Talán meglepő lehet, hogy Mahesh guruját, Szvámi Brahmanandot végül meggyőzték, hogy vegye fel Sankaracsárja palástját, mikor 20 évig következetesen visszautasította azt. Az egyetlen válasz az, hogy nem győzték meg.

Hosszú, hosszú idővel ezelőtt, úgy 2500 éve jött valaki, akit Adi Sankaraként ismertek. Neki tulajdonítják az indiai emberek akkori spirituális felébresztését. 33 éves korában, még mielőtt elhagyta volna földi testét, elrendezte a vallási vezetés jövőbeli irányítását azzal, hogy körzetenként egy-egy kolostort (összesen négyet – fordító) állított fel. Ezek közül az elsőt tanítványa, Trottakacsárja vezette, és a Garwal Himalájai Dzsotír Mátban (mai nevén Joshimath) volt található. Sankaráról a hívők azt mondták, hogy Síva isten (aki Sankárként is ismeretes) inkarnációja, az egyetlen inkarnációja emberi formában. Síva Urat a jógik urának tartják, és a tan sok remetéje tiszteli. Sívának sok neve és jelzője ismeretes, mint pl. Mahesh (szanszkrítul „Szent Úr” vagy „Isten”). Indiában a gyerekek névadását nagyon komolyan veszik, és e célból általában egy pandittal konzultálnak. A pontos névválasztással, úgy gondolják, hogy támogathatják a különböző kívánatos tulajdonságokat és hajlamokat. Megjegyzendő, hogy Szvámi Brahmanand születési neve Rajaram („Ráma király”) volt, és amint idősebb lett, szívesen énekelte a ’Ram naam satya hai’ szenténeket.

 

Adi Sankara, felállítva a kolostorokat (mátokat) olyan kapcsolati pontokat hozott létre, ahol a vándorló száduk és szvámik összegyűlhettek. … Világos, hogy a Dzsotír Mát ágának kihalásával, mely a brit uralom idejére esett, Sankara tervei meghiúsultak vallási és morális hanyatláshoz vezetve. Mindezt Szvámi Brahmanand is kétségtelenül tudta, s bár tulajdonában volt a szükséges meghatalmazás a szolgálatra, ő inkább az erdők és dzsungelek békességében és anonimitásában maradt. Mindazonáltal a felkérések folyamatosan érkeztek. 1941-re a helyzet megérett a változtatásra. Két szvámi, Dzsanandzsí és Karpatri, erőfeszítései által nagy nyomás nehezedett rá, hogy eleget tegyen a kéréseknek. Mindenkit meglepett, amikor úgy tűnt, hogy megadja magát. Így azonnal intézkedtek, hogy végrehajtsák mielőbbi beiktatását. A nagy esemény előtt két nappal, elkövette a második nevezetes eltűnési trükkjét (az elsőt esküvőjének estéjén). Sankara helyének elfoglalása mérhetetlenül nagy teherrel nehezedett rá, és talán ezért tűnt el. Viselkedése miatt nagy volt a megdöbbenés, de inkább nem kerestek helyére senkit, és a ceremóniát egyszerűen elhalasztották.

 

Mikor Szvámi Brahmanand újra feltűnt Benáreszben három héttel később, a visszatérésének hírére futottak hozzá a képviselők könyörögve az együttműködéséért. Ez alkalommal az ajánlatukat se nem visszautasította, se nem elfogadta. Nem volt megegyezés, csendben maradt. Mivel nem ellenkezett, a beiktatását újraszervezték, és késedelem nélkül elkezdték. A hagyományos rítusok rövidek voltak, de tökéletesek. 1941. április 1-jétől a Himalájában a badrikasrami Dzsotír Mátnak újra lett vezetője: az igen nagyra becsült Jagadguru Srímad Szvámi Brahmanand Saraszvati Maharáj Dzsí. Egy elefánt hátán, utazókosárban ülve hagyta, hogy a nép előtt végig parádézzanak vele, és, ahogy mesélik, a tiszteletére rendezett tanácsokozáson, rendkívüli fogadtatásban részesítették. Darbhanga Maharája beszédben magasztalta a szvámi nagyságát, és a szertartások alatt, a szenténekek lelkes éneklésével, az optimizmus erős érzése szállt le és borította be az odagyűlteket. A jelenlévők számára úgy tűnt, hogy egy új korszak kezdődik az indiai emberek történetében.

 

A szolgálatának első hónapjai alatt, Szvámi Brahmanand (vagy „Guru Dév” – dév jelentése „isteni” – ahogyan tanítványai jó része nevezte őt) Dél-Indiát körbeutazta, és visszatértekor részt vett a Maharuda jagja vallási ceremónián, mely Madía Pradesben volt összehívva. Rövidesen ezután elfogadta az ifjú Mahesht tanítványaként, miután az befejezi tanulmányait fizikából és matematikából.

 

Mahesh Raj bácsikája így enged bepillantást az unokaöccse a Sankaracsárjával való új élete iránti lelkesedésére és elkötelezettségére:

 

„Egy fiatalember túláradó jókedvével jött el az ásrámba, tele energiával és életörömmel. Mindenben olyan odaadóvá vált a mestere iránt. Éjszaka Guru Dév ajtaja elé feküdt”.

 

Az új tanítvány rajongása tanára iránt visszaköszön Maharishi saját visszaemlékezéseiben:

 

„A kezdetektől fogva egyetlen célom volt, hogy vele közös légtérben legyek. Csak ezt akartam. Egyetlen célom volt, hogy összhangra jussak Guru Dévvel, és ez volt minden, amit akartam”.

 

Azzal, hogy elkötelezte magát, mint tanítvány, a szokásos szolgálati és nőtlenségi fogadalmával együtt egy új nevet is felvett: Bal Brahmacsári Mahesh. A guru és a cséla kapcsolata, ami egy ősi régi indiai hagyomány, nem kezdődik könnyedén, mivel a guru azzal, hogy tanítványt fogad magához, felelősséget vállal annak jólétéért is. Az anyagi biztonságon felül azt is elvárják tőle, hogy olyan irányítást és támogatást nyújtson, mely későbbi spirituális fejlődést hozhat a tanítványnak. A teljes támogatásért viszonzásul a cséla rábízza magát teljesen minden gondolatát, szavát és cselekedetét Istennek és a gurunak szentelve. Bármennyire is sokat követelő és komoly ez a kapcsolat, a tanítvány számára nem jelent teljes lemondást. A hagyomány szerint a teljes anyagi lét (és járulékai) feladását a sannyasin rendbe való kerülés kívánja. Csak a sannyas fogadalom letétele után kapják a szwámi címet.

 

…

 

Egy Raj Varma tulajdonában lévő fotón, mely Dzsotír Mátban készült akkor tájt, Szvámi Brahmanand látható tanítványai körében. A mester keresztbe tett lábbal ült egy egyszerű fa „trón”-székben, a haja nem túl hosszú. Az egyik oldalán pompás szakállú, turbános ember (valószínűleg egy gurka katona) állt őrt, fess, katonai stílusú tunikában, félelmetes kinézetű fegyvert viselve. A csélák különböző korúak – 18-80 évesig – voltak. Brahmacsári Mahesh köztük állt; fehér ágyékkendőbe öltözve, a vállain körben vállkendővel (a hegyi levegő rendkívül csípős lehetett).

 

A Sankaracsárja nem volt szabadon megközelíthető, … Napok teltek el, mikor a legjobb esetben vethettek egy pillantást rá, vagy ritka alkalmak egyikeként részt vehettek a félórás esti imádságon, amit ő vezetett le. Mindenki, aki vette a fáradtságot, hogy megtalálja őt, részesülhetett a darshanjában, és rövid előadásait meghallgathatta.