Védikus Hagyomány

Maharishi a Jógáról és a Jóga-szútrákról: A szamádhi és a purusa

A Jóga-szútrák meghatározása szerint a jóga az elmeműködés teljes elcsendesedése, a csitta-vritti-niródha állapota, melyet a jógatapasztalás csúcsát képező szamádhival mondanak azonosnak. (Vjásza kommentárjában vagy negyvenszer szögezi le: a jóga a szamádhi.) A harmadik szútrában így jellemzi a jóga-állapotot: „Ekkor a Látó – a purusa – megállapodott marad saját természetében.” Az alábbi két szemelvényben a szamádhi szintjeiről és a purusával kapcsolatos néhány metafizikai kérdésről olvashatunk.

Patandzsali a szamádhi két alapvető típusát írja le: az elsőben a tudatosságnak még megvan a tárgya – ez a szampradnyáta szamádhi; a másikban viszont a tudatosság mindenfajta tárgyat nélkülöz – ez az aszampradnyáta szamádhi. Maharishi a szamádhit transzcendálásként, a gondolkodás túllépéseként határozza meg, és ő is a transzcendálás két fő fajtáját említi: 1. a teljes transzcendálást, amely maga a transzcendentális tudat, 2. a durva érzéki tapasztalás részleges transzcendálását, ahol még jelen vannak a gondolatok.

Patandzsali a szampradnyáta szamádhi négy szintjére mutat rá, melyek a vitarka, a vicsára, az ánanda és az aszmitá szamádhi. Ezek mindegyike a tapasztalás egy meghatározott szintjének felel meg, annak megfelelően, hogy az elme lecsendesítése milyen fokig ment végbe. Maharishi meghatározása szerint a vitarka szamádhi a megkülönböztetéssel társuló transzcendálás, amelyben a meditáció tárgya tisztán artikulált, az egyik hangot a másiktól tisztán el tudjuk különíteni. A vicsára szamádhi a vitarkánál finomabb állapot. Noha ez is tartalmaz gondolatokat, a gondolat sokkal kevesebb határral rendelkezik. A vicsára szamádhi a finom érzések, az alig kivehető gondolatok szintje. Az ánanda szamádhit Maharishi a boldogság hullámaként, a kitágulás érzéseként határozza meg.

Az aszmitá szamádhival kapcsolatban Maharishi értelmezése eltér a hagyományos interpretációktól, amelyek az individuális személyiség állapotának tartják. Maharishi viszont az aszmitá szamádhira az „én vagyok” állapotaként utal, amelyben az egyéniség beleolvadt az egyetemességbe. Ez a transzcendentális tudat állapota. Mivel a transzcendentális tudat meghatározása szerint nem rendelkezik tapasztalati tárgyakkal, ez hasonlít az aszampradnyáta szamádhi hagyományos értelmezéséhez, amelyet tárgynélküli vagy csírátlan (nirbídzsa) szamádhinak is mondanak. Maharishi szerint az aszampradnyáta szamádhi nitya szamádhi, ahol a tiszta tudat örök és stabil. Amikor a „vagyokság” „vanássá” terjed ki, az egyén egyetemessé lesz, másként szólva szilárdan megállapodik a megvilágosodásban.

Maharishi kitart amellett, hogy a filozófia elsősorban saját tapasztalataink megértése és kifejezése. A kozmikus tudatot megtapasztalva a jelenségvilágtól különállóként tapasztaljuk magunkat, és a világot a kettősség jegyében írjuk le. A szánkhja és a jóga filozófiák hagyományosan dualisták: a purusa, vagyis a szellem, illetve a prakriti, azaz az anyagi természet kettősségét tanítják. Maharishi felvetése szerint ezek az elgondolások azoktól származik, akik a korzmikus tudatot tapasztalták. Az a tanítás, hogy sok purusa létezik, azaz a szellemi elv egyéni formát ölt és számtalan sok létezik belőle, az individuum szintjén helytálló, mondja Maharishi. Ám fenntartja azt a nézetet is, hogy ez még nem a végső valóság. A tudatlanság állapotában tekinthetünk a tudatra az individualitás keretei között, ám a teljes megvilágosodás állapotában meglátjuk, hogy saját Önvalónk egyben minden lény Önvalója, a „kozmikus purusa”. Hasonlóképpen, a legmagasabb megvilágosodás állapotában úgy látjuk a megnyilvánult világot, mint amely az Önvalóból árad ki. Maharishi szerint ekkor a prakritit a purusa egyik aspektusaként tapasztaljuk, nem pedig a purusától különálló valóságként.

Maharishi a tapasztalatra alapozva tárgyalja a purusa és a prakriti kettősségére vonatkozó szánkhja eszméket. A Jóga-szútrák a tapasztalás legmagasabb formáját a teljes elszigeteltségként (kaivalja) írják le. Ha a legfelsőbb megvilágosodás az elszigetelődés volna, akkor az alany és a tárgy kettőssége, valamint az alanyok soksága ennek természetes következménye lenne. Maharishi azonban az advaita védántát követve a legmagasabb szintű tapasztalást úgy jellemzi, mint önmagunk egységét minden más teremtménnyel és az egész teremtéssel. Az egység e tapasztalása nem támasztja alá a kettősség és a sokság filozófiáját.

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*