Védikus Hagyomány

Vaszistha az elméről és a felszabadulásról

Vaszistha
Vaszistha

Ismét szemezgetünk a kiadó jóvoltából a Vaszistha-jóga c. 800 oldalas könyvből.

Majd Vaszistha ekképp folytatta:

– Ó Ráma, bármi legyen is az elme, és bármi legyen is annak forrása, ettől függetlenül, önnön természetét felhasználva folyamatosan a felszabadulás irányába kell terelnünk. A tiszta elme mentes a lappangó hajlamoktól, következésképpen eléri az önismeretet. Mivel az egész világegyetem az elmében honol, a korlátok és a felszabadulás képzete is benne foglal helyet. Ezzel kapcsolatosan elmesélek most neked egy legendát, amit magától Brahmától, a teremtőtől hallottam. Hallgasd figyelmesen!

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hatalmas erdő. Ez az erdő olyan hatalmas volt, hogy több millió négyzetkilométernyi terület mindössze akkora volt benne, mint az atomon belüli tér. Az erdőben csak egy ember élt, akinek ezer keze és végtagja volt, és akit igencsak nyughatatlan természettel áldott meg a sors. Volt neki egy buzogánya, amivel magát ütlegelte, s ettől való félelmében állandó kétségbeeséstől vezérelve futkosott össze-vissza. Egyik alkalommal egy mély kútba esett. Kimászva belőle ismét ütlegelni kezdte magát, de félelmében most egy erdőbe futott be. Innen is kikerülve ismét ütni kezdte magát, s félelmében egy banánültetvényre tévedt. S bár senki sem volt a közelében, kitől félnie kellett volna, mégis hangosan ordított és sírt. S mintha mi sem történt volna, tovább ütlegelte magát, s továbbra is saját ütései elől menekült.

Mindezt belső megérző látásom segítségével vettem szemügyre, és akaraterőm segítségével egy pillanatra megállítottam:

– Ki vagy te? – kérdeztem tőle.

Ám olyannyira rettegett, hogy azonnal ellenségnek vélt, s ordítani kezdett, majd hangosan kacagott. Ezután egyik karját a másik után eldobva elhagyta testét.

Ahogy ez bekövetkezett, feltűnt egy másik ember, aki ugyanúgy futott és ütlegelte magát, mint az előző, s hangosan ordított, mint egy fába szorult féreg. Amikor megpróbáltam megállítani, tudomást sem véve rólam csak futott tovább saját élete ösvényén. Ezt követően több hasonló emberrel is találkoztam. Egyesek közülük meghallgatták szavaimat, s felhagyva korábbi életvitelükkel megvilágosodtak. Má­sok azonban ügyet sem vetettek rám, sőt teljesen megvetettek. Némelyikük még a veremből vagy a sűrű erdőből sem volt hajlandó kijönni.

Ilyen ez a sűrű erdő, ó Ráma, bármilyen életet is éljünk, egyikünk sem talál benne egy nyugodt helyet sem. S ha körülnézel, akkor most is rábukkanhatsz ilyen emberekre a világban, ugyanakkor saját bőrödön is megtapasztalhattad a tudatlan és káprázattal teli életet. Mivel azonban még túl fiatal és tudatlan vagy, semmit sem értesz az egészből.

– Ó Ráma, ez a hatalmas erdő, és a benne lakó fura ember nincs is oly távol, mint gondolnád! – folytatta Vaszistha. – A világ maga az erdő. Maga a nagy üresség, amit azonban csak a vizsgálódás fényében pillanthatsz meg. A példámban a vizsgálódás fényét az „én” képviseli. Ezt a bölcsességet egyesek elfogadják, mások elvetik, és folytatják a szenvedést. Akik éltek vele, azok megvilágosodtak.

Az ezerkezű ember nem más, mint az elme, és annak megszámlálhatatlan kivetülése. Az elme saját rejtett hajlamaival bünteti önmagát, és nyughatatlanul bolyong a világban. A történetben szereplő mély verem a pokol, a banánültetvény pedig a mennyország. A szúrós bokrokkal teli sűrű erdő a világi ember életét jelképezi, kinek élete a feleség, a gyermek és a gazdagság tüskéitől sebzett. Az elme olykor a pokolban, máskor a mennyben, aztán pedig az emberi lények világában időzik.

És amikor a félrevezetett elmére végre ráragyog a bölcsesség fénye, még akkor is ostobán eldobja magától, ellenségként tekint rá, majd szomorúságában sírni és jajveszékelni kezd. Néha megtapasztalja a tökéletlen felébredést, s a tökéletes megértés hiányában elveti magától a világi örömöket, ami csak tovább fokozza szenvedéseit. Az olyan lemondásnak, mely a helyes felismerésből, az elme természetén végzett vizsgálódásból eredő bölcsességből táplálkozik, a legmagasabb rendű boldogság a jutalma. Az ilyen elme néha már a saját korábbi vágyaira is értetlenül tekint. Aki bölcsességtől vezérelve mond le a világról, annak elméjéből úgy tűnnek el a rejtett hajlamok, mint a történetben szereplő ember földre hulló levágott karjai.

Íme a tudatlanság színjátéka, melyben saját akaratunkból okozunk fájdalmat önmagunknak, s melyben értelmetlen kétségbeeséstől vezérelve rohangálunk fel-alá. S habár mindenki szívében ott ragyog az önismeret fénye, mégis mindannyian saját rejtett hajlamainktól vezérelve bolyongunk a világban. Az elme csak tovább fokozza az ebből eredő szenvedést, és arra késztet bennünket, hogy körbe-körbe járjunk. Saját képzeteivel és szeszélyeivel, gondolataival és reményeivel leláncolja önmagát. Amikor pedig meglátogatja a szenvedés, nyughatatlan és kétségbeesett lesz.

Aki a bölcsességet megszerezve állhatatosan kitart mellette, és kitartóan végzi a belső vizsgálódást, azt a szenvedések örökre elkerülik. A zabolátlan elme a szenvedés forrása. Amikor ezt megértjük, a szenvedések úgy tűnnek el életünkből, mint a napfényben felszálló pára.

Forrás: A Vaszistha-jóga
A teljes mű megrendelhető: www.vaszistha.hu

One Comment

  1. Arcadius

    Szükségesnek látok itt a karma szó jelentésével kapcsolatban némi pontosítást. Legelőször is azt kell tudni, hogy a szanszkrit szavak sokjelentésű szavak. A Bölcsek szerint a spirituális fejlettségtől függ, hogy ki milyen értelmezést ad egy-egy szónak, vagy szútrának.
    Ezért van az, hogy pl. a Jóga szútrának olyan sokféle (rossz) fordítása van. A karma (karman) szó legelső jelentései valóban „tett”, „cselekedet” „előadás” stb. De a védikus tanításokban, ill. a jógában ez más értelmezésben szerepel. A karma szó másik jelentéscsoportja a „produktum”, „eredmény”, „hatás”. És itt erre vonatkozik a karma. Sokan fordítják „hatás – ellenhatás”-nak is. Vagy így: „tett – és annak eredménye”. Van olyan Bölcs, aki azt mondja, hogy a karma olyan, mint a visszhang. Amíg a karmát csupán az emberi testben való újra létesülések szempontjából nézzük, azt vizsgálva, hogy ki milyen családba született, milyen sorsot kapott, addig nem jutunk mélyebb megismeréshez. Abban a pillanatban azonban, amikor a Létezés mélyebb titkai után kutatunk, eljutunk egy új felismeréshez. MAGA AZ EMBERI TEST A KARMA. És ez bizony összecseng a buddhizmus azon tanításával, amelyben elmondják, hogy a boddhiszattváknak, akik az emberek közé szeretnének születni, hogy segítsenek rajtuk, azoknak „karmát kell kölcsönözni” valakitől, mert anélkül nem tudnak emberi testet szerezni. Azaz, karma nélkül nem tudnak ide leszületni.
    Ami a cselekedetet és annak gyümölcsét illeti. Itt megint kétféle jelentés van. Az egyik a „tett és következmény”. A másik a „tett és annak jutalma”. E második jelentés arra utal, hogy az ember spirituális vakságában nem látja az IGAZSÁGOT, önnön magát hiszi cselekvőnek és mohón várja jó tettei jutalmát. Temérdek kötődést építve ki ezzel az attitűdjével. Nem érti a tanítást, hogy „Nem Te vagy a cselekvő!” Így nem a tiéd a tett jutalma sem!

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*