Védikus Hagyomány

A hamis egonál, a hatalomnál, dölyfnél, bujaságnál keresnek menedéket…

Ötezer éves Tanításból idézünk, mely az emberiség legnagyobb (irán és turán népének) testvér háborújában hangzott el, felidézve a jelent.

Bhagavad-Gítá
 
Tizenhatodik fejezet
Az isteni és démoni természet
 
1-3. vers
 
A Magasztos Úr szólott:
Félelemnélküliség, léttisztítás, a lelki tudás művelése,
adományozás, önszabályozás, áldozatok végrehajtása, a Vedák
tanulmányozása, vezeklés, egyszerűség, erőszak nélküliség,
igazmondás, mentesség a haragtól, lemondás, békesség,
idegenkedés a hibakereséstől, könyörületesség, mentesség a
kapzsiságtól, kedvesség, szerénység, rendíthetetlen
elszántság, életerő, megbocsátás, kitartás, tisztaság,
valamint mentesség az irigységtől és a becsvágytól – óh,
Bharata fia, ezek a transzcendentális tulajdonságok az
isteni természettel megáldott ember jellemzői.
 
 
4. vers
 
Óh, Partha, büszkeség, dölyf, beképzeltség, düh, durvaság és
tudatlanság tartozik a démoni természethez.
 
5. vers
 
A transzcendentális tulajdonságok elősegítik a
felszabadulást, míg a démoniak kötöttséget eredményeznek. Ne
aggódj, óh, Pandava, mert te isteni jellemmel születtél!
 
6. vers
 
Óh, Prtha fia, kétféle teremtett lény van ebben a világban:
az egyiket isteninek, a másikat démoninak hívják. Az isteni
tulajdonságokról már bővebben szóltam. Hallj most Tőlem a
démoniról is!
 
7. vers
 
A démoni emberek nem tudják, mi a helyes és mi a helytelen
cselekvés. Sem tisztaság, sem helyes viselkedés, sem pedig
igazlelkűség nem található bennük.
 
8. vers
 
Azt mondják, hogy ez a világ irreális, s nincsen alapja, sem
irányító Istene. Szerintük a nemi vágy hozta létre, semmi
más.
 
9. vers
 
Az efféle végkövetkeztetéseket követve, az énüket vesztett,
értelmetlen, démoni emberek kedvezőtlen, szörnyű tettekbe
fognak, hogy romba döntsék a világot.
 
10. vers
 
A kielégíthetetlen kéjnél, a gőgnél és hamis tekintélynél
keresnek menedéket, a múlandó vonzza őket, s ily módon az
illúzió hatása alatt mindig tisztátlan munkára tesznek
fogadalmat.
 
11-12. vers
 
Hiszik, hogy az élet végéig tartó érzékkielégítés az emberi
civilizáció legfontosabb szüksége, ezért aggodalmuk nem
ismer határt. Sok-sok ezer vágy, kéj és düh köti őket, s az
érzékek kielégítéséhez szükséges pénzt illegális eszközökkel
szerzik meg.
 
13-15. vers
 
A démoni ember így gondolkodik: “Milyen nagy vagyonnal
rendelkezem! A terveim szerint ez még egyre gyarapodni fog.
Mind az enyém most, de a jövőben még több lesz… Volt egy
ellenségem, de már megöltem. Előbb-utóbb a többivel is
elbánok majd… Én vagyok mindennek az ura, mindennek az
élvezője, tökéletes, hatalmas és boldog. Én vagyok a
leggazdagabb, és arisztokratikus családból származom. Nincs
nálam hatalmasabb és boldogabb… Áldozatokat hajtok majd
végre, valamennyit adományozni is fogok, így élvezem majd az
életet.” Ily módon téveszti meg a démont a tudatlanság.
 
16. vers
 
A számtalan aggodalomtól megzavarodva, a káprázatok
szövevényébe keveredve, erősen kötődnek az érzéki örömökhöz,
és ocsmány pokolba csúsznak.
 
17. vers
 
Önelégültek, örökké szemtelenek, s a vagyontól és a hamis
tekintélytől megmámorosodván néha áldozatokat hajtanak
végre, de csak névleg, mellőzvén az Írások minden előírását
és szabályát.
 
18. vers
 
A démonok a hamis egonál, a hatalomnál, dölyfnél, bujaságnál
és dühnél keresnek menedéket, gyalázzák az igazi vallást, és
irigyek lesznek az Istenség Legfelsőbb Személyiségére, aki
nemcsak mások testében, de az övékében is ott lakozik.
 
19. vers
 
Az anyagi lét óceánjába, a különféle démoni fajok méhébe
dobom a gyűlölködőket és gonoszokat, akik az emberiség alját
képezik.
 
20. vers
 
Óh, Kunti fia, ezek a balgák ismételten démoni fajokban
fognak megszületni, Engem sohasem érhetnek el. Fokozatosan a
lét legförtelmesebb fajtájába süllyednek.
 
21. vers
 
Három kapu vezet a pokolba: kéj, düh és kapzsiság. Minden
józan embernek meg kell válnia tőlük, mert a lélek
degradálásához vezetnek.
 
22. vers
 
Óh, Kaunteya, aki kikerülte a tudatlanság e három kapuját,
az olyan tettekbe fog, melyek elősegítik az önmegvalósítást.
Ily módon fokozatosan eléri a legvégső célt.
 
23. vers
 
De aki félredobja az Írások szabályozó parancsait, és a
kéjtől indítva a saját szeszélyeire hallgatva cselekszik, az
sem a tökéletességet, sem a boldogságot, sem pedig a
legvégső célt nem éri el.
 
24. vers
 
Az Írások irányadásából kell megérteni, hogy mi a kötelesség
és mi nem. Miután az ember megismerte e szabályokat,
cselekedjék úgy, hogy fokozatosan fejlődhessék általuk.
 

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*