1958. májusában Maharishi Bankokba utazott, majd Penang szigetére. Május 22-én, keddi napon a Malaya Times egy interjút közölt, melyben Maharishi következőket mondta:

– A meditációs rendszerem egy arany kapocs a materializmust és a spiritualizmus összekötéséhez és harmonizálásához. Egy egyenes irányú folyamat az ember földi életének teljessé tételéhez. Mindenkit meghívok, hogy maximálisan kihasználja a penangi tartózkodásom.

 

Penangban sok indiai bevándorlóval találkozott, akik lelkesen fogadták az üzenetét, és figyelemreméltó, hogy a sikh közösségnél is elismerésre talált, akik hagyományosan bizalmatlanok a hindu doktrínákkal szemben. Vagy templomokban beszélt, vagy gurudwarákban, ahová az érdeklődők gyűltek, hogy hallják ’Shrí Guru Déva’ áldását.

 

Néhány hetet töltött Penangban, majd délre utazott a 300 km-re levő Kuala Lumpur városába, ami Malájföld fővárosa. Hasonló sikerrel találkozott, mint Penangban. Mindamellett csak 10 napot maradt, s hamarosan elköszönt az új híveitől: ’Jai Shrí Guru Déva!’. Az utazás folytatódott, és 1958. június 14-én Singapurba érkezett. Míg egy új meditációs központ létrehozásán dolgozott, hírek jöttek arról a rádióadásról, melyet a Radio Malaya-nak készített a Kuala Lumpur-i tartózkodása alatt, hogy rövid időn belül leadják. Ez meg is történt július 24-én este 9 órakkor, amikor is 5 percig a hanghullámok az ő magasztos hangját visszhangozták, és milliók figyelték az üzenetét:

 

– Mikor a világban található örömökre gondolunk, és próbáljuk a legnagyobb boldogság állandó helyét meghatározni, azt találjuk, hogy az érzékeinken keresztül megtapasztaljuk a durva természet báját, és természet finomabb szintjeinek szépségét nem érzékeljük  …

 

– Az élet igazi öröme a finomabb természet szintjén van, az érzékszervi érzékelés szintjén túl …

 

– Emberek ezrei, akik velem kapcsolatba léptek, tapasztalják meg az elme csendességét, érzik magukat energikusabbnak és boldogabbnak a mindennapi életükben két-három találkozás után…

 

Singapúrból Maharishi Penangba tért vissza, ahol hozzáfogott egy másik Spirituális Fejlesztő Központ felállításához és több Spirituális Vezető kiképzéséhez, akik majd folytatják a munkáját. A Központ ünnepélyes megnyitóját Penang polgármestere fejezte be azután, hogy a központ főtitkára beszédében elmondta: „Maharishi meditációs technikája olyan, mint egy ’spirituális szputnyik a Himalájából’”. Az oroszok a Szputnyik 1-gyel, az amerikaiak az Explorer 1-gyel nyitották meg az űrversenyt: vajon véletlen egybeesés volt, hogy az űrkorszak hajnalán a belső tér birodalma is újra feltárásra került?

 

 

1958. augusztus közepére a szingapúri meditációs központ is kész volt a megnyitásra, és ezen alkalomból a város Victoria Memorial Hall-jában tartottak ünnepséget. Azt tervezték, hogy a központ vezetője egy újonnan kinevezett Spirituális Vezető lesz, aki az elmúlt negyedévszázadban a Buddhista Egyesület Elnöke volt. A házigazda szerepét a megnyitón mégis nem a központ vezetője töltötte be, hanem egy nem kevésbé fontos személy, mint a szingapúri Miniszterelnök, Lim Yew Hock Úr. A Jelzőfény (Beacon Light) konferencia óta Maharishi észrevehető hajlamot mutatott arra, hogy a hatalom és gazdagok jóváhagyását és támogatását elnyerje, és fontos ünnepségeken biztosítsa olyan emberek társaságát, aki valamilyen magas társadalmi rangot töltenek be. Ezt bizonyítják az augusztus 17-én felszólalók is, köztük egy iparmágnás:

 

– A beavatás három-négy napja alatt élveztem az elmondhatatlan boldogságot, nyugalmat és békét. Most még mindig tele vagyok spirituális erővel és boldogsággal. Maharishi hatalmas, mint a Himalája, ahonnan jött, de szerény, mint egy gyermek, nagyszerű, mint az igazság, de egyszerű, mint a szeretet.

 

Ilyen állhatatos támogatástól, mint ez, ösztökélve a magányos brachmacsári hajthatatlanul törekedett azon elhatározására, hogy tovább hirdesse tanításait. A következő út az addigi leghosszabb volt, mivel a célállomás a messzi Hong Kong volt. Újra odaadó közönséggel találkozott, akikkel gyorsan fel tudott állítani egy meditációs központot, melyet Boldog Völgynek neveztek el. 1958. november 7-én a kínai Kereskedelmi Minisztériumban ünnepélyes keretek közt tartották meg a megnyitót. Hing Shing Lo úr, egy helyi elöljáró volt a házigazda. Beszédét követően Maharishi előadást tartott az összegyűlteknek, és határozottan kijelentette: „mindenki képes a Mély Meditációra!”. Letisztázva a központ szerepét, a következőket mondta a személyzetnek:

 

– A vezetés szent feladata lesz, hogy az emberekhez eljuttassa, ez az a hely, ahol mindenki megkaphatja ezen életében a boldogsághoz és békességhez a kulcsot.

 

Kicsivel több, mint egy hónapot maradt Hong Kongban. Újra tovább utazott, ezúttal egy nagyobb ugrást téve, Hawaii szigetére, ahonnan közvetlenül Amerikába szándékozott repülni. Mielőtt elhagyta Hong Kongot, egy ember egy nevet ajánlott a figyelmébe, akivel kapcsolatba léphet Hawaii-n. Megint nagy eredményeket ért el, pedig csak két napot akart Honoluluban tölteni. Rábírták, hogy maradjon tovább, egy hónappal, ahogyan ez történt is. 1958. december 31-én, szerdán (egy évvel mozgalmának elindulása után), a Honolulu Star Bulletin beszámolt olvasóinak a szigeten való látogatásáról.

 

Nincsen pénze, és nem kér semmit. Evilági tulajdona elfér egy kézben. Maharishi Mahesh Yogi világkörüli úton van. Egy üzenetet visz, mely, ahogy mondja, megszabadítja a világot a boldogtalanságtól és az elégedetlenségtől…

 

Úgy tűnt, hogy a média talált magának egy új hírességet, és a hawaii-i újságok, rádió és televízió állomások mind nagy figyelmet szentelt az üzenetének, bár kétséges, hogy sokuk teljesen megértette-e. …

 

Visszatérve Indiára: hívei folyamatosan nyomon követték az új fejleményeket. Kézzel írott leveleket kaptak Maharishitől, aki feljegyezte a mozgalom előrehaladását. A madraszi misszió hírlevelet bocsátott ki Fáklya (Torch) név alatt, és tanítójuk hiányában ez játszott alapvető szerepet nemcsak az érdeklődő társaságok összekapcsolásában, hanem gondoskodott egy közösséget támogató rendszerről a meditálók számára.

 

Így történt, hogy Bal Brahmacsári Mahesh, aki oly szorongva játszott el a visszatérő gondolattal („menj Rameshvaramba!”), nemcsak a remete szerepet hagyta el, hanem kevesebb, mint négy éven belül magára vállalta a vezető szerepét egy olyan szervezetnek, mely célul tűzte ki a világ spirituális megújulását. Kilenc hónapig tartó utazása alatt a Mély Meditáció gyakorlása iránt mutatott érdeklődés olyan nagy volt, hogy a jövőbeli sikere világosan látható volt.