A Bhagavad-gítá az Élet Fénye, amelyet maga Isten gyújtott meg az ember oltárán azért, hogy az emberiséget megmentse a tudatlanságtól és a szenvedéstől. Egy olyan időtlen szentirat ez, amelyre minden korban bárki felbecsülhetetlen kincsként tekinthet. A Bhagavad-gítá az Élet lexikonja, e magyarázat pedig a hozzá szükséges tárgymutató.
Az élet örökké változó mezején mindig is jelen lesz a zavarodottság és a rendezetlenség, ahogyan az emberi elme sem menekülhet meg a hibáktól és a határozatlanságtól. A Bhagavad-gítá a gyakorlatias élet teljes körű útmutatója. Mindig ott lesz, hogy az embert bármilyen helyzetből kimenekítse. Olyan, akár egy horgony, amely egy helyben tartja az idő tajtékzó hullámain hánykolódó élet hajóját.
Az egyéni élet beteljesedését támogatja. Társadalmi méretű elfogadása társadalmi jóléthez és biztonsághoz vezet, ha pedig az egész világ meghallja üzenetét, tartós világbékét hoz.
A Bhagavad-gítá az élet tudományát és művészetét tárja elénk. Megtanít lenni, gondolkodni és cselekedni. A benne kínált módszer, amely a belső Léttel megteremtett kapcsolat révén az élet minden területét képes gazdagítani, a fa gyökerének öntözéséhez hasonlatos. Az emberi társadalom által nagyra becsült összes életbölcseletet felülmúlja.
A Bhagavad-gítához több magyarázatot írtak, mint az összes többi, ismert szentirathoz. Azért szükséges ezek számát még eggyel növelni, mert nem létezik egyetlen olyan magyarázat sem, amely valóban a felszínre tudta volna hozni a benne található teljes tanítás lényegi magját..
A nagy tudású bölcsek koruk szükségleteinek kielégítésétől vezérelve úgy tárták elénk a tanítás igazságait, ahogyan ők maguk azt megtalálták benne. Ezzel persze helyet biztosítottak maguknak az emberi gondolkodás történelmében, fáklyavivőkként magaslanak ki az idő hosszú folyosóján. Noha e szerzők a bölcsesség óceánjának hihetetlen mélységeit tárták fel, kimagasló eredményeik ellenére sem sikerült felszínre hozniuk a Bhagavad-gítá központi magját. Rendkívül sajnálatos, hogy eme ősi bölcsesség esszenciája mind ez idáig nem került feltárásra.
Szükség van tehát a Bhagavad-gítá egy olyan magyarázatára is, amely egyszerű szavakkal újra elénk tárja azt az alapvető tudást és módszert, amelyet az Úr Krisna Ardzsunával a csatamezőn megosztott. Szinte minden eddigi magyarázat a tudás, az odaadás és a cselekvés ösvényének bölcsességét dicsőíti, olyan viszont egy sincs, amely rávilágítana arra a tényre, hogy e mű kezünkbe ad egy kulcsot, amely az emberi fejlődés fent említett ösvényeinek összes ajtóját egyszerre képes kinyitni. Egyetlen magyarázat sem mutat rá arra, hogy a Bhagavad-gítában kinyilvánított egyszerű módszerrel bárki élvezheti az összes ösvény áldását, méghozzá anélkül, hogy életmódjáról lemondana.
E magyarázattal ezt a kulcsot szeretnénk az emberiség egészének átadni, és egyben a jövő nemzedékei számára megőrizni.
A Bhagavad-gítá a Jóga, vagyis az isteni minőséggel való egybeolvadás szentirata. Célja, hogy elméletben és gyakorlatban is elénk tárja mindazt, ami ahhoz szükséges, hogy az emberi tudatosságot a lehető legmagasabb szintre emeljük. Nyelvezetének és stílusának az egyik legnagyobb csodája, hogy minden egyes kifejezése a benne rejlő tudást az emberi fejlődés minden egyes szintjére eljuttatja.
Alapvetően négy tudatállapot létezik – az éber, a transzcendentális, a kozmikus és az Isten-tudat –, amelyeken alapulva a gyakorlat természete is változik. A Bhagavad-gítában található minden tudás tökéletesen alkalmazható a fejlődésnek mind a négy síkján. Vagyis minden egyes kifejezést mind elméletében, mind gyakorlatában szükségszerűen négyféleképpen kell értelmeznünk, megadva ezzel a beszélgetés négy szinten kifejeződő, felfelé ívelő fejlődését. Ebből azonban az is egyértelműen látszik, hogy a Bhagavad-gítá egészét is négyféle módon kell magyaráznunk, hogy az Istenre eszmélés teljes ösvénye egyértelműen elmagyarázható legyen.
Mivel egészen mostanáig a Bhagavad-gítának nem létezett a fenti módon megadott értelmezése, a szentirat valódi üzenete eleddig rejtve maradt. Nagyon fontos, hogy ez a négy magyarázat megszülessen, és nemcsak azért, hogy e nagyszerű műnek igazságot szolgáltasson, hanem azért is, hogy egyenes utat mutasson a keresőknek, feltárva ezzel számukra e gyakorlatias filozófia mélyreható bölcsességét.
Bárminek az alapos megismerése megköveteli, hogy érvényességét a hat indiai filozófia – a Njája, a Vaisésika, a Szánkhja, a Jóga, a Karma-mímánszá és a Védánta – szemszögéből is megvizsgáljuk.
Éppen ezért a teljesség érdekében az elmélet és a gyakorlat minden oldalának igazolhatónak kell lennie a fejlődés minden egyes szakaszában, azaz a fent említett hat rendszer viszonylatában. Vagyis ebből következik, hogy ha a Bhagavad-gítá teljes üzenetét a felszínre kívánjuk hozni, akkor a fent említett négy magyarázatot mind a hat rendszer nézőpontjából értelmeznünk kell.
Ezt a magyarázatot a megírásra váró 24 értelmezés általános alapjaként kell kezelnünk. Ha az idő kegyes lesz hozzánk, akkor ezek az értelmezések is megszülethetnek majd. A világ azonban oly mértékben szomjazik a lelki fejlődés alapvető elvének megismerésére, hogy úgy éreztük: ezen értelmezés megírása nem halogatható tovább.
A kedves olvasónak azt is tudnia kell, hogy ezt a magyarázatot csak azt követően tettük elérhetővé, hogy az említett módszert – azzal a céllal, hogy a világon minden ember életét lelkiekben megújítsuk – a Lelki Megújhodás mozgalom oltalma alatt különféle nemzetiségű emberek tízezrei életében alkalmaztuk és hatásosságát igazoltuk. Olyan igazságot mutatunk tehát be, amely időtlen és egyetemes, hiszen az élet igazsága hittől, hagyománytól vagy nemzeti hovatartozástól függetlenül minden emberre egyformán érvényes.
Ezt a magyarázatot egyúttal a nagyszerű Sankara egyedi látásmódjából és mélyenszántó bölcsességéből született Gítá-magyarázat (Gítá-Bhásja) kiegészítőjének is szánjuk. A benne található bölcsesség valójában Guru Déva áldása. Minden dicsőség Őt illet! Elénk tárja az Élet Fényét, és az élet folyamát segít úgy irányítani, hogy beteljesedést találhasson a Lét örök óceánjában, az isteni odaadásban és az Isten-tudat határtalan boldogságában.
Bárcsak minden ember hasznosíthatná a második fejezet 45. versében található gyakorlati bölcsességet, és ezáltal megdicsőíthetné vele élete minden területét, hogy elérhesse általa az isteni tudatosság örök szabadságát!
I. vers
dhritarástra uvácsa
dharma-ksétré kuru-ksétré szamavétá jujutszavah |
mámakáh pándavás csaiva kim akurvata szandzsaja || 1 ||
Dhritarástra szólt:
A Dharma mezején egybegyűlve, Ó Szandzsaja,
a Kuruk földjén, harcra éhesen,
embereim és a Pándavák mit cselekedtek?
A „dharma” a természet létezését fenntartó legyőzhetetlen erő. A fejlődést fenntartva a kozmikus élet lényegi alapját adja. Támogat mindent, ami elősegíti a haladást, és megfékezi a fejlődés ellen fordulókat.
A dharma a világi gazdagság és a lelki szabadság elősegítője. Az életben betöltött szerepének megértése érdekében szemügyre kell vennünk a fejlődés működését.
Amikor az élet egyik állapotból a másikba fejlődik, először az első állapot megszűnik, majd megszületik a második. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a fejlődés folyamata két egymással ellentétes erő hatása alatt zajlik: az egyik lerombolja az első állapotot, a másik pedig létrehozza a másodikat. Ezek az egymással harmonikusan együttműködő, teremtő és pusztító erők tartják fenn az életet és forgatják a fejlődés kerekét. A dharma egyensúlyt teremt közöttük. Az egymásnak feszülő kozmikus erők közötti egyensúlyt fenntartva a dharma óvja a létezést és fenntartja a fejlődést, az igazságosság ösvényét.
Fejlettségének köszönhetően az ember a cselekvés szabadságát élvezi a természetben. Vagyis a vágyai szerint élhet, akár a jót, akár a rosszat szolgálja ezzel. Ahogy viselkedik, azt kapja viszonzásul. Amikor a jó növekszik az életben, és így a létezés természetes állapotában a pozitív vagy alkotó erők jutnak túlsúlyba, az egyensúly helyreállítása érdekében a dharma folyamata a szívet boldogsággal, az elmét pedig a beteljesedés érzésével tölti meg. Ugyanígy, amikor a gonosz növekszik az életben, és a negatív vagy ártó erők kerülnek túlsúlyba, az egyensúlyt helyreállító dharma a fájdalom és a szenvedés érzését kelti bennünk.
Életünk olyan, amilyennek szeretnénk – szenvedés vagy öröm. Amikor engedjük, hogy a jó és a gonosz erők természetes egyensúlyi állapotukban maradjanak, az élet természetes ritmusát éljük. A gonosz erők növekedésének támogatása szenvedést eredményez; ugyanakkor a jóság erejét növelve osztozhatunk az élet boldogságában. A „Ki mint vet, úgy arat” kifejezi a dharma szerepét a mindennapi életben.
A társadalom vagy az ország életét sújtó természeti csapásokat, szerencsétlenségeket és válságokat a lakosság tömeges méretű gonosz vagy helytelen tettei miatt növekedésnek indult ártó erők okozzák. A jóság kiegyensúlyozó ereje nélkül a nagy sűrűségben megjelenő gonosz erők szenvedésbe és az élet pusztulásába torkollnak. Ehhez hasonlóan a nagy sűrűségben megjelenő jó vagy támogató erők sem képesek az élet természetes állapotát fenntartani. A támogató erők növekvő hatása alatt az egyén a növekvő boldogság állapotát éli, amely végül tisztaboldogság-tudatba fordul át, amelyben pedig elnyeri a kozmikus létezés, az örök élet állapotát.
Látjuk tehát, hogy a pusztító erők növekedése az élet megszűnéséhez vezet, míg az alkotó, támogató erők fokozása örök életet eredményez. A dharma hatásától vezérelt egyéni életünk tehát önmagától mozog előre és hátra. A belőlünk kiáramló támogató és romboló erők, szerepüket betöltve a dharma mezején, megadják az élet irányát. A kuruk-
sétra csatamezején a Kauravák és a Pándavák két serege a dharma mezején található jó és gonosz erők képviselői. Ezért mondta azt Dhritarástra: „A Dharma mezején egybegyűlve, (…) a Kuruk földjén”.
A királyi család idős, tapasztalt fejeként Dhritarástra nagyon jól tudja, hogy a kuruksétra csatamezeje a Jamuná és a Szaraszvatí folyók közötti területen, a Dharmaksétrán belül fekszik, mely vidék szentségét megőrizve győzelmet hoz az igazságosoknak.
Épp ezért várja olyan izgatottan az események híreit, hiszen tudni szeretné: vajon a földterület támogató, jó hatása hozott-e bármiféle változást az ártó szándéktól vezérelt fiai pusztító hajlamaiban; vagy a Pándavák igazságosságára hatva esetleg őket vette rá, hogy megbocsássanak a gonosztevőknek.
A Bhagavad-gítá szövegében Dhritarástra itt szólal meg először és utoljára. Csak azért tűnik fel, hogy ezt a kérdést feltegye.
A „Kuruk” – a Kuru család tagjaiként – a kor egyik befolyásos nemzetségét képviselték.
A Kuruk földje egy hatalmas síkság, amely a Delhi szomszédságában található Hasztinápur közelében fekszik. Mivel ez a földterület a csata idején a Kuruk birtokában volt, a kuruksétra nevet kapta.
„Embereim és a Pándavák”: Dhritarástra a Kuru család vak királya volt, aki királyságának ügyeit öccsével, Pánduval intéztette. Pándu halála után Dhritarástra a királyság ügyintézését Pándu öt fia közül a legidősebbre, Judhisthirára akarta bízni, akit nemes szívű tulajdonságaiért mindenki csak Dharmarádzsaként, az igazságosság megtestesüléseként tisztelt; ám Dhritarástra száz gonosz lelkű fia közül a legidősebb, Durjódhana, ármány és árulás révén magához kaparintotta a trónt, és megpróbálta Judhisthirát és négy testvérét megölni.
Az unokatestvéreket az Úr Krisna, a Jádava nemzetség feje próbálta meg kibékíteni. Amikor azonban próbálkozásai kudarcot vallottak, és Durjódhana ármánykodásai tovább folytak, a Kauravák és a Pándavák közötti háború elkerülhetetlenné vált. A világ minden tájékáról érkeztek királyok és harcosok, akik tudatállapotuk függvényében döntötték el, hogy a harcban az igazságos Pándavák vagy a gonosz lelkű Kauravák mellé állnak-e. Az egész világ jósága és gonoszsága öltött testet a két seregben. Az Úr Krisna küldetése – a gonoszság elpusztítása és a becsületesség megóvása – így leegyszerűsödött.
„Szandzsaja” a vak Dhritarástra kocsihajtója. A szó jelentése emellett olyan személyre is utal, aki ura érzékeinek és elméjének. Semlegessége, valamint tisztánlátó és tisztánhalló képességei miatt kérték meg őt a csata eseményeinek közvetítésére. Az egész Bhagavad-gítá Szandzsaja Dhritarástra kérdésére adott válasza.
Megrendelés: http://vaszistha.hu/a-bhagavad-gita/vasarlas