Vidi Rita: A Transzcendentális Meditációval nagyot fordult a jó irányba az életem

2014-11-14 | 20:33 1 hozzászólás
Vidi Rita

Vidi Rita

Vidi Rita maga a két lábon járó életművészeti tárlat. Gondolkodásmód tanácsadó és motivációs tréner. A jobb agyféltekés írás megalkotója, számos könyv szerzője, a Báró Wesselényi Miklós Általános Iskolát üzemeltető Balaton-felvidéki Nemzeti Oktatási Nevelési Alapítvány elnöke. Vidi Ritával arról beszélgettem, miképpen rendezi majd nézi – vagy épp fordítva – a saját és családjának filmjét, s milyen változást hozott a családja és saját maga életébe a Transzcendentális Meditáció.

Nos, nem is tudom, hol kezdjük. Talán kicsit előre kéne menni az időben. Ez a Rád jellemző önállóság, öntudatosság valószínűleg visszavezethető a gyerekkorodra is. Milyen volt a gyerekkorod, a szüleid mennyire neveltek önállóságra? Itt már az apa beszél belőlem.

Anyám sokszor mondta rólam viccesen – talán valamilyen filmből idézve –, hogy „a hölgy kissé bogaras”. A családi legendárium szerint kicsi koromtól fogva fordítva éltem: éjjel játszottam, nappal aludtam, bár ettől függetlenül nem voltam nehezen kezelhető, vagy túl nehéz eset. Csak fordított. Nagymamám velünk élt életem nagy részében, úgyhogy igazából önállóságra nem voltam nevelve, de az öntudatom nem volt elnyomva. Úgy emlékszem, hogy valahogy mindig úgy alakultak a dolgok, hogy nekünk, gyerekeknek jó legyen, úgy, ahogy mi szeretnénk.

Ha kitaláltam, hogy mikroszkópot szeretnék karácsonyra, akkor a szüleim bejárták az országot, meg Ausztriát is, és meglett a mikroszkóp. Szerették, ha megvan mindenünk, így az önálló ötleteimet mindig segítettek kibontakoztatni. Így jártam annak idején minden évben 3-4 olyan szakkörre, ami az előtt nem is érdekelt, de hagyták, hadd próbáljam ki. Ami nem tetszett, abbahagytam. Mai napig így működöm.

Szigorúak voltak a szüleid? Ha jól értem, nem igazán mondták azt, hogy kislányom, ezt és ezt nem szabad. Engedtek a magad módján kibontakozni, nem korlátoztak be. Jól látom?

Igen, jól látod, igazából egyáltalán nem voltak szigorúak. Sokat dolgoztak, nagymamám vigyázott ránk. Ő sem szigorú volt, hanem rengeteget aggódott, ha nagyon óvtak is valamitől, az ebből adódott, az aggódásból. Persze nem úgy kell elképzelni, hogy micsoda csodálatos gyerekkor volt ez, mert voltak azért nehézségek, de az, ahogy bántak velem, az kompenzálta ezeket – a nehézségeket.

Volt szülői vagy bármilyen más példaképed?

A szüleim bizonyos tekintetben, bár utólag tudom ezt inkább, akkoriban mintha máshol keresgéltem volna. Az egyik unokatestvérem férje, Sanyi volt a legfőbb példaképem. Tanár volt, ambíciózus, okos, mindenki adott a szavára a családban, ugyanakkor nagyon laza is volt a hozzáállása a dolgokhoz. Az iskolában is tanított – tanárom volt –, hát iszonyúan büszke voltam rá, hogy Sanyit én tegezhetem, míg mindenki más csak Tanár bácsinak szólíthatja. 🙂 Az ő és felesége jelentősége az életemben szerintem nagyon nagy. Ezt akkor is tudtam, és most is látom, ha visszatekintek.

Továbbá, akik rengeteget számítottak a tizenéves időszakomban, azok a családban született gyerekek. Az unokatesók gyerekei. Minden nap mentem babázni valahova, imádtam őket, el sem tudtam képzelni, hogy nekem ne fiatalon legyen majd gyerekem.

Ma már huszonéves apák-anyák ezek a gyerekek, úgyhogy mindig rajtuk figyelem, mennyire öreg vagyok. 😀

Nem nehéz azt a következtetést levonni az eddigiek alapján, hogy könnyedén kirepültél a családi fészekből. Téged ugye vonz az ismeretlen?

Hát ezen én is sokat gondolkodom néha. Vonz mindenképp, de nem is az ismeretlen, hanem inkább az, hogy számomra ismeretlen dolgokból mit tudok kihozni. Nem vagyok klasszikus úttörő, aki mindenbe beleugrik azonnal, és vágja a bozótot mások előtt. Én szeretem, ha előttem már jártak többen is az úton, és tanulhatok a hibáikból, levonhatom a következtetéseket, és ezekből, meg a saját tapasztalatomból kihozhatok valami jobbat, mint ami addig létrejött. Vagy legalább annyira MÁST, ami már ettől a ténytől jobb is. Lehet, hogy úgy a legjobb ezt megfogalmazni, hogy a továbbfejlesztés lehetősége vonz mindenben.

Rita kipróbálta magát a jobb agyféltekés rajzolás oktatásában is - saját műve

Rita kipróbálta magát a jobb agyféltekés rajzolás oktatásában is – saját műve

Az ismeretlen sokakban félelmet szül. Félsz valamitől? Kérdezem ezt annak kapcsán, hogy mostanság fogtad magad a családoddal, és nekivágtatok Németországnak. Mondjuk ezen én nem lepődtem meg, teljes természetes számomra, hogy Rita már megint „feszegeti a korlátait”. 🙂

Igen, sok mindentől félek, de azért nem kényszeresen. Próbálom objektíven nézni a dolgokat, és ezek alapján cselekedni. Például nem ringatom magam abba a hitbe a végletekig, hogy halhatatlan vagyok, és még legalább negyven évig bírom az igát, és ennyi időm mindenképp van. A dolgaimmal kapcsolatban igyekszem úgy alakítani mindent, hogy ha kiesem – mint például legutóbb a lábtörésem miatt 2 hónapra –, akkor nélkülem is menjen tovább az élet. Olyan félelmeim vannak, hogy ha én leállok, akkor minden leáll, amivel foglalkoztam. Ezek ellen teszek természetesen.

Németország…

Ezt is valamiféle félelem indította be: olyan tisztán emlékszem a kommunizmusra – elég tisztán emlékszem a gyerekkoromra –, és annyira látom azt a gondolkodásmódot visszaköszönni a közéletben, hogy már csak az volt a kérdés, hogy hova menjünk. Úgy, hogy előtte háromszor léptem át az országhatárt, karácsonyi bécsi vásárba… És németül sem beszélünk. (Na, jó, már néhány mondatot igen, mert tanuljuk.) Minden vállalkozásban eljön az a pillanat, amikor el lehet rajta gondolkodni, hogy na, ki lehet ezt vinni külföldre? Nemzetközivé lehet tenni? Az enyémben is ott voltak ezek a kérdések, de gazdaságilag nem volt égető ennek meglépése. Viszont, ha a következő 40-50 évre nézek előre, akkor én szeretném egy maximálisan szabad országból intézni a dolgaimat, ahol nem kell minden nap a híreket sasolni, hogy most vajon kelet vagy nyugat felé közeledünk-e…

Ez a döntés, és ez a gondolat számomra is letaglózó hirtelenséggel jött, a hátam közepére sem kívánnék ilyen változást, de az élet besorolt a döntés mögé.

Persze elemeztem a kockázatokat is: mit veszíthetünk? Némi pénzt. Ha mást nem is, de saját tapasztalatot nyerünk, olyat, ami sehol nem hozzáférhető.

Sokan képtelenek akár néhány évre is előre gondolkodni, 40-50 év távlatában előre menni az időben… Ehhez mély képzelőerő kell. Szoktál álmodozni? Az alkotó álmodozásra gondolok.

Folyamatosan. 🙂 Egy régi főnököm minden nap elmondta: Rita, én annyira félek, hogy egyszer neki mész valaminek a csarnokban. Látszik rajtad, hogy egyfolytában álmodozol. Egyébként nagyon érdekes, hogy 10-12 évvel ezelőtt egy hetet sem láttam előre. Most meg szinte látom előre az életemet, ami nyilván nem egy konkrét terv, hanem ténylegesen egy-egy kép, vagy képsorozat.

Főnök? Alkalmatlannak talállak alkalmazottnak. 🙂

Hát okoztam is nehéz pillanatokat a főnökeimnek. Állandóan megkérdeztem: de miéééért? Mindig látni akartam az összefüggéseket, okokat, hogy tanulhassak belőlük. És renitens is voltam, de csak a szépre emlékezem – remélem, ők is. 😉

Mintha az utóbbi időben felpörögtek volna az események körülötted. És most térjünk rá az önmagadba merülés könnyed módszerére, a Transzcendentális Meditációra. Tegyük két képzeletbéli monitorra azt az időszakot, amikor a TM-et még nem gyakoroltad, a másikra pedig azt, amikor elkezdted. Milyen különbséget látsz a két monitoron?

Látom azt a különbséget, ahogy például egy-egy kihívást megoldottam. A TM előtt vért izzadva, sírva, dühöngve küzdöttem át magam például technikai problémákon, most meg az van, hogy se nem izzadok, se nem sírok, se nem dühöngök, egyszerűen csak gondolkodom picit. Ha nem jön a megoldás, akkor otthagyom, és vagy megálmodom, vagy valami teljesen más tevékenység közben eszembe jut. Ezek olyan problémák, amikkel sosem találkoztam. Az igyekezet ugyanaz volt a TM előtt, mint ami most van. De maga a kivitelezés egészen más. Régen is optimista voltam, most viszont egyszerűen meg vagyok róla győződve, hogy sikerülni fog és kész. Könnyűvé váltak a dolgaim. Amikor elkezdtem abban éreztem óriási változást, hogy az addig is vérmes ötleteim megsokszorozódtak. Viszont melléjük már nem a korábbról ismert „azonnal csináljuk meg!” mentalitás párosult, hanem a „dőljünk hátra egy kicsit és gondoljuk át”. 🙂

Sokan azt gondolják, hogy pörgős alkat vagyok, pedig igazából olyan vagyok, mint a víz: kicsit, de folyamatosan hullámzó. Persze cunamira is képes vagyok, de nem áradok állandóan. Régen görcsös és feszült voltam, bármit is csináltam. Az eredményeket azonnal akartam, kínlódtam, ha valami nem sikerült. Most élvezem, ha valami nem sikerült, mert tudom, hogy sokkal többet tanultam belőle, mint a sikerből.

Könnyűvé, mint maga a TM. Emlékszel még, hogy milyen volt a legelső meditációd, amikor megtanultad a TM-et?

Igen, tisztán emlékszem, pedig már négy éve történt. Esegetett az eső, és az ablakon át behallatszott az autók zaja az utcáról. Úgy éreztem, mintha ott repkednék fölöttük és látnám őket, ahogy él a város, ahogy lüktet a péntek délutáni forgalom. Azt éreztem, hogy kicsi gyerekként, mikor éjszakánként nehezen aludtam el – vagy vissza –, akkor megvolt ez a „képességem”.

Olyan volt, mint amikor rátalálsz valamire, amiről tudod, hogy réges-régen elveszítetted, és már le is mondtál róla. És akkor ott van, visszakapod, és nem is tudod hova tenni az érzést. Hihetetlen, felemelő, ugyanakkor természetes. Mint mikor gyereked születik: tudod, hogy meg fog születni, hiszen már évek óta vársz rá, és minimum kilenc hónapig vele rezdülsz, de amikor ott van előtted a maga valójában, az egy csoda-élmény. Ilyen volt az első meditációm.

Miért döntöttél úgy, hogy megtanulod a TM-et? Voltak elvárásaid?

Egy Antal Béla nevű úriember 😉 sokat mesélt nekem a TM-ről, de emlékszem, akkoriban tipikus volt, hogy azt gondoltam: pfff, ha nekem lenne naponta kétszer 20 percem meditálni, akkor nagyon boldog lennék… Aztán emlékszem, egyszer leírtad levélben ez a szóösszetételt: mély belső csend. Na, ezen sírtam. És azt gondoltam: EZT AKAROM! Elvárásom egyáltalán nem volt, hihetetlenül kíváncsi voltam, hogy milyen élmény, és mit hoz majd az életembe ez a mély belső csend. Azóta is azt mondom, hogy ott, azon a 2010. november 12-ei napon nagyot fordult a jó irányba az életem.

Amit az ingyenes előadáson hallottam, azok mind csak tovább erősítették a döntésemet, hogy kell nekem a TM. Másnap megtanultam, egyszerűen nem tudtam volna tovább várni. (Ma már tudnék, de jellemző volt az akkori önmagamra, hogy „most azonnal”.)

Általában saját magunkon nem vesszük észre a változást, mert annyira természetes folyamat, mint a levegő vétel. A családodban először Te tanultad meg a TM-et, a közvetlen környezeted, a családtagjaid észrevettek valamilyen változást?

A családtagok leginkább a pozitív változást vették észre, bár meg kell, hogy mondjam, hogy a testből kiürülő rengeteg stressz a jellemfejlődésre is hatással van. Egy pár hétig olyan volt, mintha keresgélném önmagam. Rácsodálkoztam arra, hogy milyen emberekkel vagyok kapcsolatban… Olyanokkal, akikről éreztem a TM megtanulása és gyakorlása által, hogy nem mellém valók. Ezek okoztak némi rendkívüli feszültséget, aminek az előtt nem volt előjele. Szóval ennek hatásait persze a családom is érezte, de nem volt semmi extrém esemény.

Amikor a TM-et megtanultam, előtte mi valahogy kifejezésre juttattuk egymás felé a férjemmel, hogy nem lesz már több gyerekünk. Ehhez képest óriási meglepetés volt még számomra is, hogy a TM gyakorlás harmadik hónapjában hirtelen visszatért az egész fiatalkoromat kísérő gyermek utáni vágy.

Luca

Láttam magam előtt – nem meditáció közben, hanem úgy általánosságban – egy kislányt, aki olyan szép, mint az apja, és olyan okos, mint én. Vagy fordítva. Láttam, hogy Marci milyen jó testvér. Láttam, hogy így leszünk teljes család. Rá egy évre meg is született Luca. Az tény, hogy TM nélkül nem vállaltam volna még egy gyereket, pláne nem 37 évesen, egyszerűen eszembe sem jutott volna, vagy ha mégis, akkor ellenkező előjellel.

Nagyon érdekes volt, hogy Luca még a pocakban mindig kivárta a reggeli meditáció végét, és csak utána kezdett ébredezni. És az is nagyon érdekes volt, hogy a 9 hónap alatt teljesen más volt a meditáció-élmény, mint előtte és utána. A szülés alatt VÉGIG meditáltam, pillanatok alatt meg is született, kicsit ordított, majd aludt négy órát. A szülés utáni első meditációm volt nagyon különleges, mintha körberepültem volna a Földet. J Afféle lebegés-érzés.

Nem erőltetted nagyon helyesen a TM-et a családtagjaid számára. Ami késik, nem múlik: nemrég a férjed és a kisfiad megtanulta a TM-et. Tudnál erről mesélni?

Na, hát ez megint egy érdekes dolog. Amikor megtanultam a TM-et, akkor úgy voltam vele, hogy majd ha eljön az idő a többiek számára, akkor majd ők is megtanulják. Azt gondoltam, hogy ez hamarabb fog megtörténni, de valahogy váratott a dolog 3.5 évet magára. Ezt annak is betudom, hogy az, hogy én meditálok, azért mindenkire jó hatással van a családban, és ahogy mi élünk, az az életstílus eleve igyekszik kizárni a stresszt, szóval égető szüksége nem volt, de megint csak ég és föld a különbség, mióta a fiúk is meditálnak.

Először is Marci:

Marci mindig is egy, a kortársaihoz képest nehéz eset gyerek volt. Olyan szinten törekszik belülről az egyensúlyra, hogy folyamatosan összetűzésbe került ez által a világgal. Viszont, ha összetűzésbe került, akkor szépen lezárta az elméjét, és felőle történhetett bármi. Ez ugyebár az iskolában mutatkozott meg nagyon drasztikusan. Igazából ott sem volt lelkileg és szellemileg.

Marci

Mindig mindennel kicsit kényelmes volt, őt nem hajtja a tatár, hogy tanuljon meg új készségeket, ő minden pillanatban képes jól érezni magát, ha a megszokott környezete veszi körül. Ha különleges helyzet volt, nagyon gyorsan alkalmazkodott, de a stresszt is rosszul tűrte, és például másnap már a legjobb dolgokat sem akarta volna újra. (Pl. nagyobb gyerektársaságba menni két egymást követő napon.) Mióta megtanulta a gyerekeknek szóló TM-et, minden nap rácsodálkozok, hogy jéééé, ez az én fiam? Még nincs kilenc éves, és persze fiú, de egy nagyon kiegyensúlyozott törekvéssel elkezdte felfedezni magának az önállóság örömét. Mindent meg akar tanulni. Előtte kb. semmit nem akart megtanulni. Meg akar tanulni angolul. Meg akar tanulni ennivalót készíteni. De nemcsak akarja, csinálja is. A TM előtt a szokásos gyerekhozzáállása volt: légyszi tegyél rendet a szobádban, és kb. ezredszerre meg is mozdult, hosszas méltatlankodások közepette. Most: Marci, légyszi tegyél rendet a szobádba. Máris! – jön a válasz és pattan és csinálja, és közben dudorászik magának.

Aztán ilyen: utál sétálni, kicsi kora óta. Őt még 5 évesen is cipelni kellett a legrövidebb távokon is, most meg nem lehet utolérni. És ezt egyik napról a másikra.

A gondolatok hatnak ugyebár a cselekedetekre, és nála nagyon észrevenni, hogy egyrészt a cselekedetei sokkal érettebbekké váltak, az meg, ahogy beszél dolgokról, ahogy következtet, és ahogy összetesz több dolgot, az ámulatba ejtő, még számomra is, pedig én aztán elfogult szülő voltam mindig is ;).

A férjemnél az volt, hogy szerinte semmi rendkívüli nem történt a TM gyakorlásának megkezdése óta, de például az arcán nagyon látszik, hogy valami nagyon megváltozott. Szerintem fiatalodott egy pár évet az elmúlt 2-3 hónap alatt. Ő is nagyon „most azonnal csináljuk” típus, de most sokkal higgadtabban, összerendezettebben cselekszik, és én látom azt is, hogy boldogabb.

Ezért gondolom most azt, hogy előbb kellett volna megtanulnia, de nyilván így és most volt ennek itt az ideje.

Fel kell tegyem azt a kérdést, hogy megérte a TM-re fordított „befektetés”? Drágának találod a TM-et?

Szerintem ez jó ár minden szempontból, nekünk ezerszeresen megérte! Ha befektetek valamibe százezer forintot, és a következő években milliókat keres vele az ember, akkor az vajon megérte? Szerintem igen. Egy átlagos négytagú család, amilyenek mi vagyunk, évente ennyit biztosan elkölt egészségjavító dolgokra – amennyibe a TM megtanulása kerül –, hát a TM gyakorlása által ezekre sokkal kevesebbet kell.

De a TM-mel könnyebben felébred és kiteljesedik a vállalkozó szellem, amivel konkrétan több pénzt lehet keresni. Elég csak ezeket összetenni, kicsit matekozni. A családi kedvezménnyel meg nem is kérdés, hogy még gyorsabban, még nagyobb szorzóval térül meg. Ha nagyon gyakorlatias szempontból akarom megközelíteni, akkor ezek az érveim.

De vajon mennyit ér az, hogy boldogabb és egészségesebb lehet az ember?
Mennyit ér az, hogy valóban elérheti a céljait?
Mennyit ér az, hogy kiemelkedhet az egyre lesüllyedő középrétegből?

Eme kérdésekre Te már megkaptad a válaszokat, ha egyáltalán felmerültek kérdésként. Sok emberrel foglalkozol, igyekszel nekik amolyan lámpás lenni a saját útjukon. Hogyan tudnád számukra megfogalmazni az ajánlásodat a TM terén?

Azt tudom mondani, hogy lehet az életet kínlódva élni, minden kihívással vért-verejtéket áldozva megküzdeni, és néha örülni annak a pár pillanatnyi boldogságnak, ami ezen küzdelmek reklámszünetében adódik. Meg lehet úgy is élni, hogy minden pillanat boldogság, és néha adódik egy kis kihívás, mindig annyi és olyan, amire az életedben szükséged is van. Sokszor mondják, hogy nem az a lényeg, hogy mi történik veled, hanem az, hogy hogyan reagálsz azokra. Az, ami az egyiknek sorscsapás, a másiknak ajándék. Igen ám, de TM nélkül minden sorscsapás tud lenni, és TM nélkül nagyon nehéz arra az oldalra kerülni, ahol ajándékként tekintünk minden életfeladatra.

Tőlem sokszor kérdezik, hogy ilyen fiatalon hogyan vagyok ilyen bölcs. Nem bölcs vagyok, hanem nyugodt, laza, kiegyensúlyozott, és használom az agyamat. A TM nélkül a töredékére lennék képes. A TM nélkül olyan élni, mint mikor van autód, csak éppen tolnod kell, hogy haladj vele. TM-mel meg van az autóban üzemanyag is, és neked csak vezetned kell…

Tökéletes zárszó! Köszönöm szépen a beszélgetést!

Én is!


A Vidi Rita által ajánlott Transzcendentális Meditációval két díjmentes előadás keretében lehet megismerkedni. Helyszínek, időpontok: TM-tanfolyam.hu


DÍJMENTES TRANSZCENDENTÁLIS MEDITÁCIÓ-ELŐADÁSOK MAGYARORSZÁGON

  • Imádom ezt a Ritát! 🙂

Régebbi cikkek