Azt mondják, hogy néha távoli városokba és falukba küldték, hogy a Szentírásokról előadást tartson. A Raj nagybátyja szerint:

 

– Kimondhatom egyenesen, hogy Maharishi volt Guru Dév kedvenc tanítványa, és ez nem csoda: csak kevesen képesek ilyen munkára, és kevesen ennyire végtelenül hűségesek.

 

A Sankaracsárja kimagasló látogatókat is vonzott. Dr. S. Radhakrishnan, a híres indiai filozófus, kért útmutatást a lábainál, ahogyan ezt India első miniszterelnöke, Dr. Rajendra Prasad, is megtette, aki őt a ’Védák Megtestesülésének’ vagy ’A Szentírások Megszemélyesülésének’ nevezte. Az 1952. decemberében készült képen jól látható az Elnök mellett álló mezítlábas Mahesh, aki később így írta le mesterét:

 

„Egész személye a spiritualitás derűs parfümjét bocsátotta ki mindig.

Az arca azt a ritka fényt sugározta, mely szeretetből, tekintélyből, derűből és magabiztosságból állt. Azt az állapotot, mely az igaz életből és az Isteni megvalósulásból ered.

Spirituális tanításai egyszerűek és tiszták, egyenesen a szívből jönnek. Szigorúan ragaszkodott a belső fejlődés azon útjához, mely az Indiai Filozófia és etika rendszerei szerint van lefektetve…”

 

Azokon a fotókon, melyek ebben az időben készültek, jól látható, hogy a Sankaracsárja mennyire megöregedett, az egészsége sokszor adott aggódásra okot. Homeopátiás és allopátiás (nyugati) gyógyszerekről gondoskodtak számára, de hasztalan, és a gyengülése rohamos volt. 1953. május 20-án, szerdán délután negyedkettőkor egy ötperces csendes meditációban való elmélyülés után, Sankaracsárja Szvámi Brahmanand Szaraszvati eltávozott. Órákkal a halála előtt állítólag magához hívatta Brahmacsári Mahesht, és elmagyarázta neki, hogy a guru és cséla kapcsolata olyan, mint amikor a haldokló apa befejezetlen üzletét a fia viszi tovább. Raj Varma szerint a Sankaracsárja meghagyta Maheshnak, hogy:

 

– Nézz körül! Sok ember elcsüggedt. Az elméjükben energiahiány van. Az elméjük nem elég erős. Amit neked tanítottam, tartalmazza a családosok számára szóló technika tudását is, melyet az évszázadok alatt félremagyaráztak és elfelejtettek.

 

Miután átbeszélték a fenti témát, az idős szvámi a következő megnyugtató szavakat fűzte hozzá:

 

– Ne gondolja pénzre, ha ide és oda utazol! De aggódj, és ne félj az egyedülléttől, és semmi miatt ne idegeskedj! Dolgozz, és jön minden magától!

 

Azt mondják, csak azután, hogy a szvámi beszélt a fiatal brahmacsárival a jövőbeli munkájáról, adott utasításokat az utolsó ceremóniájáról, majd megáldotta.

 

Halála után – még mindig lótuszülésben – kivitték a kalkuttai vasútállomásra, és Benáreszbe szállították, ahol Kedarshwar Mahadevnél a Gangesz vizének gondjaira bízták.

 

– A koporsót a Gangába engedték. Brahmacsári Mahesh Yogi mellette úszott, érintve a becses dobozt, míg az végül megpihent a folyóágyban. Tiszteletteljesen lebukott, majd felbukkant újra, osztozva a gyászban, mely a körülötte levők arcán volt látható.

 

Szvámi Brahmanand korai halála után az emberek azt találgatták, hogy kit fognak kinevezni a helyére. 1953. június 12-én, pénteken Szvámi Brahmanand akarata szerint közeli tanítványa, Srí Szvámi Shantanand Szaraszvati Dzsí Maharájt iktatták be a Sankaracsárja trónjának örököseként.

 

Itt kell megjegyezni, hogy a Sankaracsárja posztra való jogosultság egyik előfeltétele, hogy Bráminnak szülessen az illető. Brahmacsári Mahesh lévén a harcos, királyi kaszt tagja, nem volt jogosult ezen megtisztelő hivatalra, még ha mindenmás kritériumnak is megfelelt. Végül Brahmacsári Mahesh elhagyta a monostort, és az Uttar Kashi-i „Szentek Völgyének” egyik barlangjába vonult vissza, magasan a Himalájába. Uttar Kashi (Shiva északi helye) Risikeshtől északra, fekvő város, melyet a Gangesz forrásánál levő Gangotriba zarándokló vándorok gyakran meglátogatnak. A városban található számos templom, melyek közül a Vishnavat Mandír a legnagyobb és leglenyűgözőbb, valamint egy régi piachely, boltok és kézművesek, viszont kevés a lakás. A többi a folyó túlpartján és a hegyekben fekszik a völgy mind két oldalán. A helyi lakosság hagyományos életet él, az egyszerű fagerendás otthonuk teraszán készítik el az ételüket, és a fák koronájában tárolják a szalmát, mely eledelül szolgál az állataiknak. Magasan a levegőben varjúk és ragadozó madarak (vörösvércse és sólyom) száll. Korábbi időkben vad állatok is kószáltak arra, ami miatt nem volt biztonságos sötétedés után kimerészkedni.

 

 

Ez a távoli és ősi hely volt, ahol Szvámi Brahmanand megtalálta az ő guruját, és nyert beavatást a jóga misztériumában. A város híres a tudósok, száduk, szvámik és mahatamák közösségéről, legtöbbjük a Dzsían Szú nevű területen élnek. Itt, ahol a szentek és szent emberek látványa mindennapi, a kibontott, hosszú, fekete hajú és egyszerű fehér köntösű Brahmacsári Mahesh nem sok figyelmet keltett. A hely, melyet keresett, a külvárosban található, egy ásram, Srí Sankaracsárja Dzsían Mandírnak nevezve. Elfogadható távolságra fekszik a Risikesh-Gangotri úttól, és a Bagiráti-folyó (egy alternatív neve a szent Gangesz-folyónak) határolja. Az ásram meglehetősen tágas parkban helyezkedik el, melyet fák sora vesz körül (némelyik banán és narancs), így takarva el a környező tájat. A kristály tiszta vizű Gangesz homokos partján az emberek fürödtek, és ruhát mostak, de a folyó az évek során behajtotta a fizetséget: az egymást követő monszumok felduzzasztották a vizét, ezzel jelentős területeket elvonva az ásram földjéből.

 

Dzsían Mandír épületeinek központjában egy lenyűgöző szentély áll, a Sívalinga (a kreativitás erőinek ősi szimbóluma). A templom körül lévő épületekben egyszerű fehérre meszelt cellák találhatók, melyek az ottlakóknak és az alkalmi látogatóknak is szállásul szolgálnak. Néhányukban van gupha vagy barlang is, a szoba padlója alatt.

 

Megérkezvén a Dzsían Mandírba, Mahesh hosszantartó csendre rendezkedett be.

 

– Az Uttar Kashi-i kicsiny ásramban, ahol megszálltam, a barlang egy kicsiny alagsor volt a szoba alatt. A bejárat egy ember nagyságú nyíláson keresztül volt. Lenn csend volt. Semmi hang. Hűvös nyáron. Meleg télen.

A remeték között általános magatartás volt (és még az is) a mindennapi világi gondoktól való tartózkodás. Istennel vagy Brahmannal keresték a közvetlen kapcsolatot, amiről úgy gondolták, hogy az egyetlen érdemleges cselekedet és az ettől való bármilyen eltérés energiapocsékolás. Brahmacsári Mahesh több hónapot töltött magányosan a homokos barlangjában. Ha aludni akart, csak lefeküdt az ágyába, mely közvetlenül a barlang felett volt. Csak testgyakorlás céljából, vagy normális testi funkciói miatt jött ki, vagy az alkalmi ételek elfogyasztása miatt, melyet egy ember hozott neki a városból, s hagyott az ajtaja előtt.

 

Uttar Kashiban töltött idejének nagy részében a brahmacsári egyedül volt. Néhány alkalommal kapott csak társaságot, amikor egy hasonló igazságkereső látogatta meg, és még ilyenkor is többnyire csendben voltak. „Alig beszéltünk … Végül is alig volt miről beszélni.” Mesterének odaadó szolgálatának évei után hozzá kellett szoknia a szvámi élő jelenléte nélküli élethez. Törekedett a szádanára, és az elkülönülés ellenére (vagy talán emiatt) kezdett az utazás gondolatával foglalkozni.

 

Volt egy barátja, aki meglátogatta, egy igen idős szerzetes. Olyan hosszú volt a haja, hogy a földön húzta maga után. Ez a hosszúság egyre terhesebb lett számára, és ezért elhatározta, hogy levágatja nagyon rövidre. Hallva a fiatalember vágyát az utazásra, az idős szerzetes hozzáfogott elmagyarázni, miért nem érdemes Uttar Kashi határait elhagyni. – Ez egy szent föld – mondta a társa. – A többi sár.

Ezzel a megjegyzéssel a témát le is zárta. Ennek ellenére Mahesh utazási vágya megmaradt.

 

– Mikor megemlítettem neki néhány héttel később, azt mondta: „Úgy látom, már jó ideje gondolkodsz ezen. Miért nem szabadulsz meg ettől a gondolattól, és a megszabadulás alatt azt értem, hogy menj oda, és gyere vissza, és ne gondolj újra rá.” Mikor ezt mondta, visszatérés vagy a nem visszatérés nem is jutott az eszembe. De legalább válaszolt erre az ötletemre, mely mindig felmerült bennem: Rameshvarámba menni, Rameshvarámba menni.

 

Brahmacsáriként Mahesh megszokta, hogy utasításoknak (kimondott és nem kimondott) megfelelően cselekszik, ezért bizonyára nehéznek találta a saját cselekedeteiért való felelősséget. A nagy széles világ, melyet elutasított mestere melletti szolgálat alatt, most várta a visszatértét. Bármilyen helyet is választhatott volna, de egyetlen gondolata az volt, hogy meg kell látogatnia Rameshvarámot, a dél-indiai vallási zarándokhelyet. A kívánt engedéllyel Mahesh hamarosan megkezdte az utazását.