A Maharishi-hatás és a kvantumfizika egyéb kérdései

2005-01-04 | 10:42 0 hozzászólás

Mint láttuk, a szupersugárzás jelenségét értelmezhetjük annak jeleként is, hogy az emberi tudat képes megtapasztalni az egyesítés mérettartományát. Ebben az esetben viszont felmerül a kérdés: vajon az emberi idegrendszer mi módon képes közvetítő feladatot betölteni ebben a feladatban?

Ennél a kérdésnél elsőként azt kell megvizsgáljuk, hogy az idegrendszer egyáltalán aktívan részt vesz-e a tiszta tudat tapasztalatában. A tiszta tudat tapasztalatakor ugyanis a leglényegesebb idegrendszeri működés a központi idegrendszer aktivitásának lecsendesedése, amit a gondolati és egyéb érzékszervi aktivitások, azaz a belső zaj lecsendesedése kísér (Farrow és Herbert, 1982; Badawi, 19845).

 

Mindezek fényében tehát a kutatók azzal a javaslattal álltak elő, hogy az aktivitás és az érzékszervek csatornáinak lezárásaként az idegrendszer valójában csak esélyt ad a tiszta tudatnak, hogy megtapasztalhassa önmagát. Ebből a “passzív” nézőpontból tehát azt mondhatjuk, hogy az idegrendszer a normál érzékszervi tapasztalatokhoz viszonyítva – melyek helyi idegi aktivitásokat és gondolati vibrációt igényelnek – jóval kevesebb aktivitással járul hozzá a tiszta tudat megéléséhez.

 

Ennek ellenére azonban mindenképp léteznie kell egyfajta belső összekötő mechanizmusnak, mely révén az idegrendszer összekapcsolódik az egyesített mezővel, hisz a tiszta tudattal kapcsolatba hozható jelenségek (szupersugárzás és a szidhik) egyéni idegrendszer révén aktivizálódnak. Ugyanakkor, ha a tiszta tudat – a megfigyelő – tényleg az egyesített mezővel azonos, akkor az éber tudatban is jelen kell lenni az összekapcsoló mechanizmusnak, mely az ébertudati tapasztalatokat összeköti a tapasztalóval.

 

Jelenleg még nem ismert az a fiziológiai mechanizmus, mely ezt a feladatot betölti, az viszont biztos, hogy működése eddig ismeretlen idegrendszeri szintű kvantummechanikai mechanizmust igényel. Maharishi felvetése értelmében a DNS valószínűleg központi szerepet játszik a tiszta tudat fiziológiájának kialakításában, és a DNS molekulák élőrendszeren belüli lehetséges együttműködésének felkutatását javasolta (a legújabb eredmények fényében a DNS és a sejteken belül található mikrotubulus hálózat együttes kvantummechanikai aktivitása a legvalószínűbb székhely a szükséges kvantummechanikai érzékenység kialakulásához (Penrose) – a fordító). Ez utóbbi igazolása további kutatásokat kíván, illetve annak vizsgálata is, hogy ez a kapcsolódás egyáltalán mennyire fontos köztes mechanizmus a tiszta tudat megélése, illetve a szupersugárzás adatainak szempontjából.

 

A fizikában ismertes a nemlokális jelenségek egy másik csoportja, mely közvetlenül nem tartalmazza a szuperegyesítés dinamikáját, s így alternatív értelemben magyarázattal szolgálhat a Maharishi-hatás megjelenéshez. A szóban forgó nemlokális jelenség a kvantummechanikai hullámfüggvény redukciója vagy összeomlása.

 

A kvantummechanikai rendszerek időbeli determinisztikus fejlődését a Schrödinger egyenlet (vagy a kevert állapotokat leíró sűrűségmátrix esetén egy kvantumos Liouville egyenlet) írja le. Amikor azonban klasszikus szintű mérését hajtunk végre egy ilyen rendszeren, abban az esetben a rendszert leíró hullámfüggvény, mely szuperpozíció vagy összeg formájában az objektum mérhető értékeinek egynél több lehetséges állapotát is magában hordozza, hirtelen összeomlik, s a lehetőségek sokaságából már csak egy bizonyos értéket fog hordozni.

 

A hullámfüggvény vagy sűrűségmátrix redukciója elképzeléseink szerint az egész rendszeren bekövetkezik, aminek köszönhetően egy kiterjedt kvantumrendszer esetén a rendszer egyik végén végrehajtott mérés mérhető hatást idéz elő a tőle távolabb lévő másik végen, ahol a két terület egymástól térbeli szeparációban is lehet (Apect, Grangier és Roger, 1981, 1982; Aspect, Dalibard és Roger, 1982). Ebben az esetben a szóban forgó “rendszer” akárhány tárgyat vagy alrendszert magában foglalhat, melyekkel a múltban kölcsönhatva most kvantummechanikai kapocslatot tart fenn. (Szigorú tudományos értelemben ez a belátható világegyetem szempontjából minden érzékelhető tárgyat magába foglal, mi több, az inflációs kozmológia modell értelmében a megfigyelhető világegyetem összes kiterjedt tárgya között, ilyen kvantummechanikai (EPR) kapcsolatot kell feltételezzünk). Ennek értelmében a hullámfüggvény vagy sűrűségmátrix helyi redukciója a megfigyelhető világegyetem minden objektumának kvantumállapotában mérhető változást kell, hogy előidézzen.

 

A hullámfüggvény redukciójának bekövetkezését jelenleg a környezetben kialakuló nemegyensúlyi termodinamikai folyamatoknak tulajdonítják, melyek nagy valószínűséggel áthatják makroszkopikus vagy nagyléptékű környezetünket (Zurek, 1982, 1983). Az ilyen környezeti hatások jelenlegi ismereteink szerint magukba foglalják a kvantummechanikai rendszer és egy kvantumosan érzékeny makroszkopikus mérőeszköz kölcsönhatását, mely utóbbiba az érzékszervek is beletartoznak (Bialek, 1985; Bialek és Schweitzer, 1985; Bayer, 1979, 1980). Vagyis már egy hétköznapi tárgy érzékelése is mérhető hatást fejt ki a szóban forgó tárgy mikroszkopikus állapotaira, még akkor is, ha ezek a kisméretű változások nem fejtenek ki érzékelhető hatást a tárgy makroszkopikus jellemzőire.

 

Korábban már sok felvetés született arra vonatkozóan, hogy az így meglévő kvantumos kapcsolat mentális üzenettovábbítást tehet lehetővé egyének között. Az “üzenettovábbítás” kifejezés ebben az esetben kicsit túlzó, hiszen ha azt feltételezzük, hogy a hullámfüggvény redukció alapvetően véletlenszerű folyamat – vagyis a tudatos kontroll jelenléte nem valószínű -, akkor a redukció jelenségét a relativisztikus ok-okozati összefüggés értelemben nem használhatjuk üzenettovábbításra (a kvantumteleportáció felfedezése ma már új utat nyithat a jelenség értelmezésében –a fordító). A redukció véletlenszerűsége tehát komoly gátat jelent abban az értelemben, hogy vele a Maharishi-hatást értelmezhessük. Noha most mondhatnánk, hogy a szupersugárzás esetén azonban nem valamilyen specifikus információt közvetítünk, azonban az a tény, hogy a jelenség mérhető eredményeket produkál (pl. a bűnesetek csökkenése, stb.) elvben azt is jelentheti, hogy a csoport jelenléte vagy hiánya valóban valamiféle üzenetet közvetít.

 

Az igazat megvallva nem szabad kizárnunk annak a lehetőségét, hogy a hullámfüggvény redukciót akaratlagosan, azaz tudatosan is előidézhetjük, ami a nemlokális természet miatt kauzalitást megkerülő hatásokat is előidézhet. Ezt az elképzelést elsőként Wigner Jenő vetette fel (1962), aki egy nemlineáris effektus matematikai bevezetésével próbálta modellezni a tudatos hullámfüggvény redukciót, ám az eredmények komoly filozófiai problémákhoz vezettek.

 

Ha azonban a redukció jelenségét egy önmagában független eseményként értelmezzük (Stapp, 1982), akkor nagyon sok filozófiai ellentmondás feloldható. Például, ha a kvantummechanikát egy másfajta alapon egyesítenénk a speciális relativitással, akkor a tudat egyfajta metafizikai szinten – nem az érzékszervek, hanem a gondolatok és a cselekvés szintjén – kiválogathatná a redukció lehetséges végeredményei közül azt, amelyiket végül megtapasztalna. Ez kiváló magyarázatot adhat a test-elme problémára és a szabad akarat  kérdésére.

 

Ez a felvetés fiziológiai értelemben sem elvetendő, hisz ha figyelembe vesszük, hogy a klasszikus szinten megjelenő testi aktivitások mögött finom gondolati impulzusok húzódnak, melyek megjelenése és folyamata kvantummechanikai, azaz magában hordozza a hullámfüggvény több lehetőséget megjelenítő állapotának redukcióját, akkor a jelenség többé már nem véletlenszerű, hanem nagyon is akaratlagos, ezért komoly bizonyítéknak vehető a hullámfüggvény redukciójának akaratlagos vagy tudatos előidézésére (Stapp, 1982).

 

A hullámfüggvény redukció tudatos előidézése azonban, a jelenség nemlokális jellege miatt komolyan sérti a relativisztikus ok-okozati törvényt, amit csak akkor oldhatunk fel, ha a jelenséget előidéző közeg, azaz a tudat, maga is nemlokális természetű. Vagyis, ha a Maharishi-hatást a hullámfüggvény redukciójának jelenségével akarjuk értelmezni, akkor első lépésben feltételeznünk kell egy egységes tudatmező létét. Fontos itt megjegyeznünk, hogy az ilyen típusú értelmezés számára szükséges nemlokális vagy “kozmikus” tudati összetevő éppen a tiszta tudat tapasztalatának széles körben bekövetkezett megélésével vált empirikus értelemben elérhetővé.

 

Mint láttuk a szupersugárzás jelenséget jelenleg két mechanizmus keretében értelmezhetjük, az egyik az egesítés mérettartományának téridő szerkezete, a másik pedig a hullámfüggvény lehetséges akaratlagos vagy tudatos redukciója. Mindekét esetben a pontos megértés új fizikát és új fiziológiai mechanizmusok feltárást igényli, melyek lehetséges irányvonalaira utalást is tettünk korábban. Mint később látni fogjuk, nemcsak a szupersugárzás, de a TM és a TM-szidhi előidézte magasabb tudatállapotok, illetve a szidhi jelenségek (levitáció, stb.) is a tiszta tudat és az egyesített mező feltételezett azonosságát támasztják alá, s értelmezésük mindenképp a tudatosság térelméleti megközelítését kívánja, ahogy azt a következő írásunkban is látni fogjuk…folytatjuk


DÍJMENTES TRANSZCENDENTÁLIS MEDITÁCIÓ-ELŐADÁSOK MAGYARORSZÁGON

Régebbi cikkek