Transzcendentális Meditáció

A stressz Európában 94 milliárd euróba kerül évente – megoldás: Transzcendentális Meditáció

Az Európai Munkavédelmi és Munkaegészségügyi Ügynökség 2012-ben készült felmérése szerint az európai munkavállalók 51%-ának esetében a stressz szinte „közhelynek” számít a munkahelyükön, hiszen oly mértékben mindennapossá vált jelenségről van szó. Sőt az érintett egyének egyharmada szenved munkával kapcsolatban kialakult depressziótól vagy a kiégés tüneteitől.

A stressz kétségtelenül súlyos terhet jelent

„A depresszió a legnagyobb mentális egészségügyi kihívás a munkaképes korú emberek körében, és [a tapasztalatok szerint] gyakran vezet magányhoz és elszigeteltséghez a munkahelyen” – nyilatkozta Emer O’Neill, aki az Egyesült Királyságbeli jótékonysági szervezet, a Depression Alliance ügyvezető igazgatója.

A fent megjelölt szám megdöbbentő, de nézzük meg, miből tevődik össze: Elsősorban ott vannak a kihagyott munkanapok nyilvánvaló költségei. Az EU-OSHA (Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség) megállapításai szerint a „számla” 94 milliárd eurós össztételét teszi ki az utóbbi már önmagában is.

De ez csak a jéghegy csúcsa. Mennyibe kerülhet az a tényező, amit a hatékonyság és a termelékenység tekintetében kell „feláldozni” , ha maguk a dolgozó emberek is szenvednek? Ennek az összegnek a pontos meghatározása már jóval nehezebb. Az európai kutatók a régióban 240 milliárd Euróra teszik ezt az összeget évente – ami egy nagyon óvatos becslés.

Hol kell keresni a megoldásokat?

„A pozitív munkahelyi környezeten nem csupán azt értjük, amely lehetővé teszi, hogy a munkavállalók minél hosszabb ideig tudjanak munkában maradni, hanem az is hozzátartozna, hogy a dolgozók nyugdíjas éveikben is jó egészségi állapotnak örvendenek” – nyilatkozta Andor László, aki 2002 és 2005 között a Fővárosi Közgyűlés Európai Integrációs és Külügyi Bizottságának tagja volt.

A leghaladóbb szellemiségű vállalatok tisztában vannak a problémával. A helyzet megoldására több támogató rutint építettek be azon alkalmazottaik segítése érdekében, akik stressztől, depressziótól szenvednek, kifejezetten abból a célból, hogy közvetlenül meghallgassák a munkavállalók véleményét.

Az említett kutatás világosan megmutatja, hogy számos vállalat és szervezet kezdett belső struktúrájának átalakításába, hogy felülvizsgálják rendszereik és eljárásaik területét a lehető legkevesebb stressz érdekében.

De mi van, ha nincsen „stressz-oldó bizottság” a munkahelyen? Mi van, ha úgy érzi, hogy a hullámok összecsapnak a feje felett minden nap, de senki sem menedzseli a helyzetet és úgy tűnik, hogy senkit sem érdekel…?

Fokozott munkahelyi hatékonyság

A stressz árt a kognitív működésnek és ezáltal csökken az egyéni munka hatékonysága is. Ezen felül a tartós stressz több súlyos betegség táptalaja, ami arra készteti az embereket, hogy hosszabb időre kimaradjanak a munkából vagy képtelenné válnak, hogy munkájukat teljes egészében el tudják látni.

stress-3

Erre való tekintettel az a legtöbb kísérlet, mely a munka hatékonyságának növelésére összpontosított, illetve a stressz szintjének csökkentésére irányult. A tanulmányok azt mutatják, hogy ezt el lehet érni a Transzcendentális Meditáció gyakorlásával.

A Transzcendentális Meditáció (TM) egy egyszerű, természetes és könnyed mentális technika, amelyet naponta kétszer 20 percig végzünk. Könnyen elsajátítható egy képzett TM-tanártól (mindössze 2 órás kurzus, 4 egymást követő napon) és előnyeit onnantól életünk végéig élvezhetjük.

Egy vizsgálat során a Transzcendentális Meditáció rendszeres gyakorlásának a munkavállalókra gyakorolt áldásos hatásait egy nagyvállalat (a Fortune 100) és egy kisebb értékesítési vállalat alkalmazottainak körében vizsgálták.

A vizsgálat kimutatásai szerint a TM gyakorló munkavállalók eredményei lényegesen javultak a kontroll csoport eredményeihez képest. A kutatás körében vizsgálták:

  • az alkalmazottak hatékonyságát,
  • munkával való elégedettség mértékét,
  • szakmai és személyes kapcsolatok minőségét,
  • fiziológiai jólétet, a szellemi stabilitást a feladatok ellátása közben,
  • az alkalmazottak általános egészségi állapotát.

Rendszerint a vizsgálat alanyai csökkent mértékű szorongásról és alacsonyabb munkahelyi feszültségről számoltak be a TM hatására, mely korábban álmatlanságot okozott nekik vagy épp dohányzással és röviditalok fogyasztásával igyekeztek enyhíteni feszültségeiket. Összességében elmondható, hogy a Transzcendentális Meditáció gyakorlata fokozza a stresszmentes és adaptív pszicho-fiziológiai állapotot.

selye_janos„…Olyan módszerként utalnék rá, amely ellazítja az ember központi idegrendszerét, és az így könnyebben él együtt a stresszekkel, nem szenved annyit a stressztől, és nem veszíti el annak összes hasznos, ösztönző hatását. A Transzcendentális Meditáció mindenfajta tevékenységre felkészíti az idegrendszert. Végső soron ugyanis az idegrendszernek van a legfőbb szerepe abban, hogy kellemes vagy kellemetlen stresszt élünk át, hogy elégedettek vagyunk vagy elégedetlenek. És úgy gondolom, ha képesek vagyunk oly módon hatást gyakorolni az idegrendszerre a Transzcendentális Meditáción keresztül, hogy az valóban lenyugodjon, valóban a legjobbat nyújtsa abban, hogy nem ad specifikus választ semmilyen igénybevételre, akkor az egy ideális megoldás” – prof. Dr. Selye János, orvos-kutató véleménye a Transzcendentális Meditációról.

Egy korábbi vizsgálatban nagykereskedelmi cégek azon munkavállalói közül kerültek ki az alanyok, akik már 8 hónapja gyakorolták a Transzcendentális Meditáció technikáját. Azon munkavállalók, akik gyakorolták a TM-et, szignifikánsabb magasabb pontszámot értek el a vezetői képességeket érintve, mint a kontrollcsoport tagjai. Ennek a vizsgált tényezőnek a fontos elemei a vezetői gondolkodás, a kreativitás, szerepek modellezésének képességeire terjedtek ki.

A vizsgálat alanyai nagyobb hatékonyságról, energikusabb munkahelyi és otthoni tevékenység-végzésről, magasabb fokú rugalmasságról és megnövekedett nyugalomról számolnak be stresszes helyzetekben.

A kutatási eredmények, amelyek korreláltak a TM és annak vezetői képességekre gyakorolt hatásaira, összhangban állnak azon kutatások eredményeivel, melyek a TM mentális képességekre gyakorolt áldásos hatásait tárgyalják.

Díjmentes, kb. 2 órás időtartamú TM-előadások: TM-tanfolyam.hu

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*