Védikus Hagyomány

Maharishi a Bhagavad Gítáról – 2. rész: A Gítá tanításának lényege

Maharishi a Bhagavad Gítá második fejezetének 45. versét tartja az egész szöveg legfontosabb versének. A vers így hangzik: 

traigunja-visajá védáh
        nisztraigunjó bhavárdzsuna
nirdvandvó nitja-szattva-szthó
       nirjóga-kséma átmaván 

A Védák a három gunára szorítkoznak:

         Légy a három guna nélkül, ó Ardzsuna,
szabadon a kettősségtől, örökké szilárdan a tisztaságban,
         nem függve a birtoktárgyaktól, az Önvaló birtokában.
 

Krisna legfontosabb válasza, melyet Krisnadilemmájára ad, a nisztraigunjó bhavárdzsuna – „Légy a három guna nélkül, ó Ardzsuna!” Mint Maharishi megjegyzi, az életnek két aspektusa van, a mulandó és a mulandótlan. A mulandó a relatív létezés, a mulandótlan az abszolút lét. Az egész relatív teremtés az őstermészetből született három guna (a természetben megnyilvánuló három alapminőség) kölcsönös egymásra hatásából jön létre. A radzsasz az aktivitást hozza létre, a szattva és a tamasz pedig irányt ad ennek az aktivitásnak. Maharishi magyarázata szerint „egyetlen guna sem létezhet elszigeteltségben a másik két guna jelenléte nélkül.”

Amikor Krisna azt tanácsolja Ardzsunának, hogy legyen „a három guna nélkül”, akkor arra kéri, hogy lépjen túl az egész relatív teremtésen, amelyet teljességgel áthat a három guna. Arra kéri Ardzsunát, hogy legyen „a tudat legkevésbé izgatott állapotában”. Ahhoz, hogy a jó és a rossz egész mezejét elhagyva a transzcendens birodalmába térjen, Önmagává kell lennie. Ott, a beteljesedés állapotában, a különbözőségek feloldódnak és megoldódnak.

A transzcendensben nincs kettősség; az „ellentétpárok”, mint a gyönyör és a fájdalom, a hideg és a meleg, a szegénység és a gazdagság itt nem léteznek. A transzcendensben nincs jelen a kettősség, nincsenek jelen az ellentétpárok (nirdvandva). Ebben az állapotban nem létezhet félelem, mivel a félelem azt jelenti, hogy valami mástól félünk, ám ebben az állapotban nincs semmiféle más. Az upanisadok szavát idézve: dvitíjád vai bhajam bhavati – „Bizony, a félelem a kettősségből születik.”

A transzcendens nem csupán a kettősségtől mentes, de „nitja-szattva-szthah” –„örökké szilárd a tisztaságban”. Krisna „arról akarja biztosítani Ardzsunát, hogy ez az állapot mindig igaznak bizonyul, összhangban áll a dharmával és mindig mindenki javára a fejlődés folyamatát támogatja.” Semmi rossz nem származhat belőle, mivel ez maga a beteljesedés állapota. Továbbá, ez az állapot „nem függ a birtoktárgyaktól” (nirjóga-kséma). Ardzsuna korábban így fakadt ki: „Nem vágyom sem győzelemre, ó Krisna, sem királyságra, sem gyönyörökre.” Durjódhana birtoklás iránti vágya volt az, amely a háborúhoz vezetett. A beteljesedés állapota, ahogyan Krisna magyarázza, az anyagi tárgyak utáni mindenfajta vágyódást meghalad, mivel „nem függ a birtoktárgyaktól”.

Krisna arra buzdítja Ardzsunát, hogy lépjen túl a három gunán, abba az állapotba, amely „nem függ a birtoktárgyaktól” és „birtokában van az Önvalónak” (átmaván). Maharishi megerősíti, hogy ez azt jelzi: a transzcendens nem az egyénen kívül található. Az embernek nem kell sehova sem elmennie ahhoz, hogy elérje. Önmagunkon belül található, ezért Ardzsuna számára is elérhető. Mihelyst „birtokába kerülünk az Önvalónak, az összes bölcsesség célját elértük. Ezen a ponton a Védák véget érnek. Ez az élet utazásának vége, ez a beteljesedés állapota.”

Amikor a Bhagavad Gítáról, mint a transzcendálásra alapozott cselekvés koncepciójának védikus forrásáról beszél, Maharishi gyakran szokott utalni a Gítá egyik versére, melynek egyik sorát így fordítja: „önmagamhoz visszatérve teremtek újra meg újra” – prakritim szvám avasztabhja, viszridzsámi punah punah (BhG 9.8.). A sikeres cselekvés előkészülete az, ha mélyen belépünk saját tudatunkba, valahogy úgy, ahogyan az ingát határozottan balra lendítve érjük el azt, hogy jobbra is erősen kilengjen. Olyan ez, mint amikor az íjon a nyilat hátravonjuk, hogy a lehető legnagyobb potenciális energiával ruházzuk fel.

A puránákban van egy történet, amelyben a teremtő Brahmá a Visnu köldökéből kilépő lótuszon ül. Áttanulmányozza mind a négy védát, majd megpróbál nekilátni a teremtés művének, ám hiába. Ekkor egy hang azt súgja neki: tapa! Ekkor ezer esztendőre tapaszt végez (azaz összeszedetten elmélyed Önmagában), majd a teremtéssel együtt emelkedik ki ismét. Maharishi kijelenti, hogy ez a mítosz a teremtés mechanizmusát ábrázolja, kozmikus és egyéni léptékben egyaránt. Először egy befelé fordulás van jelen, melyet egy kifelé irányuló szakasz követ. A kifelé irányuló szakasz olyan, mint egy hullámhegy, amely a hullámvölgyet követi, és ugyanolyan magas, mint amilyen mély az. A kreativitás mennyisége és minősége pontos mása az előtte megtapasztalt transzcendencia mélységének. Maharishi szerint ezt jelenti a „prakritim szvám avasztabhja, viszridzsámi punah punah.”

Az Önvalóhoz vagy az önviszonyuláshoz történő visszatérés, állapítja meg Maharishi, az alapja minden kreativitásnak. Olyan, mint az inkubációs állapot, ahol a teremtés végbemegy. A világ feloszlása (pralaja) egy-egy világkorszak végén pedig az elnyugvás, amely alapot képez egy új teremtés számára. A társadalomban a megújhodás csak olyan módon jöhet létre, ahogyan maga a természet is teremt, amely nem más, mint az önviszonyulás. A társadalom összes aspektusának megújhodását egy minden máson túllépő befelé fordulás hozza létre. Minél mélyebb a befelé fordulás, annál magasabbra emelkedik és annál átfogóbb lesz a kifelé irányuló szakasz. Maharishi a társadalmat egy toronyházhoz hasonlítja, amely mélyre ásott alapokon nyugszik. Minél mélyebb és erősebb az alap, annál erősebb és szilárdabb az épület.

A transzcendálás folyamata magában foglalja az érzékszerveknek a tárgyuktól való visszavonását, „ahogyan egy teknős vonja be tagjait minden irányból”. (BhG 2.58.) Amikor valaki szilárdan megállapodik az Önvalóban, akkor még abban az esetben is, ha aktívan ténykedik a világban, sem vész el a világi létezésben; értékítélete továbbra is kiegyensúlyozott, és ő is elégedett marad önmagában. Eléri „a tiszta tudat állapotából fakadó derű és teljesség állapotát.”

A transzcendálás, azaz a három guna tevékenységén való túllépés, egy erőfeszítés nélküli folyamat, erősíti meg Maharishi. Ezzel kapcsolatban a Bhagavad Gítá második fejezetének 40. versét szokta idézni. Pratjavájó na vidjaté – „Nem létezik akadály” – mondja itt Krisna, vagyis nem létezik ellenállás az elme útjában, amint saját aktivitás nélküli állapota felé halad. Az aktív elme bármikor lehet kevésbé aktívvá, ahogyan egy sétáló ember is megállhat egy pillanatra. Az elme legnyugodtabb állapota a legnagyobb boldogság, az ánanda állapota. Ezért, ha nem ütközik akadályba, az elme természetes módon halad előre a saját boldogságának irányában. „Az elme áramlása efelé az állapot felé természetes, mivel ez az abszolút tiszta boldogság állapota, és az elmében megvan az a hajlam, hogy a nagyobb boldogság felé haladjon. Ennél fogva, ahogyan a víz is természetszerűleg lefelé folyik egy hegyoldalban, úgy az elme is a tiszta boldogság, az ánanda felé áramlik.” Mivel nem létezik akadály, nincs szükség erőfeszítésre ahhoz, hogy bármiféle akadályon túllépjünk. Az elme akkor lép túl minden gondolaton és jut el legkönnyebben a tiszta tudatba, ha nem használunk semmiféle erőfeszítést. Az erőfeszítés nélküliség a Transzcendentális Meditáció egyik megkülönböztető jegye.

Mint Maharishi hangoztatja, az élet a megelégedettség nagy magaslataira ér már jóval azelőtt, hogy a megvilágosodás valósága hajnalodni kezdene. A meditáció gyakorlása, akár egy rövid időre is, nagy segítség. A Bhagavad Gítá ugyanezen verse kijelenti: szvalpam apjaszja dharmaszja trájaté maható bhaját – „Ebből a dharmából még egy kevés is nagy félelemtől szabadít meg.” A meditáció gyakorlati hatásokkal van az életre, mint amilyenek a jobb testi és lelki egészség vagy a kielégítőbb társas kapcsolatok. Noha a meditációt hagyományosan a megvilágosodás elérése és a világ java érdekében gyakorolják, egyidejűleg „nagy félelemtől” is megszabadulást nyerünk általa. „Nem vész el erőfeszítés” (néhábhikrama násó ’szti), hangzik a fentebb idézett vers további részlete, azaz még egy egészen kevés meditáció gyakorolás sem vész kárba. „A védikus tanulmányok célja azáltal valósul meg, ha túllépünk a cselekvés mezején, a tiszta kreatív intelligencia mezejére; ennek folyamata oly természetes, korlátok nélküli és azonnal az erő kézzelfogható növekedését eredményezi.” 

(Folytatása következik: A karma-jóga a Bhagavad Gítában)

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*