Védikus Hagyomány

A jóga nyolc ága – 4. rész: Pratjáhára

A jóga ötödik tagja a pratjáhára. A kifejezést leggyakrabban az érzékszervek befelé fordításaként értik. Maharishi eltér ettől a magyarázattól, mivel „az túl sok kontrollálásra utalna”. A prati szót úgy veszi, mint „valami irányába”, az áhára szót pedig tápláléknak érti, és úgy értelmezi a kifejezést, mint „az, ami elégedettséget ad.” A pratjáhára terminus úgy az ő magyarázatában annyit tesz, mint „táplálék az ellenkező irányból”, „az elégedettség irányában” vagy „a nagyobb vonzás felé”.

Maharishi felfogása szerint nem elégséges csupán a külső és a belső között különbséget tenni; amikor az érzékszervek befelé fordulnak, természetes módon lelnek nagyobb vonzerőre és beteljesedésre. Amikor a tudatosság lenyugszik a szamádhiban, az érzékszervek szintén beszüntetik tevékenységüket. Kommentárjában Vjásza a méhek analógiájára utal: amikor a méhkirálynő letelepszik, akkor a többi méh is beszünteti az ide-oda röpködést. Maharishi szerint a pratjáhára „jellemzője, hogy az érzékszervek teljes elégedettséget találnak a maguk számára, így nem vetülnek kifelé tárgyaik irányában.” A jóga ez esetben az érzékszervek tárgyainak mezejétől való visszavonulást jelent.

A Jóga-bhásjában Vjásza felsorol néhány azzal kapcsolatos meghatározást, hogy mi alkotja a pratjáhárát. Egyesek azt mondják, hogy a pratjáhára az érzéktárgyak iránti közöny, mások pedig azt, hogy az ember élvezhet olyan érzéktárgyakat, amelyeket kimondottan nem tiltanak a védikus szövegek. Megint mások véleménye szerint az ember élvezheti az érzékek tárgyait, amennyiben nem válik azok rabszolgájává. További nézetek szerint a pratjáhára az érzéktárgyak megtapasztalása, anélkül, hogy a hozzájuk kapcsolódó fájdalom vagy szenvedés érzetét tapasztalnánk. Vjásza azonban – Maharishi véleményéhez nagyon hasonlóan – kijelenti, hogy a pratjáhára nem más, mint „a jógi érzékszervei feletti uralom azon formája, amelyben, ha megszűnik az elme tevékenységének működése, az érzékszervek is beszűntetik a maguk ténykedését. Amikor a jógi ezt megvalósítja, érzékeinek uralásához nincs szüksége más erőfeszítésre.”

Maharishi kiemeli, hogy a közömbösség felszínes hangulata vagy arra irányuló kísérlet, hogy megtagadjuk az öröm és a fájdalom érzését, csak abnormális viselkedést szül, és további feszültséget és stresszt okoz. Helytelen „a közönyösség hangulatát táplálni vagy a cselekvés közben a tetteink eredménye iránti tudatos közönyt fenntartani.” A gondolkodás szintjén bármilyen hasonló kísérlet csak feszültséghez és az elme tompaságához vezet. Maharishi leszögezi, hogy a fa gyümölcsét akkor élvezzük, ha a gyökerét öntözzünk. Ha csupán nem veszünk tudomást a gyümölcsről, nem megyünk semmire. Ennek a koncepciónak a félreértelmezése vezetett oda, hogy „a kötődésnélküliség jegyében az emberek elveszítették a lendületet és a kitartást a cselekvésben. Tunyaság, tehetetlenség fakadt ebből, valamint az egyéni és a társadalmi élet alapvető szerkezetének meggyengülése.” Amikor a szamádhi stabillá válik, mint az ember életének mindennapi jellemvonása, a kiegyensúlyozott kedély is szilárd alapot nyer, ám ez a tudat és nem a gondolkodás szintjéről megy végbe. A megvilágosodás állapotában az ember továbbra is élvezi az érzékszervek tárgyait és élesen fókuszál rájuk, ám mélyen a gondolkodás szintje alatt csupán ezek tanúja marad. Ezért a pratjáhárát a Lét vonzereje teljesíti be, nem pedig az érzékek leigázására irányuló különféle erőfeszítések.

(Folytatjuk a Dháraná 4. résszel…)

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*