Védikus Hagyomány

Miért szenvedtek, mikor örülhettek is? – Maharishi életútja – VII. rész

Dzsan Mandírban eltöltött alig több mint másfél év után, Brahmacsári Mahesh útra kelt belső sugalmazását követve, hogy eljusson Dél-Indiába. Tartózkodási helye nagyon közel volt Srí Lankához, és híres volt a vallási atmoszférájáról, mely vonzotta a zarándokokat szerte a szubkontinensről.

Azután, hogy meglátogatta a környéken levő templomokat és a Ramesvarám szentélyeit, a magányos remete lefelé haladt a Komorin-fok legdélebbi része felé, hogy Kányakumariban töltsön egy kis időt. Onnan észak felé utazott Kerala államba Trivandrum tengerparti városába, hogy az imádkozáshoz másik helyet keressen. Míg a trivandrumi Guruvajúr Krisna Mandír felé sétált, a szabad utazó megérezte, hogy valaki mögötte jár. Végül utolérte, és az idegen, miután bemutatkozott, tudakolta, hogy beszélt-e valaha közönség előtt, majd feltette a kérdést:

 

– Elhoznád nekünk a Himalája bölcsességét?

 

A brahmacsári elmagyarázta, hogy nincs gyakorlata az oktatásban, de megmondta az idegennek, hol érheti el. Az pedig visszatért, és következő héten helyben egy előadás sorozatot tartottak. Ezek a beszédek olyan érdeklődést generáltak, hogy a helyi újság is felfigyelt rá, és további előadásokat rendeztek. A Keralában töltött további hat hónap után a brahmacsárinak még nem tervezte, hogy visszatér az Uttar Kashi-i barlangjába. Mikor nem foglalták le az előadások, sok időt töltött annak a kiváló ügyvédnek a társaságában, aki az előadások ütemezésével volt megbízva.

 

Mahesh mesterének, a néhai Sankaracsárja Szvámi Brahmanand Szaraszvatinak sok tanítványa volt Dél-Indiában, akik Alleppey városában összegyűltek, hogy megalapítsák és nevének szenteljék a Spirituális Fejlődés Társaságát (Adhyatmik Vikas Mandal). Kocsín közelében jagjákhoz (vallási rituálé) készültek elő, melyeket 1955. október 23-26-ig kívántak tartani. A néhai Sankaracsárja tanítványai, akik India mindenrészéről érkeztek, megnövelték a már egyébként is méretes gyülekezetet. A napi ceremóniákat a védikus panditok folytatták le, majd utána eszmecserék zajlottak, ahol a személyes fejlődést volt a téma. Ezek az eseményeket nagy díszfelvonulások kísérték a helyi főutcákon, melyeknek, úgy tűnt, Brahmacsári Mahesh volt a központi figurája, mivel a képek szerint csak ő viselt virágfűzért.

 

A teremben, a középen levő alacsony pódiumhoz helyeztek egy gazdagon díszített trónt, melyen a néhai Sankaracsárja Szvámi Brahmanand képét tették virágfüzérrel keretezve. Az imádott tanító portréja egy állólámpával volt megvilágítva, mely ernyője fényes volt, bojtokkal szegélyezve. Arra a napernyőre emlékeztetett, mely az elhunyt szvámit kísérte korábban. Hogy az ünnepélyes hangulatot fokozzák, papír dekorációkat lógattak le a plafonról és akasztottak a falra. A gyülekezet elöl ülő fiatal fiúkból, mögöttük elhelyezkedő apákból és egy külön csoportban üldögélő nőkből állt. Feszült figyelemmel ültek a terem padlóján szétterített pamutszőnyegeken. Az összegyűlt tömeg 10 ezerre volt becsülhető, a teremben ennél jóval kevesebben, kb. néhány százan fértek be. Az akkori dzsotíri és shringeri monostorok Sankaracsárjainak jókívánság üzeneteit felolvasták.

 

A rendezvény sztárja a himalájai Uttar Kashiból jött ’Maharishi’ (Nagy Bölcs) Bala Brachmacsári Mahesh Jógi Maharáj volt, aki előadását a következőkkel kezdte:

 

– Ezen a délután nagy örömömre szolgál, hogy itt lehetek veletek a Maha Jagna Mandapam közvetlen közelében. Korán reggel óta a légkör telítve van a Rig Véda és Jadzsúr Véda Parajanam és a Maha Jagna Mantrák kántálásának Isteni Vibrációival.

Aztán az előző felszólaló (Kocsin Maharájanja) iránt fejezte ki tiszteletét, valamint azok felé, akik a jókívánságaikat küldték el a gyülekezetnek. Majd megemlítette, hogy ’a nagy Síva Úr és kíséretének jelenléte szentesíti’ ezt a rendezvényt. A reményről szóló üzenete abban az ígéretben központosult, hogy a határtalan boldogság (sat-chit-anandam) mindenki számára elérhető.

 


 

– Akkor miért vesztegetitek el az időt kétségbeesésre, és miért szenvedtek el bármilyen kínt az életben? Miért szenvedtek, mikor örülhettek is? Miért aggódtok, mikor boldogok is lehettek? Most hagyjátok el a szenvedés és a békétlenség napjait magatok mögött, és hagyjátok, hogy a múlt meséi legyen a működésük. Ne engedétek, hogy a lelki gyötrelem elmúlt történelme a jelenben is folytatódjon. Legyetek vidámak és boldogok!

 

Miután általánosan bemutatta filozófiáját, merészen kinyilatkozta, hogy tudja a választ, amellyel megoldható a szenvedő emberiség dilemmája. Az előadásának második részében a korábban említett sat-chit-anandam fizikai elhelyezkedéséről beszélt:

 

– A modern tudomány elektronjai és protonjai, az világegyetem vizsgálatának indiai rendszerét mélyen áttekintve, az egyesített Agni-Tatwa és Vaju-Tatwa megnyilvánulása. Az elektronok és protonok energiája az Agni-Tatwának, a mozgás a Vaju-Tatwának köszönhető. Így azt találjuk, hogy a jelenlegi tudomány elért a Vaju-Tatwához a világegyetem vizsgálatának területén.

 

Megnevezve a teremtés egymást követő finomabb régeit (Agni, Vaju, Akash, Aham, Mahat és Prakriti), így fejezte be:

 

– És a kiindulás, mely finomabb, mint a Prakriti-Tatwa, az a Brahma-Tatwa, mely a Végső Valóság, a legkifinomultabb „Anoranijan’, Sat-Chit-Anandam.

 

A kizárólag indiaiakból álló közönség számára, mely nem oly rég szabadult a Nyugati uralomtól, és mely tudta, hogy a hagyományos hit felett mennyi megvetést gyűlt össze, ez a magyarázat tiszta nektár volt. Bár kissé összekuszálhatta a gondolataikat ez az értelmezés, de megnyugtatta őket, hogy van egy ember, aki kibékíti a legmodernebb hiteket az elődeikével.


Folytatjuk…


Lissza fordítása

Tags:

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*