ha a bennünket hamarosan elérő múltbéli hatás nem kedvező, akkor a javasolt Jagja olyan életet támogató hatást indít el, mely segít a nemkívánatos hatás kioltásában. Ha viszont a beérkező hatás kívánatos, abban az esetben a javasolt Jagja sokszorosára erősíti a pozitív hatást. Az egész Jagja technológia titka tehát a jövőben bennünket érő hatások pontos ismerete, valamint az őket erősítő vagy kioltó életet támogató hatás vagy rezgés létrehozása, melyet erre kiképzett Védikus Panditok csoportja hoz létre a közösen generált magasan rendezett csoporttudat, és az ebben elindított szándékrezgés segítségével.

A Védikus Panditok azok a személyek akik, több száz évre visszavezethetően brahmin családban születtek, így genetikailag is biztosított tudatuk tisztasága és képessége ezen speciális feladatok végzésére, amik tulajdonképpen a teremtés legfinomabb szintjén történő hatások. Emellett gyermekkoruktól fogva Maharishi felügyelete alatt képezték, tanították őket. Jelen pillanatban 2000 ilyen Védikus Pandit végzi a Jagjákat egy helyen, egy időben.  A Maharishi Jagja programok egyaránt alkalmazhatók családok, cégek, szervezetek, országok, valamint egyének életében is.

Országunknak is 24 különböző témában lehetséges a Jagja vásárlása. Ezen Jagják árát az határozza meg, hogy hány Pandit és hány napig végzi ezt a speciális tevékenységet. 1250 dollártól egészen 1.000.000 dollárig terjedhet az ára.  Mi azt a kezdeményezést hívtuk életre, hogy 125 ember közreműködésével 10 dolláros fejenkénti árral vásároljunk az országunknak 1250 dollárért Jagját. Úgy ítéltük meg, hogy ezen összeggel sokan szeretnének és tudnak ebben részt venni. Ha ezen csoport létrejön, akkor szeretnénk ezt 24 hónapig fenntartani és a lehetséges 24 szempontra Jagját végeztetni.

Ezek többek között hatnak országunk:

  • gazdagságára,
  • jólétére,
  • harmóniájára,
  • a negativitások és diszharmóniák kiküszöbölésére,
  • egészségére,
  • békéjére,
  • oktatásra,
  • védelmi rendszerére,
  • súrlódásmentes kommunikációra,
  • jog és pénzügyi rendszerére,
  • bölcsességére és lelki fejlődésére, stb.

Természetesen, ha 125 főnél többen érzik úgy, hogy ebben szívesen részt vesznek, vagy akár nagyobb összeggel van lehetőségük kezdeményezésünket támogatni, akkor a következő áron vásárolható nagyobb Jagját kérjük majd. A következő eggyel nagyobb Jagja 2500 dollárba kerül egyébként. Valamint, ha valaki egyszeri felajánlást szeretne tenni, természetesen annak is nagyon örülünk.

Mindazok, akik szeretnének velünk együttműködni, ide kattintva jelentkezhetnek. Nekik részletesen elküldjük, hogy mikor és milyen számlaszámon tehetik meg a felajánlásukat, és a havi rendszeresség minden hónap melyik napjáig kell, hogy teljesüljön.
Ha valaki szeretné, természetesen egyszerre akár több havi részvételi díjat is elutalhat egy összegben, amennyiben ezt külön feltünteti.

A jelentkezések szeretnénk, ha április 10.-ig befutnának, hogy az utalások, befizetések megtörténhessenek április 15.-ig. Így, remélhetőleg már május elején, méghozzá május 6.-án, ami egy különösen erős nap új dolgok elindítására és a hosszan tartó eredmények napja, elindulhat a Jagják végzése.

Azok, akik együttműködnek velünk, tagjai lesznek egy csoportnak akiken keresztül ez az áldás beáramlik országunkba, így a Jagja kezdésének pontos dátumáról és témájáról minden hónapban értesülnek majd.

Kezdeményezésünk 2011. május 5.-én útjára indult az első jagjával, ennek ellenére bármikor lehet csatlakozni összefogásunkhoz.

Ez egy magánszemélyi kezdeményezés, így az utalásokra, befizetésekre külön erre a célra nyitott lakossági forint és deviza számla áll majd rendelkezésre. Mindenki aki tagja a csoportnak és kívánja betekintést nyerhet az adminisztrációba és a bankszámla kivonatba, ha bármilyen kétsége merülne fel a pénz célját illetően.

Bármilyen kérdéssel a hamsayagja@gmail.com e-mail címen fordulhattok hozzánk.

Előre is köszönjük együttműködéseteket és nagy szeretettel várjuk jelentkezéseteket! 🙂

Károly Viktória,
Piros Péter, és
Dienes István TM tanár
szervezők

Ui: Ha szeretnéd, nyugodtan továbbíthatod másoknak is…


DÍJMENTES TRANSZCENDENTÁLIS MEDITÁCIÓ-ELŐADÁSOK MAGYARORSZÁGON

Régebbi cikkek