Az Ashtanga jóga általános megközelítés szerint is a bonyolultabb rendszerek közé tartozik. Jelentősebb különbségek itt is felfedezhetőek a tanárok tapasztalati háttere, az egyes programok tematikája, illetve különböző prefenciák tekintetében. Az Ashtanga jógát megalapozó elvei Patandzsali Jóga-szútráira vezethetőek vissza. A jóga egyik kötött, de egyben dinamikus formájáról van szó, melyben mozgással kötik össze az egyes ászanákat, ehhez kombinálják a megfelelő légzést (udzsájí pránajáma) és úgynevezett „energetikai zárakat” (bandhák), melyet a tekintet egy bizonyos pontra való fókuszálása kísér (dristik).

Ebben a jóga technikában nem csupán az ászanák helyes kivitelezésére helyezik a hangsúlyt, hanem a koncentrált figyelem és annak megtartása a leghangsúlyosabb feladat. Az egyes programokon, vagy sorozatokon belül az elme nem kalandozik el, a légzés nyugodt marad.

Maharishi Mahesh Yogi egyedi módon értelmezi a Patandzsali-féle Jóga-szútrát, látszólagos ellentmondásba keveredve ezáltal az Ashtanga jóga metódusával.

Az „ashtanga” szanszkrit eredetű kifejezés, „nyolcrétű ösvényt” jelent magyarra fordítva. A legtöbb szakértő szerint négy „külső” tisztító gyakorlatra (jáma, nijáma, ászana és pránajáma) valamint három „belső tisztító” technikára (pratjahára, dharána, dhján) és a szamádhira, vagyis az ún. „belső én” megtapasztalására osztható.

A gyakorlatok, mint azt a bevezetőben is említettük, rendkívül sportos ászana sorozatok (jóga testhelyzetek), valamint légzőgyakorlatok alapjaira épülnek. Elősegítik, hogy a testet rugalmassá és erőssé tegyék, az állóképességet pedig fejlesszék. Ehhez társulnak „segítőként” a pratjahára vagyis az érzékszervek szabályozásának metódusai, az egy pontra való fókusz (dharáná) és az egón vagy „én”-en való felülemelkedés, melyet meditációnak, vagy djánának nevezhetünk.

Az Ashtanga jóga nyolcrétű ösvényének gyakorlása során Jáma-elveket (pl. nem ártás elve, mértékletesség elve) és Nijáma elveket (pl. akaraterő és önfegyelem elve, tisztaság elve) követ a gyakorló. Ezen elvek határainak, pontos tartalmának értelmezése azonban elemzőnként eltérő.

Maharishi úgy foglalt állást ebben a témában, hogy a Jóga-szútra nem képviseli a gyakorlatok ún. „how-to” kézikönyvét, tehát nem egy egyszerű leírás arról, hogy a „diákok” hogyan képezzék le a gyakorlatsorokat. Az Ő felfogása szerint a jóga céljának a leírásáról van szó, melyben elsősorban azt kell vizsgálni, hogy hogyan határozhatjuk meg a „jógát” és ezt követően juthatunk el a „jóga ösvényének” a megértéséhez és műveléséhez.

A második Jóga-szútrában olvassuk az alábbiakat: „Jógas-csitta-vritti-niródhah”. Ezt az idézetet általában a jóga ösvényére való utalással olyan értelemben használják, hogy a teljes fókusz, összpontosítás állapotában már oly módon korlátozzuk az elmét, hogy eltűnik az én és egyben a test érzete is, ezáltal pedig mindenféle korlátozó érzelem is. Kitartó gyakorlással jutunk el egy csendes, békés „ösvényre”, ahol nem terhelt tevékenységünk semmilyen szellemi gátlástól. Maharishi azonban ezzel nem ért egyet, ugyanis véleménye szerint a jóga pont, hogy rendezi az elme tevékenységét és nem korlátozza azt.

Ez a finom különbség az, mely monumentális következményekkel jár, Maharishi utal arra, hogy a Jóga-szútrák a célt és nem az utat jelentik. Ez a módszer a belső tudatosság eléréséhez az elmét tevékenységen keresztül viszi el a belső tudatosság megtapasztalásához. Maharishi ezt a belső, tiszta állapotot határozza meg a jóga céljaként, melyet a transzcendentális tiszta intelligenciával azonosít. Ez a mély állapot az, melyen át a kreativitás végtelen óceánját, a boldogságot, a békét tapasztalhatjuk meg. Az Upanisadok (szanszkrit nyelven, i. e. 800-500 körül keletkeztek. A védikus irodalom harmadik korszakából valók az aranyakák (erdei könyvek), amelyek az életük végét az erdőben remeteként leélő brahmanák (papok) művei. Az aranyakák túlnyomórészt filozófiai tartalmú szövegei idővel kiváltak belőle és upanisad néven lettek ismeretesek) ezt a végtelen intelligenciát és mély boldogságot gyakran nevezik Atmának, melyet azzal írhatunk le, amikor a jóga révén az egyéni intelligencia felismeri kozmikus belső énjét.

Maharishi értelmezése szerint tehát az Ashtanga jóga sokkal inkább filozófiai leírása a jógának, mintsem gyakorlati útmutató.

Sok kérdést vet fel önmagában az, hogy a „nyolcrétű ösvény” vagy „nyolc végtag” terminológia akkor hogyan is társítható a jóga gyakorlatokhoz? Maharishi nem utasítja el azokat a módszereket és eljárásokat, melyek szerves részét képezik a jóga hagyományának. Mint elmondta, az ászana, pránajáma kifejezések mind-mind ugyanannak az ősi forrásnak az alapját képezik, melyeket a Jóga-szútrák is taglal, azonban értelmüknek egy jóval mélyebb rétegét kell elérnünk ahhoz, hogy megértsük miről is van szó. Nem meglepő ez a metódus sem, hiszen a szanszkrit kifejezések jelentős többsége többértelmű kifejezés, ha azoknak csak a felszínét tekintjük, akkor gyakran tévútra juthatunk, ahogyan sok elemzés is példázza.

Ezt az elképzelést szem előtt tartva vizsgáljunk meg a nyolcrétű ösvényből néhányat: Az öt Jamából, ha pl. megpróbáljuk megfigyelni a szatját, vagyis az igazságot akkor arra kell törekednünk, hogy az áhimszát vagyis az erőszakmentességet is gyakoroljuk. Ebben a kontextusban alapvető igény, hogy egyúttal kevésbé legyünk kapzsik (aparigráha) és ne kívánjuk birtokolni mások tulajdonát (ásztéja). De Maharishi véleménye szerint mindez a törekvés a mély, belső én megtapasztalása nélkül mit sem ér. A transzcendentális tudat tisztasága, kreativitása, ez a határtalan intelligencia adja életünkben az alapot, hogy mindezeket a nemes képességeket valóban kifejlesszük magunkban. Anélkül, hogy megtapasztalnánk belső tudatosságunkat, ebben a törekvésben nagyon nehéz dolgunk lesz. Ha úgy tetszik a megvilágosodás sem egy külső, hanem belső folyamat eredménye, mely határtalan és boldog belső életből táplálkozik és a külső világban ölt formát. Maharishi Mahesh Yogi ezért hirdette és követői mozgalma ezért dolgozik a mai napig a Transzcendentális Meditáció technikájának a népszerűsítésén, mert ezzel technikával könnyen és természetes folyamat révén tárhatjuk fel gazdag belső világunkat, megtapasztalva a békét és határtalan boldogságot, mely a jóga valódi célja kell, hogy legyen.

„A Transzcendentális Meditáció” – mondja Maharishi – „a dhjána hatókörébe tartozik, ugyanakkor átlép ezen a körön, és létrehozza a transzcendentális tudat, a szamádhi állapotát.” A szamádhi elnyerésének állapota után a figyelem visszatér a dhjánához, amely a cselekvés tartománya. A figyelem rendszeres átlépése a szamádhiból a dhjánába fokozatosan lehetővé teszi a transzcendentális tudat számára, hogy a cselekvés közepette is megmaradjon, „először egy nagyon finom szinten, majd később a mindennapos cselekvés durvább szintjein is, hogy végül aztán állandóvá váljék.” A ksanika-szamádhi, a pillanatnyi szamádhi, így válik nitja, azaz örök szamádhivá. A megvilágosodás az elnyugvás (a ksanika-szamádhi) és az aktivitás (melyet itt a dhjána képvisel) váltakoztatásával jön létre. „Ily módon” – zárja gondolatait Maharishi – „a Transzcendentális Meditáció néven ismert egyszerű rendszer, amely a gyakorlás egy sajátos típusa, az élet e két területének, a dhjánának és a szamádhinak a leghatékonyabb munkaeszközeit alkotja.”

A nyolc ösvény, mint a Természeti Törvények kiterjesztődésének analógiái, csak úgy, mint végtagjaink egy szervezett folyamat részeként jutnak végső formájukhoz. Az egyre élénkebb meditációval spontán módon alakul ki bennünk az igazabb (szatja), kevésbé erőszakos (áhimsza), tisztább (szaúcsa), tartalmasabb (szantósa) élet; melyben az elme kevésbé kötődik a külvilág tárgyaihoz (aparigráha), stabilabb és szilárdabb lesz tudatosságunk (ászana), végezetül megtapasztaljuk a jóga gazdagságát a meditációs gyakorlatokon kívül is (dharána). (William F. Sandson cikke)

Díjmentes TM-előadások Magyarországon: TM-tanfolyam.hu