Transzcendentális Meditáció

Transzcendentális Meditáció előadás Budapesten

A meditáció iránt érdeklődő Olvasóink számára ajánlunk színvonalas csütörtök esti programot. A MeditációPortál szervezésében október 28-án, csütörtök este 18 órától Budapest belvárosában, az V. kerület, Váci utca 43. alatt található Váci utcai Ének-zenei Általános Iskola első emeleti termében két részes Transzcendentális Meditáció előadást tart Nagy Erika pedagógus, TM-tanár és Dienes István mérnök-kutató, TM-tanár.

Az elődás díjmentes, de a korlátozott férőhely miatt helyfoglaló űrlap kitöltése szükséges. Az űrlap a www.tminfo.hu/helyfoglalas címen található.


A két órás előadás során elsőként Dienes István, a MeditációPortál felelős szerkesztője mutatja be a modern tudomány (legfőképp a fizika) fejlődését és réteges felépítését, párhuzamba állítva az emberi elmével. Bevezetőjében elmagyarázza a modern fizika legújabb Egyesített Mező elméletét, a világegyetem egységes forrását, mely a legfrissebb ismeretek szerint valójában megegyezik az emberi tudat legcsendesebb állapotával, a Tiszta Tudattal, vagy Önvalóval.

A fenti rövid bevezető után a TM egyedülálló, tudományosan igazolt élettani és társadalmi hatásai kerülnek négy részben bemutatásra. Elsőként a TM elmére kifejtett hatásairól lesz szó, bemutatván a meditáció neurofiziológiai hatását és a növekvő szellemi képességeket – köztük az életkortól független intelligencia- és kreativitás-növekedést. Az elmebéli képességek növekedését követően a TM egészségügyi hatását elemzi az előadó, kezdve a meditáció gyakorlása első néhány percében létrejövő rendkívüli mélypihenés élettani hatásaival, ennek egyenes következményeként a 17 fő betegség-kategóriában észlelt jelentős (a szív- és érrendszeri betegségek esetében 87,7%-os!) csökkenésével folytatva előadását. Szó esik a hölgyek egyik kedvenc témájáról, az öregedési folyamat TM általi lelassulásáról és megfordulásáról is.

Az elődás első részének utolsó két témája a TM viselkedésbéli és társadalmi hatásai, jelesül a meditáció hatása a társas és munkahelyi kapcsolatokra, a csökkenő káros szenvedélyek, és szó esik a TM szerepéről a rehabilitációban. Végezetül Dienes István előadó a TM hatását mutatja be a kollektív társadalmi feszültség csökkentésben és a tartós világbéke létrehozásában.


Az előadás második, rövidebb részében Nagy Erika előadó a TM egyszerű és természetes működési elveibe avatja be az érdeklődőket. Általánosságban összehasonlítja a TM-et más meditációs és személyiségfejlesztő módszerekkel. Kielemzi az elme természetét, bemutatja a koncentráció, az elmélkedés és a TM eredményességét a teljes mentális csend elérésében. Bemutatja a TM ősrégi védikus eredetét, mely az emberiség legrégebbi tanítványi láncolataként kiállta az idő vasfogát, s ugyanakkor megfelelt a modern tudomány elvárásainak is. Nagy Erika a csütörtöki előadás zárásaként ismerteti a szombaton induló TM-tanfolyam részleteit, majd a hallgatóság kérdések formájában kap szót.


Antal Béla

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*