Védikus Hagyomány

A szeretet jógája a Bhagavad Gítában

A bhakti jóga az isten iránti legfelsőbb odaadás és szeretet jógája. Krisna, aki a Bhagavad Gítában a legfelsőbb isteni személyként (purusóttama) jelenik meg, így szól Ardzsunához: „Reám függeszd az elméd, nekem add át magad, imádj engem, tisztelj engem.” (9.34.) Majd így szól később: „Hallgasd ismét legfőbb szavam, mindenek közül a legtitkosabbat. Reám függeszd az elméd, nekem add át magad, nekem áldozz, előttem borulj le.” (18.64-65.)

Az odaadó szeretetben élő ember jutalma számos: „Gyorsan erényes lélekké válik és maradandó békét nyer el. Bizton tudd, ó Kuntí fia, hogy az én odaadó hívem sosem vész el.” (9.31.)) „Azokat, akiknek a gondolatai rám irányulnak, nyomban megszabadítom a halálhoz kötött létezés óceánjából.” (12.7) „Hozzám fogsz eljutni.” (9.34.) „Hozzám fogsz eljutni. Ígérem neked, mivel kedves vagy a számomra.” (18.65.)

Maharishi szerint az Isten iránti odaadó szeretet a leginkább gazdagító, a legmagasztosabb, a legérdemdúsabb és a legtáplálóbb az összes emberi viselkedés közül. Az odaadó szeretet a transzcendentális tudat, a tiszta belső, csendes tudatosság tapasztalásával kezdődik. Az odaadó szeretet akkor hajnalodik, amikor a stresszek már véget értek. Az Istenre eszmélés alapja az Önvalóra eszmélés. A szeretet az élet tisztaságával együtt növekszik. Az odaadó szeretet akkor jelenik meg, amikor a hit igazolja önmagát. Maharishi nem ért egyes a Bhagavad Gítá azon értelmezőivel, akik „úgy tartják, hogy a transzcendentális odaadás a hívő által elért legutolsó állapot. Sankara odaadásról vallott elve azonban a kezdetektől fogva a transzcendentális tudatra alapszik. Ami Sankara számára az első lépés, az ezeknek az odaadást hirdető irányzatoknak az utolsó.” Mint kijelenti: „Ember és Isten kapcsolata először a lét szintjén nyer alapot, csak azután jön létre az érzés szintjén.”

Az Isten iránt szeretet tökéletesen tiszta kell, hogy legyen: „Ha az embert olyan dolgok burkolják be, amik mások, mint az ő igaz valója, akkor az odaadását is idegen elemek fogják elhomályosítani.”  Ha a Teremtő iránti vágyakozásba más vágyak is keverednek, akkor ez embernek a Teremtő iránti vágya nem megalapozott. A transzcendálás ismételt gyakorlása tisztává és átfogóvá teszi az odaadást, és az így felfakadó hullámok az odaadó szeretet magasba törő hullámaivá lesznek. „Amikor egy sekély vizű tócsa nekilendül, hogy égbe nyúló hullámokat vessen, csak a fenekén levő sarat kavarja fel, s a tócsa egész békéje odalesz.” Az odaadó szeretet egy csendes, belső érzésként, nem pedig nyilvános demonstrációként zajlik. Az odaadó szeretet spontán és természetes.

Az odaadás érzése az öröm, a boldogság, a szeretet és a hatalmas fényesség hullámaiként tör fel. Mint Maharishi gyönyörűen írja, a szívünkben lévő szeretet nem más, mint a mennyekben lakozó isteni valóság. „Egy szerető szív, egy szeretettel teli szív az emberi élet drága esszenciája.” „Szerencsések azok, kiknek szeretetben árad a szívük.”

Az odaadó szeretet megszabadítja a keresőt az ellenállástól. Maharishi szerint megolajozza a sziklás utat, és szivacsként tompítja a zökkenőket. Isten odaadó híve sehol sem maradhat boldogtalan; az odaadó szeretet nem az út, amelyen haladva Istent keressük, hanem a teljessé vált szív túlcsordulása. Noha a szív kiművelése és táplálása a fejlődés eszközeként szolgál, az odaadó szeretet, amely a szívben kifejlődött, spontán és természetes, az Istenben elmerült szív természetes hajlamainak eredménye. „Ekkor minden gondolat Isten lábához helyezett virág, minden szó imádság és minden cselekedet néki tett felajánlás.”

Maharishi szerint segíti az ember odaadását, ha egy konkrét képzettel rendelkezik Istenről. Az odaadó szeretet „egy meghatározott fókuszpontot igényel, ha igazi és eredményeket hozó akar lenni.” Maharishi leszögezi, hogy az értelem számára nagy örömet okoz az odaadás. Értelmes cselekedett megengedni a szív bölcsességének, hogy Isten egyik képmása felé haladva növekedjék. Abszolút értelemben véve, a képmások csupán egy homlokzatot jelentenek, egy látványosságot az Önvaló számára, hogy táplálja önmagát. Az odaadás cselekedete, tanítja Maharishi, még fontosabb, mint az odaadás tárgya. Goethét idézi: „Szeretlek, de ez nem a te dolgod.” Isten kézzelfogható alakja egy iránytű, mely az érzelmeket abba az irányba fordítja, aminek nincs formája. Életet ad annak, amihez az érzelmek másként nem tudnának közeledni, ugyanúgy, ahogyan egy fogalom életet visz abba, amit az intellektus képtelen volna megragadni.

Végső soron, a tudat legmagasabb állapotában, Isten „másik”-ként mutatkozó képzete lehull: 

„Míg az odaadó szeretet kapocsként szolgál ahhoz, hogy fennmaradjon az egység, ez bizonyos fokig a formalitás szintjén maradt. Az imádat formalitása egy olyan öröm, amely úrrá lesz az odaadó hívő szívén és egész lényén, értelemmel tölti meg az életét és megdicsőíti azt minden szinten. Ám ez ilyen odaadás öröme a távolságban maradó egység öröme.”

Ahogyan az odaadó hívő az istentudatból az egységtudatba fejlődik, az egység még teljesebbé válik, a hívő pedig úgy találja, hogy ő és Istene egyek. Ezt a tanítást a Sankarácsárja-hagyomány képviseli, amelyből Maharishi inspirációja is származik. Maharishi azonban hangsúlyozza, hogy az egység vagy a kettősség végső elve tapasztalati, nem pedig teológiai: „Ez nem olyan kérdés, amelyet metafizikai spekuláció vagy teológiai értelmezés révén lehetne eldönteni.” Majd így folytatja: 

„Akár együtt játszanak Istennel, akár egynek tartják őt saját Létükkel, ez egy olyan kérdés, amely közöttük és Isten közt dől el. Isten odaadó híveiként élnek tovább vagy egységbe olvadnak vele, eggyé válva Szerelmükkel – ez egy olyan kérdés, amely közöttük marad. Hadd dőljön el ez a kérdés az egységnek azon a szintjén. Az egyik nézőpontnak nem szükséges kizárni a másikat. Isten ellen való vétek összekülönbözni az egység elve felett.”

Egy hozzászólás

  1. >>Maharishi nem ért egyes a Bhagavad Gítá azon értelmezőivel, akik „úgy tartják, hogy a transzcendentális odaadás a hívő által elért legutolsó állapot. Sankara odaadásról vallott elve azonban a kezdetektől fogva a transzcendentális tudatra alapszik. Ami Sankara számára az első lépés, az ezeknek az odaadást hirdető irányzatoknak az utolsó.” Mint kijelenti: „Ember és Isten kapcsolata először a lét szintjén nyer alapot, csak azután jön létre az érzés szintjén.”<<

    Pedig a Gítá azt mondja, hogy az odaadós a legfelsőbb, amit elérhet az ember.

    Ezt bitonyítja a Maharisi által idézet két vers:

    Hallgasd ismét legfőbb szavam, mindenek közül a legtitkosabbat. Reám függeszd az elméd, nekem add át magad, nekem áldozz, előttem borulj le.

    Ez a legfelsőbb szava: bhava mad bhakto "irántam légy odaadó!"

    Ez az odaadós nyilvánvalóan a transzcendens tudaton alapszik, a gítá épp azt mondja, hogy az odaadást az éri el, aki elérte a transzcendens tudat szintjét (18.54) a brahma-bhūta szinten éri el a parā-bhaktit:

    brahma-bhūtaḥ prasannātmā
    na śocati na kāńkṣati
    samaḥ sarveṣu bhūteṣu
    mad-bhaktiḿ labhate parām

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*