A következő hónapokban azonkívül, hogy számos spirituális fejlesztő tábort tartottak, 25 meditációs központot nyitottak szerte Indiában. 1958. tavaszán Bangalorban Maharishi a következő lépéséhez kapott sugalmazást. Meditációját befejezve az önvizsgálat állapotában került:
– Az egyik szép reggelen elgondolkozva az eddig elvégzett munkámon, kiszámoltam, mennyi időt fog igénybe venni az egész világ számára ezen a sebességen, és azt az eredményt kaptam, hogy 200 évet (nevetés).
Aztán azt mondtam: „Nem, meg kell változtatnom a munkám módját.” És aztán kigondoltam, mit tegyek. Íme: „ A legfejlettebb országba kell mennem, mert úgy véltem, hogy azért legfejlettebb az az ország, mert az ott élők nagyon szívesen kipróbálnának valami újat.”
Mikor aznap reggel találkoztam néhány emberrel, elmondtam nekik: „Amerikába megyek.”, és ők azt válaszolták: „Rendben.”
Hamarosan elküldték a Maharishi terveiről szóló leveleket a bombay-i, kalkuttai és madraszi követőinek. Néhány napon belül érkezett is a válasz: „Küldjétek ide őt! Két hétig itt marad nálunk, és addig minden előkészületet megteszünk.”
Nem sokkal e nagylelkű felajánlás után olyanoktól is kapott meghívást, kiknek üzleti érdekeltségeik voltak külföldön. Nem ezt akarta Maharishi:
– Nem, az Ön kapcsolatai üzleti jellegűek, és profitra – pénzre – alapulnak, melyek nem lesznek hasznomra.
Az előkészületeket megtették, de az utazást el kellet halasztani, amíg az utazási papírokat meg nem kapják. Az útlevélre való várakozás ideje alatt Keralába utazott búcsúképpen. Itt számos jóakarójával találkozott, többek közt magas tisztségviselőkkel, akik nagy beszédeket ejtettek meg küldetésének támogatásául.
1958. árpilis 27-én, vasárnap Maharishi elindult a Kalkuttai Repülőtérre, de nem azért, hogy az Amerikai Egyesült Államokba repüljön, hanem a Bengáli-öblöt átrepülve megérkezzen a szomszédos Burma fővárosába. Rangooni megérkezése nagy kontrasztja volt az Indiából való barátságos búcsúztatásának: csak egyetlen személy várta őt a reptéren. Nemsokára a vándorló brachmacsári jelentős figyelmet vonzott, és rövidesen több előadás időpontját is megszervezték. Ezen néhány beszéd eredményeképpen sok jelölt akadt, akik szívesen megtanulták volna ezt a fajta meditációt. Az ismertségben váratlan robbanás történt, mikor egy idős buddhista szerzetes jóslata ismertté vált: egy évvel azelőtt megjósolta, hogy egy nagy indiai jógi fog érkezni Rangoonba Bodhipurnima Napján. Ez a prófécia szerzetesek, magasrangú hivatalnokok és nagy számban helyi emberek (férfiak, nők, gyermekek) további látogatásait hozta. Ez volt az első tiszta jele annak, hogy Maharishi tanításai képesek voltak vonzani embereket a speciális hindu világon kívülről is. Tíz nap beszéd és beavatás után Maharishi győzelmesen tért vissza a rangooni reptérre készen arra, hogy megtegye utazásának következő lépését. Magával ragadó búcsúztatást szerveztek számára, és burmaiak és indiaiak valóságos tengere zsúfolódott be az indító terembe, hogy útjára küldjék. Ez Maharishit örvendezve emlékeztette egy régi szállóigére. Akkor ez csengett a fülébe: „Jó kezdet fél siker.”
Folytatjuk…
Lisssza fordítása