Védikus Hagyomány

Maharishi a Jógáról és a Jóga-szútrákról: Kerüld el a bajt, amely még nem jött el!

Ötödik rész: Kerüld el a bajt, amely még nem jött el!

A Jóga-szútrák második fejezetének 16. verse így szólít fel minket:

héjam duhkham anágatam

„Kerüld el a bajt, amely még nem jött el!”

Noha a múltban még volt részünk szenvedésben, és a jelenben is szerepet játszik a szenvedés, az a baj és szenvedés (duhkham), ami még nem jött el (anágatam), elkerülendő (héjam). E vers, amelyet Maharishi oly gyakran idéz, arra utal, hogy ha a szenvedés természetes volna az élet számára, akkor nem volna ok arra, hogy elkerüljük a szenvedést. Maharishi nem véli úgy, hogy az ember szenvedésre született. Épp ellenkezőleg, azt tanítja, hogy az élet természete a tiszta boldogság. Mint mondja, az élet nem a szenvedés szakadatlan folytonossága, és mindenki képes arra, hogy az élet magas méltóságát élvezze.

Az embernek megvan a választása a jövőjével kapcsolatban. Maharishi nem fogadja el a karma elméletének determinisztikus értelmezését. Noha tanításában szerepel a karma fogalma, azt úgy értelmezi, mint ami a szabad akarattal összefér. A múltban szabadon vetettünk, és ez a jelenben megszabja, hogy mit fogunk aratni. Ám a jelenben is szabadon vethetünk, és ez határozza meg, hogy a jövőben mit aratunk majd. A jelenben részben szabadok vagyunk, részben determináltak. Annyiban vagyunk szabadok, amennyiben saját tudatunk szerkezetét formáljuk, és annyiban determináltak, amennyiben megkötnek minket az objektív körülmények, melyek közé elménk, testük és környezetünk is odatartozik. Az elme, a test és a környezet mind ki van téve a változásnak, és így a karma törvényének.

Noha egyesek a változás soha véget nem érő folyamatát magatehetetlen mulandóságként szemlélik, Maharishi a növekedés esélyeként tekint rá. A növekedés nem jöhet létre változás nélkül. A jelenben megvan az esélyünk arra, hogy kialakítsuk a növekedés lépcsőfokait. A Jóga-szútrák szerint megszabadulhatunk a stressz és a feszültség látens lerakódásaitól, amelyeket a múlt lenyomatai, a szanszkárák hoztak létre. Ahogyan e látens lerakódásokat felszámoljuk, a tudatunk tisztasága egyre növekszik, és ezzel együtt szabadságunk foka is nő. A valódi szabadság a tudatunk tisztaságán alapszik. Az élet csak a fejlődésben válik szabaddá, és az élet öröme csak a szabadságban jelenik meg.

A fejlődés ereje tiszta boldogsággal és előrehaladással jutalmazza a fejlettebb tudatállapotokat. Maharishi utal arra, hogy az ember különféle szinteken élhet, ahol például a gondolkodás, a kifinomult érzékelés vagy maga a lét az uralkodó. Amikor a Lét válik uralkodóvá, akkor az abszolút szabad akarat mezejét éljük, a minden lehetőség mezejét.

Maharishi szerint nem csupán lehetőségünk van arra, hogy elkerüljük a szenvedést, hanem ez a kötelezettségünk is. Ezt a jövőnkre vonatkozó kötelezettségünket nem ruházhatjuk át egyetlen másik személyre vagy dologra. Ennek oka az, hogy „a baj, amely még nem jött el” nem kintről jön el, mindenféle célt és okot nélkülözve. Nem létezik önkényesen kijelölt „jószerencse” vagy „balszerencse”. A szerencse saját múltbéli tetteink megmutatkozása. A múltbéli tettek nyomait mindenki önmagán belül hordozza, saját „lenyomat-raktárában”.

A szabadság és a jövőnk megváltoztatásának kötelessége egy lehetőség. Szerencsésnek kell éreznünk magunkat, hogy jövőnk a kezünkben van. Minél alacsonyabb valakinek a tudatszintje, annál inkább hajlamos arra, hogy másvalakit vagy másvalamit tegyen felelőssé körülményeiért. Ahogyan tudatunk tisztábbá válik, fokozatosan tudatosul bennünk a saját körülményeinkért való felelősség. A tudat tisztaságának növekedésével együtt észrevesszük azokat az eszközöket is, amelyek segítségével elkerülhetjük azt a szenvedést, ami még nem jött el. Maharishi kijelenti, hogy minden egyes nap az ítélet napja. Saját döntésünk, hogy mit hozunk ki minden egyes napból.

Sem Maharishi, sem a Jóga-szútrák nem azt mondják, hogy a szenvedést a karma törvényének megszegésével lehet elkerülni. Ha csupán egyetlen ember is szükségtelenül szenvedett volna vagy a karmát kikerülve részesült volna gyönyörökben, akkor az egész világmindenség számára fennállna a lehetőség, hogy kibújjon a rend alól. Az univerzum minden egyes apró részecskéje az ok-okozatiság, a karma törvényét követi, és ez a rendezett működés minden ember összes érzésére, gondolatára és cselekvésére érvényes.

Hogyan vagyunk hát képesek elkerülni azt a szenvedést, amely még nem jött el? Nem úgy, hogy csupán szemlélni igyekszünk saját gondolatainkat és cselekedeteinket, és aztán mintegy általuk érintetlenként igyekszünk figyelni, hogy karmánk „kifutja magát”. A Jóga-szútrák szerint a szamádhi (a transzcendentális tudat) ismételt gyakorlásával a múlt gondolataiból és cselekedeteiből származó lenyomatok, amelyeket a „belső szerv” (antahkarana, lelki képességeink összessége) tárol, és amelyek a jövőbeli cselekvésekre késztető látens hajlamok (vászanák) alapját képezik, fokozatosan feloldódnak. Úgy mondják, ez ahhoz hasonló, mint amikor a magvakat megpörkölik és nem képesek köbbé kicsírázni. Ahogyan valaki mind jobban megismerkedik elméjének kifinomultabb szintjeivel, úgy tesz szert irányításra életének mind nagyobb területe felett, egyszóval úgy növekszik szabadsága.

Mivel az életünk egész folyamának oka nem más, mint saját tudatszintünk, ha tudatunk szintjét emeljük, minden más emelkedni fog azzal együtt. Maharishi kijelenti, hogy „a környezet természete megváltozik és az egyén elmeállapota szerint formálódik.” Ha valaki saját magán belül követ el galád dolgokat, akkor útja során ellenállással találkozik. Ezért azt a szenvedést, amelyet el kell kerülnünk, először a tudat működésének szintjén kell elkerülni. A tudat a mag, a külső életünk és körülményeink pedig a fa egésze. A tudat működése az ok, minden más az okozat.

Patandzsali szerint a szenvedés oka a megismerő alany (drastri) és a megismert tárgy (drisja) azonosulása (szamjóga). Maharishi ezt az „azonosulást” úgy írja le, hogy a megismerés tárgya úrrá lesz a megismerő alany felett. Látunk egy rózsát, és a tapasztalás során megfeledkezünk saját természetünkről. Az azonosulás nem intellektuális feledés vagy visszaemlékezés, hanem a tudat erejének természetes következménye. Ha a tudat gyenge, akkor elhomályosítja mindaz, amit tapasztal. Ha a tudat erős, a tapasztalás mellett megőrzi saját természetét is. Ahogyan Maharishi mondja: „Amikor az elme elsősorban a belső léttel azonosul, az érzékszervek nem azonosítják önmagukat tárgyaikkal.”

(Folytatjuk a Jóga 8 ága részletes bemutatásával…)

One Comment

  1. hamsa srác

    Igen.
    Zseniális.
    Nagyon brutális igazságok. Szinten minden bekezdés egy új paradigma.
    Csak így van értelme szemlélni az ősi indiai tudást.
    Pontból a végtelenbe, gondolatból a valóságba, csendből a cselekvésbe, múltból a jelenen át a jövőbe.

    Maharishi nagy bölcs volt.
    Grat a cikk szerzőjének is. 🙂

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*