Szvámi Brahmanandtól származó idézeteket összegyűjtötték, majd ezek válogatását „Amrita-Kana” („Ambrózia Csepp”) cím alatt kiadta 1950-ben az ásram.

• Istennek elkötelezvén magunkat, soha nem leszünk boldogtalanok, bárhol legyünk. Ez a mi felismerésünk.
  


• Az Örök Lélek (Jiva) több újjászületésen keresztül végzi a dolgát. Időtlen idők óta ez a feladata. Ezért, ha az elme icipici együttműködésével történik ez, úgy fog előre haladni, mint egy vonat indulna előre a hosszú úton, melyet erővel ránt meg a motor.
  


• Az elme munkáját szükségszerű kettévágni egy legfontosabb és egy mellékes részre. Istenre (Paramátma) való gondolást a legfontosabbnak kellene tekinteni, és a világi cselekedetekre szánt figyelmet csak mellékesnek.
  


• Mikor az elme legfőképpen Istenen való elmélkedésre kötelezi el magát, megkapjuk az Ő kegyelmét. Isten mindenható (sarva shaktiman). Még a kegyelmének kicsiny része is meg tud adni az Örök Léleknek (Jiva) mindent, ami jó teljességében.
  


• Az Úr kinyilatkozása, melyet a Védikus Szövegek is igazolnak, ez: „Bárkinek, aki kizárólagos odaadással szenteli nekem a figyelmét, annak az elengedhetetlen világi cselekedeteit is vezetni fogom.” A bakták (Isten szolgái) gyakorlata is az Úr ezen kinyilatkozását bizonyítja.
  


• Halmozz fel vagyont (artha)! De oly módon, hogy ez ne legyen az Abszolút Igazság (Paramartha) ellenére. Ami meggátolja a Paramarthát és bűn felhalmozódást eredményez, az nem a gazdagság (artha), hanem a gazdagság tagadása (anartha).
  


• „Amilyen a ruha, olyan a díj.” Hogy a vyavahara rövid életű cselekedeteit folytathassuk, használjuk a rövid életű testünket és vagyonunkat. Az elme nem változó dolog, és mindig velünk marad. Még a másik világban is velünk fog tartani. Ezért, legyünk kapcsolatban ezzel az állandó dologgal. Isten, mely állandóan jelen van mind az élő és élettelen dolgokban, a legmagasabb rend egyetlen állandó, örök dolga. Kacsoljuk az elménket Hozzá!
  


• Ha az elménk elégedett a jóléttel, feleséggel vagy gyerekekkel, miért kalandozik el másfelé? Mert nem képes megtapadni semmihez. Ebből tisztán látható, hogy nem elégedett semmivel ezen földi világon. Olyan dolgok után fut, melyeket jónak és vágyottnak vesz, de egy rövid idő után elhagyja őket.
  


• Senki sem akarja az elmédet ezen a világon, és az elme semmivel sem elégedett ezen a világon.
  


• Az elme nem alkalmas e világhoz, de a világ sem az elméhez.
  


• Mikor az elme felismeri Istent, örökre megmarad ott, és nem fog vágyni semmi másra. Ebből megérthetjük, hogy Isten az egyedüli, amely az elme számára megfelelő és semmi más.
  


• Tartsuk ezt az eszünkben, hogy az elménk, amelyre e világon senkinek sincs szüksége, arra használatos, hogy közelebb vigyen Istenhez.
  


• Ezért a világ ezen piacán folytassuk a vyavaharát a testünkkel és vagyonunkkal, az elménket pedig hagyjuk közeledni Istenhez. Akkor a vyavaharánk ezen a világon jól fog működni, és az út a Parmarthahoz is tiszta lesz.
  


• Az emberek boldogtalanok, mert nincsen választott istenük (Ishta). Ishta nélkül kiderül róluk, hogy árvák.
  


• Egyedül Ishta az, aki megvéd minket anishtától (kellemetlen történések).
  


• Lássuk meg az Istenünket mindenben. Ez a teljes odaadás (ananyatha).
  


• Az öt Istenség – Shankara, Vishnu (Ram, Krishna), Szúria, Ganesh és Devi – közül bármelyik imádásra méltó, az Istenség mantráját mindennap ismételnünk kellene.
  


• Ismernünk kell az Istenségünk mantráját, és a meditáció (dhyan) módját egy tapasztalt Igazi tanítótól (Sadguru) vagy máshonnan, mindennap szánjunk valamennyi időt az Ishta mantra és dhyan meditácójában (japa). A japán keresztül ráébredést (siddhi) érünk el. Kétség sincs effelől. „japaat siddhirjapaat siddhirnasa MshayaaH.”
  


• Lássuk meg Istenünket bárhol! Nincs olyan hely, ahol az Ishtádat ne láthatnánk.
  


• Igazán nehéz Istenünket meglátni, hacsak nem vagyunk teljes odaadással iránta. Hogy gyógyítsunk egy betegséget, mind a gyógyszer (oushada) és a szigorú étrend (pathya) szükségeltetik. Hogy gyógyítsuk az elme nyugtalanságát, az abhyasa (spirituális gyakorlat) az oushada és a vairagya (lelki szabadság) a pathya.
  


• Az abhyasa azt jelenti, hogy Istenünkre összpontosítjuk figyelmünket. Abhyasa az, amikor folyamatosan Ishtára gondolunk, meditálunk rajta, mindig róla beszélünk, és mindig rá gondolunk. Mikor az elme elmerül az Istenben, a lelki szabadság automatikusan megjelenik. Ezért mondjuk mi azt, hogy olyan személlyé kell válnod, akiben van ragaszkodás (ragi). Azaz szükséges, hogy az elme ragaszkodni kezdjen az Ishtához.