Védikus Hagyomány

Karácsonyra emlékezve – a felfoghatatlan szeretet és a tűzpróba, 1. rész

A szeretet ünnepének alkalmából egy csodálatos történettel emlékezünk a karácsonyra. A történet a világ egyik legrégebbi és legnagyobb eposzából, a Rámajánából való.

Rámajána, tizennegyedik fejezet: a tűzpróba

 

A félistenek és a rishik boldogan hazatértek a mennyekbe. Mátali meghajolt Ráma előtt, és engedélyt kért, hogy szekerével visszatérhessen Indrához. Ráma a szemével követte az égi szekeret, amint magasra emelkedett az égen, majd eltűnt. Haragja teljesen lecsillapodott már, s a Vibhísana királlyá koronázására gondolt. Lanká várása a Földön volt, így a Föld uralkodójának fennhatósága alá tartozott, még akkor is, ha a ráksaszák lakták. Ezért Ráma a jámbor Vibhísanát kívánta trónra ültetni, mert tudta, ő hamar rendet teremt majd a felfordított városban.

 

Ráma Laksmanát kérte meg, hogy végezze el a koronázási szertartást. Laksama elküldte a majmokat, hogy hozzanak tengervizet nagy aranykorsókban, s a tengervízzel aztán a Védák előírásaihoz hűen megkoronázta Vibhísanát. Vibhísana lett Lanká királya, és uralkodói pompával ragyogott trónusán. A ráksaszák örültek, hogy Rávanát öccse követte a trónon, és hálából elhalmozták ajándékaikkal. Vibhísana azonban mindent, amit kapott, Rámának adott, aki a ráksasza iránti szeretete jeléül elfogadta az ajándékokat.

 

Amikor a ceremónia véget ért, Ráma megkérte Hanumánt, hogy siessen Szítához.

 

– Kérlek, tudasd a jó hírt a hercegnővel! Mondd meg neki, készüljön, hogy minél hamarabb láthassam!

 

Hanumán nyomban a palotakertbe indult. Amint elhaladt a ráksaszák melett, a démonok összetették a kezüket, hogy kifejezzék tiszteletüket a nagy hős iránt. Az asókakertben Szítát a szimsapa-fa alatt találta – még mindig ott hevert a tövében. Nem hallott még Ráma győzelméről. Csüggedt és szomorú volt, ám amikor megpillantotta Hanumánt, reménykedve felállt. Biztosan jó híreket hozott a kedves majom! Izgatottan hallgatta, amint Hanumán mindent elmesélt neki.

 

Ó, nemes hölgyem! Férjed győzedelmeskedett. A démon Rávana nincs többé, helyette az erényes Vibhísana lett Lanká uralkodója. Anyám, megpróbáltatásaidnak vége! Készülj, kérlek, hogy találkozz uraddal, Rámával!

 

Szítát megbénította a boldogság, olyannyira, hogy nem is tudoptt válaszolni. Csak állt, szeméből könnyek csordogáltak. Amikor végül szóhoz jutott, azt mondta:

 

– Ó, derék majom, semmit sem tudok adni neked a jó hírért cserében! Nincs annyi arany, ezüst vagy gyémánt, ami felérne üzeneted értékével! Az egész világnál drágább kincset adtál most nekem!

 

– Örömteli szavaid többet érnek nekem, hercegnő, mint bármilyen drága ajándék. És most, hogy Ráma győzedelmeskedett, s boldognak látom, nem is vágyom semmi másra.

 

Szítá egyre Hanumánt dícsérte, s a váranák hős vitéze lesütött szemmel, két kezét összetéve állt előtte.

 

– Ó, hercegnő! – mondta aztán. – Kérlek, enged meg nekem, hogy ellássam ezeknek a gyalázatos ráksaszíknak a baját, akik annyit kínoztak! Ó, hogy szeretnék nekik jól odasózni a buzogányommal! Halált érdemelnek, amiért ily gonoszul bántak veled!

Szítá a távolban üldögélő ráksaszíkra nézett, akik most, hogy Rávana meghalt, nem törődtek már vele.


 

– Ezek a ráksaszík csupán uruk parancsát tejesítették – mondta Hanumánnak. – Nem szabad őket hibáztatni. Szenvedéseimet csakis saját bűneimnek köszönhetem; így rendeli el a világ törvénye. Az erényesek jelszava az ősi mondás: „Az igazakban sohasem támad harag azok ellen, akik ellenük tesznek. Történjék bármi, betartják a törvényt, hogy ne álljanak bosszút gonosszal a gonoszért, hiszen az erényesek ékszere a jó viselkedés.” A bűnösökkel mindig könyörületesnek kell lennünk, jó Hanumán, hiszen senki sem bűn nélkül való.


Hanumán lehajtotta a fejét, és hallgatott. Szítá helyesen szólt, nemes jelleméhez máltón, gondolta.

– Szeretnék most visszatérni Rámához – mondta aztán. – Kérlek, küldj számára valami üzenetet!

– Nem vágyom másra, mint hogy lássam végre szeretett uramat! – felelt Szítá.

– Hercegnő, kívánságod hamarosan teljesül! – mondta Hanumán, majd meghajolt, és visszament Vibhísana palotájába, ahol Rám avárt rá.

Ráma végighallgatta Hanumánt, s aztán megkérte Vibhísanát, adasson Szítának mennyei ruhákat és ékszereket.


 

– Ó, ráksaszák királya! Kérlek, rendelt el, hogy fürdessék meg a hercegnőt illatos égi balzsamokban, és öltöztessék a legfinomabb selymekbe. Hozasd őt ide, mert a szívem ég a vágytól, hogy újra láthassam.

Vibhísana maga ment Szítához, hogy teljesítse Ráma kérését, ám Szítá így szólt:

– Nem tudok tovább várni. Most azonnal indulok hozzá. Miért kellene fürdővel és öltözködéssel vesztegetnem az időt?

Szítá csaknem egy évig szenvedett a ráksasza kegyetlen fogságában, s ez idő alatt nem volt egyetlen pillanat sem, hogy ne arra a napra gondolt volna, amikor végre viszontlátja Rámát. Most elérkezett ez a nap. Hogyan tudna egy pillanatot is tovább várni?

– Úrnőm, ez Ráma kívánsága – felelte Vibhísana. Szítá számára férje szava szent volt, így aztán engedelmesen tette, amit kívánt. Vibhísana tüstént megparancsolta a ráksaszíknak, hogy fürdessék meg s öltöztessék szép ruhába. Nem telt bele sok idő, a hercegnő ragyogó száriban s olyan ékszerekkel, melyeket a félistenek feleségei is megirigyeltek volna, drágakövekkel díszített arany gyaloghintóba ült, és a vánarák már röpítették is Ráma elé.



Ahogy Vibhísana palotája felé közeledtek, ráksaszák és majmok tülekedtek két oldalt az úton, hogy megpillantsák a hercegnőt. Szítá a gyaloghintót elfedő selyemfüggöny mögül is úgy ragyogott elő, mint a nap a felhők mögül. Sötérruhás, turbános ráksaszák nyitottak utat neki csengettyűs dárdáikkal. A morajló tömeg kettévált, s a hintó méltóságteljesen haladt a palota felé.

Vibhísana előresietett, hogy bejelentse Rámának: a gyaloghintó már közel jár hitvesével.

– Kérd meg a hercegnőt, szálljon ki a hintóból, és gyalog jöjjön elém! – mondta Ráma. – Az emberek látni óhajtják, és ez nincs a szentírások ellen. Az erényes nőt nem a ház, a fátyol vagy a ruha védelmezi. Egyedül jelleme jelent oltalmat számára.

Laksmana, Szugríva és Hanumán meglepődve néztek Rámára. Úgy tűnt, haragszik valamiért Szítára; arca komoly volt s elgondolkodtató. Mosoly nélkül nézett hitvesére, amikor Vibhísana elévezette.


 

Szítá leírhatatlanul boldog volt, hogy újra láthatja szíve urát. Arca ragyogott, mint a hold, de amikor meglátta zord arckifejezését, zavarba jött. Egész testében remegni kezdett, és lehajtott fejjel, összetett kezekkel állt előtte.

 
Ráma szíve majd megszakadt. Hőn vágyott rá, hogy Szítá iránt érzett mérhetetlen szeretetét kimutassa, és tüstént visszafogadja hitvesét, de nem tehette: attól tartott, hogy az emberek megszólják majd érte. Ő volt a király, példát kellett mutatnia. Szítá közel egy esztendőt egy idegen férfi házában töltött – bizonyos, hogy lesznek majd olyanok, akik szemére vetik, hona mindenki tudja, hogy Rávana akarata ellenére elrabolta. Kétségbe vonják majd tisztasását, pedig egy uralkodó feleségének gyanún felül kell állnia.

Szítá könnyáztatta arcára nézett.

Folytatás: holnap…

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*