
Egy nemrégiben a Cogent Psychology-ben (2. évfolyam, 1. szám, 2015) megjelent tanulmány szerint a Transzcendentális Meditáció hatékony terápiás módszerként alkalmazható néhány gyermek és fiatal felnőtt körében, akik úgynevezett autizmus spektrum zavarral (ASD) küzdenek.
Autizmus, Szorongás, Stressz
A tanulmány szerzői David O. Black, Norman Rosenthal és Peter Walla. A kutatók egyéni diagnózisokat értékeltek mélységeiben, s arra keresték a választ, hogy az egyes kórképekre milyen gyakorlati hatással van a Transzcendentális Meditáció. Dr. Normann Rosenthal kiemelt szakterülete az autista rendellenességek vizsgálata. Mint a fent nevezett tanulmány egyik szerzője, már korábban is megerősítette, hogy az ASD-val küzdők számára hatékony terápiás eszköz lehet, s komoly stresszoldó hatású, az ún. vonásszorongást is enyhíteni képes technika a TM, mely javítja a betegek önfegyelmét, s az érzelmek irányítására való képességét.
Tekintettel arra, hogy a stressz, a szorongás, a gyenge önkontroll és egyéb más feltételek együttes jelenléte kapcsán megállapítható, hogy az adott egyén autizmus spektrum zavarban szenved; a TM-technika logikus lépést jelentett a terápiás formák között, s ezzel összefüggésben kell vizsgálni az autizmusra gyakorolt konkrét hatásait is.
A megnevezett tanulmány összeállításához olyan gyermekeket és fiatal felnőtteket vizsgáltak meg (tíz és harminc éves kor között), akiknél már korábban diagnosztizálták az ASD-t, s akik emellett naponta kétszer, 15-20 percig (hetente legalább 10 alkalommal, legalább három hónapos időtartamban) gyakorolták a TM-et. A résztvevők tapasztalatai az alábbiakra engedtek következtetni:
Először is, a TM-et könnyűnek találták elsajátítani, s a következetes, rendszeres gyakorlás sem okozott gondot a vizsgált személyeknek.
Másodsorban a fiatalok arról számoltak be, hogy a TM csökkenti a stresszt és a szorongást, javítja az érzelmi és magatartási szabályozó készséget, -képességet. Utóbbi elengedhetetlen, hogy az adott egyén könnyebben tudjon megbirkózni a váratlan helyzetekkel, társadalmi ingerekkel. Továbbá javulás mutatkozott a mindennapi rutin megtartása és annak kidolgozása tekintetében is.
Az előnyök közé tartozik a koncentrációs képesség emelkedett szintje, az enyhülő szorongás, jobb alvásminőség, alacsonyabb gyakorisággal előforduló hisztériás rohamok, s csökkent a fiziológiai stressz mértéke is.
A tárgyalt tanulmány kiváló alapul szolgál az ASD terápiás módszertana bővítéséhez, s jelentős építőkövét képviseli a további kutatásoknak.
Tudományos referencia: David O. Black, Norman Rosenthal, Peter Walla (A Transzcendentális Meditáció hatása az autizmus spektrum zavarokra 2. kötet, 1. szám, Cogent Psychology)