Védikus Hagyomány

Sankara: Vivékacsúdámani – a megkülönböztetés drágaköve

Sankara a dél-indiai Kaladi tartomány Matalabar nevű falujában született brahmin család fiaként az isz. 686. esztendőben. Tízéves korára nem csupán elolvasta a szent szövegeket, de számos kommentárt is írt azokhoz, és vitákat folytatott kora híres tudósaival.

Elért eredményei azonban nem elégítették ki, mivel azt tapasztalta, hogy tanítói nem valósították meg a magasztos igazságokat. Az ifjú mélyen elgondolkodott a lét és halál kérdéseiről, és elhatározta, hogy megoldja a rejtélyt. Apja halála után írta híres versét, amelynek címe “A látszat megsemmisítése” (Mohamudgaram):

Kicsoda feleséged, kicsoda fiad?
Mily különösek a világ útjai.
Ki vagy te? És honnan jöttél?
Elmélkedj mindezek felől, és tiszteld az Istenséget.
Tudatlanság tengerként vesz körül.
Ébredj rá az ember értelmetlen törtetésére:

Gyermekként rabja játékainak,
mint ifjú a szerelem varázsát élvezi,
az öregkor gondjai alatt meggörnyed háta –
és soha rá nem ébred az Isteni Valóságra
Röpül az idő, tovatűnnek az évszakok,
és gyorsan közelít a vég,
de a szív rejtekén ébredezik a remény.

Születésre halál, halálra lét következik:
e rossz nyilvánvaló.
Ó ember, miben áll vajon üdvösséged?
A lét egyensúlyra törekszik,
mint vízcsepp lótuszlevél peremén.
A bölcs képes hidat verni,
Amely a változások világából kivezet.

Bár ha fáradt a test, és ősz a haj,
bár ha fogatlan a száj, és reszketnek a kezek,
bár ha botra támaszkodik a hajlott hátú agg,
vágyainak kelyhe mégsem üres.
Fiad bánatot okozhat néked,
pénzeden üdvösséget nem vásárolhatsz,
Javaid ezért gőgössé ne tegyenek,
sem származásod, sem ifjúságod
ne tegyen elbizakodottá.
Mert minden elmúlik, minden megváltozik.

Ismerd föl mindezt és légy szabad.
Térj be ez Istenség Örömébe.
Vonzalom vagy ellenszenv
nemzetséged, barátod vagy ellenséged iránt
egyaránt értelmetlen.
Szabadságot ha keresel, ó szeretett,
bárki legyen is, érezd önmagaddal azonosnak.

Shankara anyja beleegyezésével letette a szerzetesi fogadalmat és vándorútra indult, hogy tanítóját megkeresse. A Narmada folyó partján találkozott a filozófus és látnok Gaudapadával, akitől beavatását kérte. Gaudapada azonban elutasította és közölte az ifjúval, hogy hivatott tanítója nem ő, hanem Govíndapada.

Ez a nagy tanító vezette be Shankarát a jóga tanaiba. Rövid idő múltával, Shankara elérte a tökéletességet, és maga is tanítani kezdett.

Kadernathzban (Himálaya) távozott a világból Shankara igen fiatalon, harminckét éves korában. Rövid pályafutása alatt számos kolostort alapított, és tíz szerzetesrendbe tömörítette tanítványait. Elsőként szervezte meg a szerzetesi közösségeket Indiában, és az általa alkotott szabályok még napjainkban is érvényesek.

Jelentős irodalmi hagyatéka. Kommentárokat írt a Vedanta szútrákhoz, a legfontosabb Upanishadokhoz és Bhagavad Gitához. Legkimagaslóbb alkotásai azonban filozófiai művek, az Upadesa – sahasra és a Vivékacsúdámani. Ezen utóbbi művét adjuk – több részletben – közre a MeditációPortál olvasóinak.

Vivékacsúdámani

Tisztelet adassék Govindának, a tökéletes gurunak, aki mindenkor az üdvösség legmagasabbrendű állapotában időzik. Való természetét érzékek és elme föl nem foghatják. Az csupán az írások bölcsessége révén válik nyilvánvalóvá.


Nehezen éri el egy lény az emberi létformát. Nehéz testi- és akaraterőt, de még nehezebb tisztaságot elérni. De ezeknél is nehezebb szellemi életet élni. A legnehezebb azonban az írások való értelmét fölfogni. Elérhetetlen azonban az Atman és nem-Atman közötti különbség, az Atman fölismerése, a Brahmannal való egyesülés és a végső megszabadulás – hacsak nem teszi ezt lehetővé százbilliónyi jól fölhasznált inkarnáció érdeme.

Az igen ritka előnyök – emberi létforma, szabadulás utáni vágyakozás, és a guruval való találkozás – Isteni kegyelemnek köszönhetőek.
Mégis léteznek emberek, akik bár elérték az igen ritka emberi létfokozatot, rendelkeznek testi és szellemi erővel és megértik az írások lényegét, de ennék ellenére rabjai a tévedéseknek, és ennek következtében nem törekszenek szabadulásukért. Az ilyen emberek öngyilkosok. A nem-valóságoshoz ragaszkodnak, és elpusztítják önma-gukat. Mert létezhet e nagyobb balgaság, mint az, hogy ritkán elérhető emberi test birtokában, testi és szellemi erővel fölruházottan tovább tévelyegni, és nem törekedni a legjobb jó elérésére?

Az írások olvasása, áldozatok bemutatása, istenségek tisztelete egymagában mit sem ér – mindaddig amíg az ember énje és az Atman azonosságát föl nem ismeri, a szabadulás után hiába áhítozik. Ezernyi újraszületés sem vihet közelebb a célhoz.

Az írások azt tanítják, hogy munka, származás és pénz révén nem érhető el a halhatatlanság – csupán a kötöttségek megszüntetése segítségével. Világos tehát, hogy a cselekvés nem eredményezhet szabadulást. A bölcs ezért kerülje a külső örömök utáni vágyakozást és minden erejével törekedjék a szabadulás elérésére. Keressen nemesszívű mestert, merüljön el az igazság szemléletében, kövesse az útmutatást.
A helyes megkülönböztetés iránti odaadás vezet a legmagasabb csúcsra ahol a Brahmannal való egyesülés lehetséges. Az Atman ereje menti ki a lelket a jelenségek világának tengeréből.

A bölcs, aki nyugalmát megtalálta, és az Atman szemlélésébe merült, mellőzi a világi tevékenykedést, elszakítja kötelékeit.
Helyes cselekvés bár megtisztítja a szívet, de nem vezet a valóság közvetlen fölismerésére. Ez csupán a megkülönböztetés révén valósítható meg – és meg nem közelíthető milliónyi tett segítségével sem.

Helyes megkülönböztetés révén válik nyilvánvalóvá a kötélcsomó való természete, múlik el a kínzó félelem, mely annak köszönheti létét; hogy tévedések folytán kígyót látunk magunk előtt.
A valóságról csak az igaz tan felől való meditáció győzhet meg, de nem vallási előírások követése, jótékonykodás, vágy százféle lélegzési gyakorlat.
A cél elérése a kereső képességein múlik. A helyes időpont, a megfelelő hely, és más hasonló feltételek csupán segédeszközök.
Ezért a tanítvány, ha az Atman, a Valóság fölismerését tűzte ki céljául, gyakorolja a megkülönböztetést. Mindenek előtt azonban keresse meg guruját, Brahman ismerőjét, akinek irgalma oly mélységes – mint a tenger.

Az eszes és tanult, aki a gondolkodáskészséggel rendelkezik és képes elméje segítségével a kétségek legyőzésére, alkalmas az Atman fölismerésére.
Csak aki a megkülönböztetés képességével rendelkezik és gondolatait megtisztítja a vágyakozástól, a közömbösség és hasonló erények birtokosa, és mindezeken felül a szabadulást áhító hivatott arra, hogy Brahmant megkeresse.

A bölcsek tulajdonságot említenek, amelyek szükségesek a cél eléréséhez. Amennyiben ezeket bírja valaki, úgy a valóság irányában való odaadás tökéletes. Amennyiben azonban hiányoznak, úgy minden kísérlet hiábavaló.
Az első tulajdonság az örök és nem-örök megkülönböztetésének képessége – távolabbról a cselekedetek gyümölcseiről való lemondás úgy ebbe, mint egy későbbi létben. Következik ezután az erény hat kincse, melyek közül az első a közömbösség. Végül is szükséges a szabadság áhítása.

Brahman valóságos, a világmindenség nem valóságos. Eme igazságról való szilárd meggyőződés az, melyet örök és nem-örök közti megkülönböztetésnek nevezünk.
Lemondás a föladata a szemnek, füleknek és a többi érzékszervnek; lemondás a mulandó örömökről, föladása evilági és másvilági létnek.
A gondolkodás tárgyainak tökéletlenségét állandóan szem előtt tartani, és egyedül a célra, Brahmanra koncentrálni, jelenti a közömbösség megvalósítását.

Az észlelés érzékszerveinek az objektív tárgyaktól való visszavonása, a központ felé való fordulás jelenti az önuralom megvalósítását. Az igazi mentális egyensúly abban áll, hogy a tudat nem reagál külső behatásokra.

Mindennemű szerencsétlenség panasz nélküli elviselése jelenti a béketűrés megvalósítását.
Az okos megértésen alapuló meggyőződés, hogy az írások tanításai és a guru szavai igazak, jelenti a hit megvalósítását. Ez vezet a valóság tapasztalásához.
A gondolkodásnak folyamatosan az igaz Brahmanra való koncentrálása jelenti az odaadás megvalósítását. Ennek azonban semmi köze a mindennapi jámborsághoz.
A szabadulás utáni törekvés, a nem-tudás kötelékeinek elszakítása ama akarás, amely az én-gondolat tévképzetét megszünteti – és ez jelenti tulajdon valóságos természetünk megvalósítását.
Ha ez a szabadulás utáni vágy csak kis mértékben is van jelen, a guru, és a lemondás gyakorlásának segítségével, a közömbösség révén megerősödik és majdan jó gyümölcsöket érlel. Ha viszont a szabadulás utáni vágy nagymértékben van jelen, s ehhez a lemondás is párosul, úgy a közömbösség gyakorlása révén, valamint más erények segítségével nem csupán jó gyümölcsöket érlel, de célhoz vezet. Ha azonban közömbösség, lemondás, és a szabadulás utáni vágy elégtelenek, úgy az erények csak látszólagosak, olyanok mint a sivatag délibábja.

A szabadulás szempontjából az odaadás a legfontosabb. Ennek ismérvei: minden szándék és cselekedet a tulajdon valóságos természet keresésének szolgálatában áll. Az odaadás más szavakkal definiálva: a tulajdon Atman utáni kutatás. Aki ez Atman valóságát áhítozza, és rendelkezik a fölsorolt tulajdonságokkal, keresse meg mesterét, aki a szabadulás útjára vezetheti.

Folytatás: szeptember 4-én, 8:00 órakor

Címkék:

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*