Védikus Hagyomány

Vaszistha a tudatlanságról, az énségről és a tapasztalásról

Vaszistha
Vaszistha

Ráma kérdezte:

– Ó nagy bölcs, a tudatlanság és énség miként jelenhet meg az Önvalóban?

Vaszistha válaszolt:

– Ráma, csak a valóságra és ne a valótlanra vonatkozó kérdéseket tegyél fel. Igazából sem aranytalan gyűrű, sem az énség nem létezik. Amikor az aranyműves eladja az aranygyűrűt, az árát az arany súlyából határozza meg, hiszen nem egyéb aranynál. A gyűrű gyűrűségéről és a végtelen tudat véges voltáról folytatott beszélgetés olyan, mintha a meddő nő fiáról folytatnánk eszmecserét. A valótlan nem létezik, a tudatlanság szüli, és a rá irányuló vizsgálódás szünteti meg. A tudatlan ezüstnek véli az igazgyöngyöt, ami ennek ellenére sohasem válhat azzá! Egészen addig, amíg rá nem jövünk az igazságra, vagyis hogy egy igazgyöngyöt tartunk a kezünkben, a tudatlanság is fennmarad. Ahogyan képtelenség olajat kisajtolni a homokszemből, és a gyűrűből is csak aranyat nyerhetünk, a világegyetemben is csak egy igazság létezik: az összes formában és névben a végtelen tudat tündököl.

Ilyen hát a teljes tudatlanság, a tévképzet és a világlátvány természete, hiszen az énség valós tartalom nélkül csak káprázatként létezik. A végtelen Önvaló nem tartalmaz énséget. A végtelen Önvalóban nincs jelen semmilyen teremtő, teremtés, nincsenek világok, menny, emberek, démonok, testek, alapelemek, nincs idő, nincs létezés és pusztulás, nincs te és én, nincs igazság és hamisság, a sokféleség képzete, nincs gondolkodás és élvezet. Minden, ami van, amit világegyetemként ismerünk, nem más, mint a legfelsőbb béke és nyugalom. Nincs se kezdet, se közép, se vég, mert minden öröktől fogva van, túl az elme és a beszéd felfogóképességén. Nincs teremtés. A végtelen sohasem vesztette el végtelenségét. Az sohasem változott ezzé. Olyan, mint a mozdulatlan óceán. Önfényű, mint a Nap, ám mentes minden cselekvéstől. A tudatlanság állapotában a legfelsőbb létezőt tárgyként és világként érzékeljük. Ahogyan a tér a térrel egységben létezik, a teremtés látszata sem egyéb a Brahmanként önmagán belül létező Brahmannál. A távol és közel, a sokféleség, az itt és ott képzete éppen annyira igaz, mint a várost visszatükröző tükörben látható két tárgy közötti távolság.

***

– Minden dzsíva úgy és azt tapasztalja meg önmagán belül, ahogy és amit a saját életereje benne megtapasztalni segít. Ó Ráma, belső bölcsességed látásával ne téveszd szem elől az igazságot, miszerint minden egyes atomban megszámlálhatatlan világlátvány rejtőzik! A szezámmagban található olajhoz hasonlóan mindenki elméjében, magában a térben, a kövekben, a tűz lángjában és a vízben is megszámlálhatatlan világlátvány található. Csak a teljesen tiszta elme tapasztalhatja meg a tiszta tudatot, melyben eggyé válik a végtelen tudattal.

E szemünk előtt elterülő világlátvány olyan, akár egy mindenütt jelen levő hosszú álom, ami csak Brahmá, a teremtő és a többi létező közös képzeletvilága. A teremtő álmában megjelenő tárgyak így testet öltésről testet öltésre, egyik álomból a másikba vándorolnak, létrehozva a világlátvány szilárd élményét. Ez az álomszerű megjelenés azonban az álom ideje alatt valódi és igaz.

A fa különféle sajátosságait magába rejtő maghoz hasonlóan minden atomban adott a különféle dolgok megtapasztalásának lehetősége. A létezés minden atomjában ott rejtőzik a végtelen tudat, ami éppen ezért oszthatatlan. Hagyj hát fel az egységre és a sokféleségre vonatkozó képzeteiddel! Az idő, a tér, a mozgás vagy cselekvés és az anyag csak a végtelen tudat különböző vonásai, sajátosságai, melyeket a tudat önmagán belül tapasztal meg, legyen szó akár a Teremtő vagy egy féreg testéről.

Amikor a tudat egy atomja eléri a test tökéletesen kifejlődött állapotát, tapasztalni kezdi saját képességeit. Egyesek csak a tudat mindenhatósága miatt érzékelik a tárgyakat külsőnek. Mások azonban mindent önmagukon belül észlelnek a fejlődés és az elmúlás váltakozó érzetével. Néhányan egyik álomtapasztalatról a másikra járva bolyonganak e világlátványban.

Az önmagukban tapasztalt világlátvány káprázat mivoltára azonban csak nagyon kevesen ébrednek rá. A tudatosságnak köszönhetően a világ megjelenik a dzsívában, s létrehozza így az egymásba ágyazott dzsívák végtelen sorát. Az ekképpen megélt igazság révén az egyén megszabadul a káprázattól. Ezzel egy időben a gyönyörök iránti vágy is elhalványodik, ez az egyedüli bizonyítéka a bölcsességnek. A festett mézesbödönben nincs nektár, akárcsak a festett lángban tűz, de ugyanígy a női arckép sem válhat valódi nővé, s a bölcs szavak csak szavak (tudatlanság) maradnak, s nem azonosak magával a bölcsességgel, egészen addig, míg a vágy és a düh megszűnése mindezt nem igazolja.

Forrás: A Vaszistha-jóga
A teljes mű megrendelhető: www.vaszistha.hu

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*