Védikus Hagyomány

Karácsonyra emlékezve – a felfoghatatlan szeretet és a tűzpróba, 2. rész

Karácsony 1. napján folytatjuk a Tűzpróba történetét, mely a Nap-nemzettség uralkodó párjának, Rámának és Szítának történetét elbészélő Rámajánából való.

– Ó, áldott hölgy! – szólította meg. – Végre visszanyertelek! Legyőztem ellenségeimet, s megfizettem mindazért, amit az elrablásoddal ellenem elkövettek. Bosszút álltam érted, hercegnőm! A bűnös Rávana nincs többé.

Ráma elhallgatott, és szíve hevesen vert. Amit most mondania kell, mindennél fájdalmasabb lesz. Végül erőt vett magán, s így folytatta:

– Most, hogy lemostam a gyalázat foltját, melyet a ráksasza király ejtett családunk becsületén, és megtartottam szavam, eleget tettem kötelességemnek. Nemes Szítá! Nem azért ontottam ennyi vért, hogy újra feleségemnek mondhassalak. Idegen férfi házában éltél. Hogyan fogadhatnálak vissza? Szégyen esett a hírneveden, hiszen Rávana a karjaiban tartott, vágyakozó pillantásokat vetett  nap mint nap. Nem tudlak többé a hitvesemnek tekinteni. Kérlek, menj most, ahová akarsz. Laskmana, Bharata, Satrugna vagy még Vibhísana is boldogan ad majd neked menedéket. Ó, Szítá, Rávana mellett hogyan maradhatna értintetlenül egy olyan szépséges teremtés, mint te?

Szítá döbbenten állt. Ráma minden szava mérgezett nyílként fúródott a szívébe. Fájdalmában felzokogott, s akár egy gyenge hajtás a szörnyű viharban, reszketni kezdett. A szégyentől megsemmisülve térdre rogyott, arcát a kezébe temette, és sírt, sírt keservesen.

– Ó, uram! – mondta aztán gyötrődve. – Miért büntetsz ily kegyetlenül szavaiddal? Úgy szólsz hozzám, mint egy hitvány ember a közönséges asszonyhoz! Ne gondold minden nőről, hogy erkölcstelen és szemérmetlen, ha van közöttük is néhány, aki rossz útra tért! Ne kételkedj bennem, nem veti rám árnyékát a bűn! Rávana akaratom ellenére vitt magával – védtelen voltam. A szívemet azonban nem kaphatta meg: egyetlen pillanatra sem volt hűtlen hozzád. Ha ennyi év után, amit szeretetben töltöttünk együtt, nem bízol bennem, mi értelme tovább élnem?

– Mire volt jó a hosszú, fáradságos küzdelem? Csupán meg kellett volna üzenned Hanumánnal, hogy megtagadod hitvesed, s én tüstént megváltam volna az életemtől, nem lett volna szükség a véres háborúra! Düh vezérelte csak tetteidet, akár a közönséges emberekét! Mint a leghitványabb halandók, ügyet sem vetsz hűségemre és odaadásomra, és engem hitvány, alávaló asszonynak tekintesz, megfeledkezve isteni származásomról!

Szítá ekkor sírva Laksmanához fordult, aki mélyen gondolataiba merült.

– Ó, herceg, kérlek, rakj máglyát! Nincs más kiút számomra e szégyenből. Ártatlanul ért súlyos a vád, s egy pillanatig nem tudom tovább elviselni. Csak a halált óhajtom már, semmi mást. Férjem mindenki előtt, nyilvánosan megtagadott, ezért a lángok közé vetem magam.

Laskmana lelke háborgott. Hogy tehet ilyet Ráma? Fivérére nézett, de a herceg arca semmit sem árult el érzéseiről. Alig észrevehető bólintással viszonozta öccse pillantását, és Laksmana megértette, mit akar. Zavarodottan, fájó szívvel megépítette a máglyát.

Ráma meginghatatlan volt, mint Jamarádzsa, az igazságot osztó félisten. Senki sem mert a közelébe menni vagy szót emelni Szítá védelmében. Szítá ekkor lassan, tisztelettudóan körbejárta, majd a logogó tűz elé lépett, s két kezét összetéve így imádkozott:

– Ó, tűzisten! Kérlek, légy a tanúm, hogy sohasem voltam hűtlen Rámához sem gondolatban, sem szóban, sem tettben! Védelmezz engem, ha szavamat igaznak találod! Úgy óvj meg, ahogyan szívem örökre Rámáé! Oltalmazz, ha a félistenek mind tanúi ártatlanságomnak!

Azzal körüljárta a máglyát, s a riadt, ámuló szemek kereszttüzében a lángok közé lépett.

Folytatás: holnap…

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*