Védikus Hagyomány

A felfoghatatlan szeretet és a tűzpróba, 3. rész – Ráma hídja

A rövid Rámajána-idézetünk befejező részéhez érkezett, melyben Ráma hitvese kiállja a Tűzpróbát. A történet végén egy meglepő, agyonhallgatott felfedezést mutatunk be.

Égi lények – félistenek, risik, gandharvák és sziddhák – nézték megdöbbenve, amint aranyos oltárként ragyogva elnyeli a tűz. Akár egy istennőt, aki a mennyekből a pokolba zuhant, úgy ölelték körül a lángok. Az asszonyok felzokogtak, s aztán síri csend támadt.

 

Ráma nem látott a könnyeitől, s a körülötte állók sírása még mélyebbre taszította a bánat óceánjában. Értelme az erény útját követte, de szíve majd meghasadt a fájdalomtól, amikor Szítá a tűz martaléka lett. Ekkor égi hang szólalt meg feje fölött: Brahmá volt az és a félistenek, akik megszólították.

 

– Ó, Urunk! Hogy engedhetted, hogy ez a tiszta hölgy máglyahalált haljon? Hát nem emlékszel, ki vagy? Miféle különös kedvtelés ez?

Ráma felnézett az égiekre, s két kezét összetéve így felelt:

– Egyszerű földi halandónak tekintem magam. Ráma vagyok, Dasaratha király fia. Ó, Brahmá, áruld el: ki voltam előző életemben?

– Ó, Ráma! – felelte az Úr Brahmá hattyúja hátáról. – A világmindenség eredeti teremtőjeként ismerlek. Te vagy Visnu, Te vagy Nárájana; Te vagy a számtalan néven ismert Legfelsőbb Úr. Minden félisten a Te teremtményed, és Te tartod fenn energiáddal a világokat. Mindenen belül és minden kívül létezel, s jelen vagy minden élőlény szívében. Léted felfoghatatlan, útjaid kifürkészhetetlenek. Rámaként szálltál alá, hogy elpusztítsd Rávanát, s megmentsd odaadó szolgáidat. Küldetésed bevégeztetett; térj hát vissza birodalmadba!

Így szólt az Úr Brahmá, és Ráma némán fejet hajtott előtte. Ebben a pillanatban a tűzből Agni, a tűz fénylő istensége emelkedett ki, karjaiban Szítával. A hercegnő testét gyönyörű vörös szári fedte, s úgy ragyogott, mint a felkelő nap. Nyakában mennyei virágokból font  füzért viselt, drágaköves ékszerei kápráztatóan csillogtak. Sötét, göndör fürtök keretezte arcáról földöntúli szépség sugárzott.

Agni letette Szítát Ráma elé, s mély, zengjő hangján így szólt:

– Visszahoztam hitvesedet. Lelke tiszta, a bűn leghalványabb árnya nélkül. Egyetlen szavával, egyetlen tettével, gondolatával vagy pillantásával sem volt hűtlen hozzád soha. Rávana erőnek rejével rabolta el, amikor védtelenül, elhagyatottan magára maradt. Noha sokáig sínylődött a fogságban, szíve és gondolata egydül a tiéd volt, hiába próbálta Rávana jó szóval és fenyegetéssel megnyerni magának. Ó, Ráma! Fogadd őt vissza teljes szívedből!

Rámát határtalan boldogság árasztotta el. Könnybe lábadt szemmel válaszolt Agni szavaira:

– Szükség volt rá, hogy Szítát tűzpróbának vessem alá, másképp a világ ostobának kiáltott volna ki, akit csak az érzéki vágy ösztökél. Hosszú ideig élt Rávana palotájában, és noha én egy pillanatig sem kételkedtem hűségében, ártatlanságát bizonyítania kellett. Tisztaságának ereje megvédte, s Rávana éppúgy nem szennyezhette be, ahogyan az óceán nem léphet ki soha medréből. Ahogy a napsugarat nem választhatja el senki a naptól, Szítát sem veheti el tőlem senki. Előbb tér le az igaz ember a becsület útjáról, mint ahogy én lemondok hitvesemről!

Szítát határtalan boldogság töltötte el, ahogy Ráma újra maga mellé ültette az arany trónusra. Félistenek és bölcsek jöttek el, hogy himnuszaikkal magasztalják a hős Rámát. Az Úr Síva személyesen járult eléjük.

– Megszabadítottad rettegett zsarnokától a világot – mondta. – Térj most haza Ajódhjába! Vígasztald meg bánatos rokonaidat, s aztán hosszú ideig uralkodj még békével birodalmad fölött! Ó, Ráma, atyád, a dicső Dasaratha is itt van; égi szekeréről téged szeretne látni!

Ráma felnézett a magasba, s meglátta a lassan aláereszkedő szekeret. A mennyei fényességet árasztó nagy király leszállt, s Rámához lépett. Szorosan magához ölelte fiát, majd leült mellé, s így szólt:

– A félistenek királya, Indra társaságát élveztem, most azonban, hogy téged láthatlak, ezerszer boldogabb vagyok, fiam! Kaikéjí kegyetlen szavai, melyekkel száműzetésbe küldött téged, gyógyíthatatlan sebet ejtettek szívemen, de most szertefoszlott minden bánatom. Mindenért kárpótoltál, ó, Ráma! Letelt a tizennégy esztendő, száműzetésed véget ért. Alig várom, hogy Ajódhjá trónján lássalak! Eredj, vígasztald meg Kausalját és a vitéz Bharatát. Megértettem végre, ki vagy, ó, Ráma! Te vagy a Legfelsőbb Úr, s azért szálltál alá, hogy a világ javát szolgáld.

– Atyám! – felelte Ráma. – Kérlek, vond vissza az átkot, mellyel Kaikéjít és fiát kitagadtad. Nem tehetnek semmiről; bűntelenek mind a ketten.

Dasaratha engedett a kérésnek, s aztán Laksmanát vonta a keblére.

– Ó, Laksmana, önzetlenségednek, mellyel fivéredet szolgáltad, nincs párja a három világban. Most Ajódhjá uralkodója lesz, de te szolgálod őt tovább!

Laskmana után Szítához fordult:

– Leányom, kérlek, ne neheztelj Rámára, amiért látszólag megtagadott! Egyetlen vágya volt csupám, hogy makulátlan tisztaságod bizonyítsa a világ szeme előtt. Kiálltad a tűzpróbát, s ezzel örökre az erényes nők példaképe lettél.

Szítá összetett kézzel hajtotta meg fejét apósa előtt. Dasaratha ekkor égi szekerére szállt, s visszatért a mennyekbe. A félistenek mind hódolatukat ajánlották Rámának.

– Ó, Ráma! – mondta Indra búcsúzóul. – Nem múlhat el áldás nélkül, ha valaki félistenekkel találkozik. Kérlek, kívánj valamit, s mi azon nyomban teljesítjük!

Ráma mosolyogva válaszolt:

– Kívánom, hogy térjenek vissza az életbe azok a majmok, akik a csatában elestek – még azok is, akiket felfalták a ráksaszák. És bárhol éljenek ezentúl, ott mindig teremjen elegendő gyümölcs és gyökér a számukra.

– Legyen óhajod szerint! – felelte Indra. – Éledjenek hát fel mind a hős majomkatonák! Térjenek vissza családjukhoz, és erdejük minden évszakban legyen teli gyümölcsöktől roskadozó fákkal.

Azzal a hatalmas félisten parancsára mennyei nektár hullott a felhőkből. A majmok mind életre keltek, a ámulva néztek magukra és egymásra.

– Csoda! Csoda történt! – kiabálták boldogan, s majd az égig ugrottak örömükben. Ölelgették, tapogatták egymást, és a sok vánara harcos újra morajló óceánkét hullámzott Lanká szigetén.

Indra búcsút vett Rámáról, és a többi félistennel együtt hazatért birodalmába. Amint ragyogó szekereiket elnyelte a kéklő messzeség, Ráma kiadta a parancsot, hogy a majmok táborozzanak le éjszakára. Ő maga Szítával Vibhísana palotájában tért nyugovóra.

1. rész 
2. rész


 

Forrás: Krishna Dharma: Rámajána

 

Végezetül egy érdekesség: Ráma hídja


 


 


A Ráma oldalán harcoló majomtörzsek a Rámajána elbeszélése szerint kőhidat építettek India és Lanka (Sri-Lanka) közé. A fenti és az oldalsó műholdas képeken világosan látszik, hogy az óceán fenekén valóban ott van egy nem természetes eredetű építmény, mely összeköti a két földrészt egymással. A Ráma hídjának nevezett építményt akkor értetlenkedéssel fogadta a NASA és a tudományos világ, holott a Rámajánában pontos leírás szerepel a híd építéséről, így a hosszáról is. A feldefezést természetesen mélyen agyonhallgatta a világsajtó és a tudományos világ is. Hogy miért? Kedves Olvasónk fantáziájára bízzuk a kérdés megválaszolását.

 

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*