Védikus Hagyomány

Maharishi Mahesh Yogi életútja I.

Új, s egyben hiánypótló sorozatot indítunk útjára, melyben bemutatjuk Maharishi Mahesh Yogi életútjának történetét, telis-tele olyan információkkal, melyekről eddig nem volt tudomásunk.

Úgy tartják, hogy Mahesh Prasad Varma (más néven M C Srivastava) 1917. január 12-én, pénteken született egy jómódú családban, négy gyerek közül a harmadikként. Gyerekként Mahesh a szokásnak megfelelően leborotválták a fejét, és az om szótagot festették a nyelvére (egy mézes arany tollheggyel). Valószínű, hogy az apját is Prasadnak hívták, hiszen a hagyományok szerint az újszülött fiú az apja nevét is megkapja a sajátja mellé. Valószínűsíthető, hogy a Ksetríja (harcos vagy ’védelmező’) kasztba született bele, és az apja egy kis hivatalnok volt az Erdészeti Minisztériumban. Sokak szerint Mahesh családja Jabalpurba való, de azt is állítják, hogy ő valójában egy kicsit távolabb született Chichli falujában, közel Gadawarahoz Madhya Pradeshben, ami Bhopaltól 150 kilométerre van.

 

Fiúként Mahesh szerette családját, hiszen apja, anyja, nagybácsi és nagynénik felváltva vették ölükben, és kedvességgel és szeretettel vették körül. Így a ’kis Mahesh’-nak volt alkalma elég történetet hallani istenekről és démonokról, szentekről és gurukról, szegény és gazdag emberekről. Ezek közül a kedvencei a pajkos isten-gyermek, Krishnáról és az isten-herceg, Ráma erényes tetteiről szólóak voltak. A mesékből a kulturális értékek, ami az elsőszülött fiújogokkal jártak, átvivődtek, beleivódtak és gyökeret vertek. Mahesh később így elmélkedett ezen a folyamaton, ami által a személyes értékek fejlődtek ki.

 

„Az indiai gyerekeknek azt mondják, hogy mikor felkelnek, hajoljon meg anyja előtt, apja előtt, hajoljon meg nagyszülei előtt. Mikor templomba megy, hajoljon meg Isten előtt. Mikor iskolába, akkor tanárai előtt hajoljon meg. Ez a gyermek számára a biztonság és támogatás védelmét adja minden részről, hogy a jó irányba növekedjék nagy energiával, nagy intelligenciával, nagyszerű teljesítménnyel. Az anya, az apa iránti szeretet érzései a rituális meghajlással alátámasztva, később a Mindenható Isten iránti odaadássá fejlődik” – emelte ki Maharishi.

 


 

Ebben a tiszteletre méltó szófogadás rendszerében, a megbocsátás milyen lehetőségét remélhette a gyermek, ha a viselkedése kevesebb, mint kifogásolható? Megnyugvást találhatott Krishna imádott történeteiben, a csintalan kisfiúében, aki oly könnyen nyerte el mindenki szívét. Mikor Krishna lelopta anyukájától a vajat, akkor az anyja egy fához kötözte. Valaki felajánlotta, hogy kiszabadítja, de Krishna visszautasította azzal, hogy inkább megvárja az anyját. Talán ez jelentett valamit Mahesh számára:

 

„Az anya gyermekei iránti szeretete az, ami készteti arra, hogy jóindulatúan tekintsen a hibáira. Valóban egy anya kedveli gyermeke hibáit, mert, mikor elkövet egyet, több szeretetet tud adni neki. Ebben a szeretetben a gyermek úgy növekszik, hogy képes lesz legyőzni a hibák elkövetésének gyengeségét”.

 

Azt mondják, hogy Mahesh alapvetően egy vidám természettel volt megáldva, de később így emlékezett vissza:

 

„Mikor gyerek voltam, egyetlen kérdés volt mindig az elmémben: Isten mindenütt jelenlevő, Isten mindenható, Isten kegyelmes, és mindenki szívében ott van, miért szenved az ember Istennel a szívében? És valakinek az értéke micsoda, ha folyton szenved?”

 

A világon végigsöprő modernség növekvő dagálya hozta magával az ösztönzést az engedelmességre. A „szabad gondolkodás” gyakorlása egy, a nyugatiak által nagy becsben tartott fogalom, de a hagyományos indiai társadalom a magasan szervezett szerkezete számára ez kétes értékű. A sejtés az volt, hogy a politikai tudatosság a vallási értékek meggyengüléséhez vezethet, és idővel, végülis az összeomlásához. A dilemma, mellyel a tanult osztályok szembenéztek, az volt, hogyan nyerhetnének a „haladásból” anyagi előnyöket anélkül, hogy elvesztenék az oly becses spirituális kultúrájukat. Mahesh szülei merészen szembe néztek a helyzettel, és biztosították számára az átlagnál magasabb taníttatást. Egy országban, ahol az angol a szó szoros értelmében uralkodott, gondoskodtak arról, hogy az őshonos nyelv mellett ezt is megtanulja alaposan. Mahesh kétségtelenül tehetségnek bizonyult a természettudományok terén, bár sok más tanulóval egyetemben, a szanszkrit nyelv elsajátítása némi nehézséget okozott számára. Élt a felajánlott ritka lehetőséggel, hogy magasabb oktatásban részesüljön, így fizikából és matematikából diplomázott az Allahabad Egyetemen. Úgy tűnik, hogy egy másik néven regisztráltatta magát: M C Srivastava (M C valószínűleg Mahesh Chandrát jelent). Amiatt, hogy Mahesh két nevet használt, nehéz visszanyomozni a korábbi életét. Azonban történetek szerint korán elhagyta a szülői házat, és úgy tűnik, hogy közeli kapcsolatban volt Raj R P Varma nagybácsikájával és Raj fiával, Girish Chandra Varmával, s feltételezések szerint a gyerekkora egy részét is velük töltötte, ezért vette fel az ő családi nevüket.

 

Az egyetemen, a sok információ megszerzése csak még jobban kihangsúlyozta az éhségét egy mélyebb megvalósulás iránt:

 

„Nem voltam teljesen elégedett azzal, amit az egyetemen tanultam. Mert tudtam, hogy ez nem lehet a teljes tudás. Valami teljeset kerestem, ahol mindent megérthetek”.

 

Talán igaz, hogy egy nap fogta magát és elment az egyik helyi gyárba dolgozni egy rövid időre, de az is világos, hogy ebben az időben lett szerelmes a jógába. Még a világi és a vallástalan indiai emberek is vágynak a szentek és csodatevők történeteire. Az anyagi előrehaladás sűrű életében, melynek Mahesh is tanúja volt, mindig időt kell találni az Istennel és vallással kapcsolatos ideákon való elmélkedésre, és csodatévő szent emberekről szóló történetek meghallgatására.

 

„Egyik nap az utcán valaki azt súgta nekem: „Jön egy nagy szent ember, de nem akarja, hogy az emberek ismerjék. Ha szeretnél, az egyik éjjel csendben odaviszlek.” Én azt válaszoltam: „Semmire sem vágyok jobban!”

 


 

Ennek a „szent” embernek a varázslata az volt, hogy amint a fiatalember egy pillantást vetett Szvámi Brahmanand ragyogó, csendes arcába, azonnal megigézte. Újra és újra visszatért, naponta meglátogatta a szvámit, amit ott tartózkodott.

 

Ekkor Guru Dév visszament a magányos erdőbe … azok számára, akik ismerték őt, szigorúan tilos volt elmondani, hogy hol van.

 

Az indiai piacok tele vannak élettel. A friss zöldségek, gyümölcsök és a fűszerek illata összekeveredik az égő tömjénnel (dhoop) és az éttermekből, teás bódékból felszálló fa füstjével, hogy egy egzotikus aromát képezzenek. Kiabáló kereskedők igyekeznek felhívni magukra a nézelődők figyelmét, bicikli csengők csengenek, néhány autó dudál, hogy utat engedjen neki a tömeg. Egy bizonyos piac, egy bizonyos napon élénkebb volt, mint egyébként. Tömve volt várakozó, áhítatos helyi polgárokkal, melyek a városból jöttek. A levegő megtelt elektromossággal, nem csak azért, mert ez a monszun évszaka volt, mikor bármelyik pillanatban zuhoghat az eső, hanem valami ritkább, egy életre szóló esemény közelgett. Az emberek tömege Észak-India Sankaracsárja darshanjára várt, aki a hindu hit újonnan kinevezett feje volt. A vallási élet talán több mint egy évszázadig nélkülözte ezt a nagyobb tisztséget. A tömegben, feltűnt a fiatal Mahesh pufók, várakozó alakja, ahogy nyakát nyújtogatva igyekszik egy pillantásra elkapni a parádét. Három hónap telt el azóta, hogy Szvámi Brahmanandot látta, és megkapta áldását és útmutatását. Újra látva őt sáfrány színű köntösben hivatali jogarját markolva, Mahesh szivében megerősödött az elhatározás, hogy tanítványa lesz. A fiatal fizikus úgy döntött, hogy a tudás érmét megfordítja, és a létezés spirituális oldalát fogja tanulmányozni. S nem választhatna jobb gurut, mint ezt nagyra becsült szent embert, aki tartózkodik a személyes dicsőségtől, nem érdekli hatalom és az anyagi gazdagság.

 

Később, a felvonulás végén, Mahesh hazatért bejelenteni azt a szándékát, hogy a Sankaracsárja tanítványa lesz. Ez a hatalmas döntés, hogy szerzetes legyen, és feladja családját, majd a várhatóan fényes karriert, a családját nyilvánvalóan megzavarta. Mikor később megkérdezték tőle, hogy nem szánt-e másik jövőt számára a szülei, azt válaszolta:

 

„Azt hiszem, a szülőknél ez megszokott. S minden attól függ, … hogy a fiuk boldogan él-e, és a boldogság az, szerintük, az otthon és a jó család kényelme, minden öröm megélése, és az, hogy a fiú nem megy a Himalájába, ahol nincs semmi, ahol aludni fog, azt csinálni, amit kell, … mert a szerzetesi élet nem könnyű. Nincs otthon, semmi sincs, semmi. A fák alatt alszol, barlangokban meditálsz, vagy ott, ahol éppen vagy. Így semmi végleges sincs egy szerzetes életében, különösen Indiában. Itt a nyugaton, a szerzetesek jobban szervezettek, és templom is van, amire vigyáznak, de Indiában, mikor elhagyják otthonukat, nem foglalkoznak magukkal, mert semmi értelme. A társadalmon kívül kerülnek; nincs senki, aki megkérdezze, milyen volt munkában, és aki fizetést adna, vagy bármit. Így ő az Isten hitében létezik: most, hogy csak a hite maradt. Így a szerzetes élete nagyon, nagyon nehéz élet. Ezért a szülők általában nem szeretnék, ha gyermekük ilyen nélkülözést választana – szeretetük nélkül”.

 


 

Szvámi Brahmanand ragaszkodott ahhoz, hogy mielőtt elfogadja Mahesh tanítványaként, teljesítenie kell két feltételt: be kell fejeznie tanulmányait az egyetemen, valamint egy fontosabbat, szülői engedélyt kell kapnia a választásához. Mint alkalmas vőlegény nagyon jó kilátásokkal, Maheshnak feleséget és jó foglalkozást szántak. Ezért az apja Sankaracsárját fenntartásokkal hallgatta, de végül is vonakodva beleegyezett a fia távozásához.

 

Folytatjuk…


Lissza fordítása

Tags:

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*