Védikus Hagyomány

Vaszistha tanítása a sorsról és a saját erőfeszítéseinkről – II. rész

[A tanítás első része] – Ki mint vet, úgy arat, ó Ráma. Ez az önerőből végzett fáradozás igazi értelme, amit olykor sorsnak (isteni gondviselésnek) is neveznek. Szenvedéseik közepette az emberek így jajveszékelnek: „Ó jaj, micsoda tragédia!”, vagy „Ó jaj, miért ver a sors?”. Valójában a kettő ugyanazt jelenti. A sors vagy az isteni akarat nem különbözik a múltbeli fáradozásoktól vagy tettektől. A jelen sokkal hatalmasabb erővel bír, mint a múlt. Bolondok, akik beérik múltbeli fáradozásaik gyümölcseivel (amit isteni gondviselésnek hisznek), és közben semmit nem tesznek most.

Ha a jelenben tett erőfeszítéseidet olykor a sors (vagy isteni akarat) keresztülhúzza, az csak annyit jelent, hogy fáradozásod gyenge volt. Erős ellenséget látván csak a gyenge és tompa eszű ember gondol mindjárt a sors kezére, és adja meg magát rögvest.

Néha megesik, hogy valaki erőfeszítés nélkül szerez meg valamit. Például az utód nélkül, hirtelen eltávozott király halálakor a királyi elefánt (az ősi hagyományokat követve) egy koldust jelöl meg uralkodónak. Ez nem írható sem a véletlen, sem az isteni akarat számlájára, egyszerűen csak a koldus elmúlt életbeli fáradozásai hozták meg most a gyümölcsüket.

Néha az is megesik, hogy a földműves munkáját a vihar tönkreteszi. Ebből látható, hogy a vihar ereje nagyobb volt a földműves erőfeszítésénél, akinek most még nagyobb erőt kell majd kifejtenie. Fontos, hogy az elkerülhetetlen veszteség miatt ne bánkódjon, hiszen, ha értelme lenne bánkódásának, akkor mindennap siránkozhatna az elkerülhetetlen halál miatt. A bölcsnek mindig tudnia kell, hogy mi érhető el saját erőből, és mi nem. Nagyfokú tudatlanságra vallana tehát, ha ilyenkor a veszteségeket valami külső hatalom munkálkodásának tulajdonítanánk, mondván: „Isten a mennybe vagy a pokolba juttat”, vagy „Egy külső erő kényszerít, hogy ezt tegyem”. Az ilyen tudatlan embert jobb messzire elkerülni.

Meg kell szabadulnunk a szeretem, nem szeretem képzetektől, és az önerőből tett helyes fáradozást követve végül el kell érnünk az igazságot, hiszen az isteni akarat nem más, mint saját erőfeszítésünk másként nevezve. A végzetben hívőkön csak nevetni lehet. Csakis az nevezhető önerőből való fáradozásnak, ami a helyes megértésből fakad, s a szent iratok tanításával és a szentek tanácsaival átitatott szívben születik.

Forrás: A Vaszistha-jóga
A teljes mű megrendelhető: www.vaszistha.hu

6 hozzászólás

  1. Pingback: Brahmarishi Vaszistha a sorsról és a jelenben véghezvitt cselekvésről — Meditáció Portál

  2. Pingback: Vaszistha tanítása a sorsról és a saját erőfeszítéseinkről – III. rész — Meditáció Portál

  3. Arcadius

    Mindig az a hibás, aki szenved!
    „Szenvedéseik közepette az emberek így jajveszékelnek: „Ó jaj, micsoda tragédia!”, vagy „Ó jaj, miért ver a sors?”. Valójában a kettő ugyanazt jelenti. A sors vagy az isteni akarat nem különbözik a múltbeli fáradozásoktól vagy tettektől.”

    Dadashrí, egy megvilágosodott Gudzsarati bölcs így ír erről:
    „Nagyon sokféle ítélkezés létezik a világon. De a karma világában csupán egyetlen egy ítélet, vagy pontosabban természetes igazságszolgáltatás van. „MINDIG AZ A HIBÁS, AKI SZENVED!” Ez az egyetlen ítélet. Ez az igazságszolgáltatás irányítja az egész univerzumot.
    A világi ítélkezés csupán illúzió. Valójában a világot mindig, mindenhol a természet törvényei irányítják. Akik jutalmat érdemelnek, azok meg is lesznek jutalmazva, és akik büntetést érdemelnek, azok büntetést fognak kapni. Nincs más törvény.
    A természet ezen törvénye tökéletes, még akkor is, ha valaki nem érti ezt, vagy nem hajlandó ezt elfogadni. Az emberek nem ismerik a Realitást. Tudásuk egy relatív világról, valójában tudatlanság, és ez a tudatlanság kényszeríti őket vég nélküli vándorlásra egyik életből a másikba. Ellopta valaki a pénztárcádat? Miért pont a tiédet és nem valaki másét? Ki az, aki emiatt szenved? Nos, a hibát az vétette, aki szenved. A Valóság ismerője tudja ezt.
    Ezért mondom: mindig az a hibás, aki szenved.”

  4. Arcadius

    Tisztelt Főszerkesztő!
    Lassan egy hete már, hogy hozzászólásomat beírtam a
    “Vaszistha tanítása a sorsról és a saját erőfeszítéseinkről – II. rész” című cikkükhöz, de a hozzászólásom mind a mai napig nem jelent meg.Érdeklődöm, hogy mi az oka ennek a szokatlanul hosszú várakozásnak, mert ezzel igencsak elveszik az olvasóik kedvét a hozzászólástól.
    Temérdek hasznos információt tudtam volna még közölni.

    Üdvözlettel,
    Ark

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*