Maharishi

Maharishi: Mi hiányzik a vallásokból?

(Részletek Maharishi 1964-ben Bad Mergentheimben elhangzott beszédéből)

Mi a vallás alapvető hiányossága? „A gyökér öntözése” csak egy dolog. Ám ha csupán a gyökér öntözését feledték volna el, nem ütötte volna fel a fejét annyi sok félreértés. De történt emellett még valami más is. A vallás célja, hogy Istent bemutassa az ember számára, hogy Isten megismerésének közvetlen útját tárja elénk. Itt vagy te, és mivel Az mindent átható és te is Az vagy, ezért fordulj önmagadba és találd meg Őt. Ezért mondta Krisztus azt, hogy „A mennyek országa bennetek van.” Ezt mondta a Buddha is, hogy „ti vagytok az örök nirvána”. Ezt mondta az Úr Krisna is. Mindezek a mondások különböző korokból maradtak ránk, ám ugyanazt hangoztatják.

A vallások követői azonban afeletti büszkeségükben, hogy milyen jó prófétájuk van, megfeledkeztek a valódi igazságról. Mi történt hát? A vallás célja, hogy megmutassa Istent, mégpedig az istentudat vagy a magasabb tudat eredményeként. Az istentudat magasabb tudatot jelent. Először az istentudatot vagy magasabb tudatállapotot kellett volna megadni, és aztán az ember annak eredményeként olyan személlyé vált volna, aki erényes életet él, jó életet, igazságos életet, aki képes megfelelően szeretni és másokat segíteni és minden ilyesmi. Mindez a magasabb tudatszint eredménye.

A vallások azt kezdték prédikálni, hogy élj erényesen, segíts másokon, szeresd felebarátaidat, és ennek révén majd megismered Istent. Látjátok a különbséget? A dolgok a fejük tetejére álltak.

Olyan ez, mintha a kocsit fogták volna be a ló elé. Amikor a kocsit fogják a ló elé, az még ha meg is próbálja tolni a kocsit, akkor sem tudja gyorsan tolni. A jó élet, az emberek szeretete, mások segítése, mindezek a dolgok a magasabb tudatszint, az Istentudat eredményeként jönnek létre.

A vallásoknak az Istentudatot kellett volna megadniuk az emberek számára, és akkor láthatták volna, hogy mindig a megfelelő magatartást tanúsítják. Fontosak a viselkedési szabályok, ám ezek csak akkor válnak valósággá, ha az emberek a magasabb tudatszintet élik. Mindezek a nagy templomok, papok, pápák, érsekek és egyebek feladata az lett volna, hogy közvetlenül megadják az embereknek az Istentudatot. És akkor az egész társadalom az erényesség útját követte volna. Nekik pedig az lett volna a feladatuk, hogy vezessék őket, ám az emberek tudatszintjét nem emelték fel.

Ebben az alacsony tudatállapotban az embert arra kérik, hogy cselekedjen erényesen, hogy tegye a dolgokat helyesen, ezt csinálja, azt csinálja. Ő pedig nem tudja, hogy miként tegye mindezt! Nem tudja, hogy mi a helyes. Nem tudja, hogy mi az erény. Az erényes életmód így csak a feszültségkeltés eszközévé vált. Arra kérnek bennünket, hogy menjünk egy bizonyos irányba, de még aki annak szenteli az életét, hogy ezt tanulmányozza, az sem tudja, hogy merre kell haladnia.

Hogyan is várhatják tőlünk, hogy szeressük felebarátainkat? Csak káoszt teremtettünk a szeretet birodalmában. Ez az a terület, ahol a vallásoknak meg kellett volna mutatniuk a helyes utat. Az útról beszélnek, de nem teremtik meg azt az embert, aki az utat követi. Amikor pedig nem jön létre ilyen ember, amikor az ember tudatszintje nem emelkedik meg, akkor eljut oda, hogy ügyet sem vet a vallásra.

A kocsit fogták a ló elé, ezért maradt ott a kocsi, ahol van, mivel a ló képtelen volt azt előrébb juttatni. És ez lett a sorsa minden vallásnak, nem számít, melyikről van szó és melyik országban. Nem csupán egyetlen vallásról beszélek, hanem a világ minden egyes vallásáról. Nem is próbálják meg felemelni az ember tudatát.

… Szívük mélyén az emberek vallásosak. Az egész világon az emberek arra vágynak, hogy szeressék Istent. Az emberek vallásosak szeretnének lenni, a helyes úton akarnak menni. Ám nem kapnak megfelelő útmutatást arról, hogy miként tegyék ezt. A szavak és a buzdítások szintjén adott útmutatás nem alakítja át az ember értelmét, nem változtatja meg az embert. Ezért él az ember továbbra is szenvedésben, csupán vágyakozva arra, hogy szeresse Istent. 

(A fordító megjegyzése: „A gyökér öntözése” Maharishi sokat használt hasonlata: öntözd a gyökeret, hogy a gyümölcsöt élvezhesd. Ezzel arra utal, hogy az élet legmélyebb valóságának, a transzcendentális tudatnak a közvetlen megtapasztalása jelenti azt az alapvető eszközt, amely az élet összes területét egyidejűleg kivirágoztatja.)

14 hozzászólás

  1. „Ezért mondta Krisztus azt, hogy „A mennyek országa bennetek van.” Ezt mondta a Buddha is, hogy „ti vagytok az örök nirvána”. Ezt mondta az Úr Krisna is. Mindezek a mondások különböző korokból maradtak ránk, ám ugyanazt hangoztatják.”
    az iras legelejen elhangzo idezetekbol kiderul, hogy keptelenseg ‘isten-tudatot’ elerni mindaddig, amig az ember nem onmagaba tekint, nem ismeri fel es eli meg onmagat, eredetisegeben, tisztasagaban. tehat semmilyen vallas nem ADHAT isten-tudatot. azt mindenki onmaga erheti el, azaltal, hogy eloszor is sajat magat fel- es megismeri. enelkul senki sem kepes talalkozni istennel, felismerni ot.

    • hamsa srác

      Szia Swadarshan!

      Ezt írod:
      tehat semmilyen vallas nem ADHAT isten-tudatot. azt mindenki onmaga erheti el, azaltal, hogy eloszor is sajat magat fel- es megismeri. enelkul senki sem kepes talalkozni istennel, felismerni ot.

      Nem tudom, milyen tudásod van pontosan, de azért ez a szöveg így kicsit kevés. – és nem akarlak megbántani.
      Azalatt, hogy adhat-e Isten tudatot, azt kell érteni, hogy tud-e olyan tanítást adni, amivel eljuthatsz könnyedén az Isten tudatra anélkül, hogy hosszabb utat kéne bejárnod, és mindent megismerni.
      Tehát itt Maharishi arra gondolt, hogy tud-e valamely vallás olyan tanítást adni, olyan technikát, útmutatást, amelynek megismerésével, gyakorlásával, vagy az a szerinti élettel, te a lehető leggyorsabban kiteljesedsz, és feltalálod önmagadat, feléled igazi éned, a benned rejlő Istentudat, vagy mondhatjuk úgy is, hogy felismered magadban Krisztust, és azt, hogy te is Isten gyermeke vagy.

      Maharishi pedig nem pusztán kritizál, és nem pusztán leszól más vallásokat.
      Maharishi tanításával, és tudásával szeretné jobbá tenni a vallásokat, és szeretne nekik adni valami olyasmit, amivel tökéletesíteni tudják magukat.
      Fontos megfigyelni, hogy Maharishi kritikáiban soha nem pusztán a kritika jelenik meg, mindig ott van a jobbítási szándék, és az, hogy mást, vagy másokat magához emeljen, és adjon nekik valamit.
      Ha sokat olvasol tőle, látni fogod.

      Maharishi célja az, hogy segítsen eljutni másoknak a transzcendenshez, továbbá, hogy ezeket a szinteket segítsen megalapozni másokban.

      Maharishi a vallásoknak a Transzcendentális Meditáció technikát ajánlja, a Lét tudománya c. könyvben ez a következő képpen szerepel:
      A transzcendens megismerésével minden vallás elnyeri azt a helyét, ami megilleti, és elnyerik a vallási vezetők azt a tekintélyt amire vágynak.

      Amit a hozzászólásodban írsz, vgyis, hogy saját magad ismerd meg, vagy tárd fel, önmagában homályos útmutatások.
      Igenis vannak eszközök, technikák, amelyek specifikusan felgyorsítják a lelki-szellemi fejlődést.
      Ezek gyakorlása nagyon magas tapasztalatokhoz és szintekhez vezethet.

      üdv

    • szerintem az ég adta egy világon nincs semmi a halál után

  2. hamsa srác

    Üdv!

    Szeretném a cikkhez a véleményemet annyiban hozzáfűzni, hogy

    ez azt hiszem nemcsak az európai kultúrára, vallásokra vonatkozik, hanem egyértelműen a hindu vallásra is.
    Nemhiába Maharishi ténykedését azzal kezdte, hogy megalapította Indiában a Szellemi megújhodás mozgalmát, aminek elsődleges célja az indiai vallás és vallási kultúra megújhodása volt.

    Felmerül a kérdés, hogy sokáig miért a szenvedésen keresztül látták az utat a megvilágosodáshoz?

    Ez egyébként minden vallásban jelen van, (ami szerepel a szövegben és ezt hangsúlyozni is kell)
    és ez jó, hogy felsorolják a püspököket, papokat érsekeket, de tegyük hozzá, hogy Indiában a különböző vallási irányzatok teljesen lezüllesztették a társadalmat, és részben ennek is oka a nagy szegénység és nélkülözés, ami ott megfigyelhető.
    A világról való lemondás gondolata mindennél erősebben megjelent. Sajnálatos tény, hogy a vallás nem jelentett olyan megtartó erőt, mint Európában, ahol az írásbeliség, vagy oktatás jelentős részben a keresztény egyháznak/ egyházaknak köszönhető, hanem egy képzelt valóságba mutatott,
    és nem az volt a célja, hogy megkülönbüztesse a jót a rossztól, hanem hogy embereket pusztán különböző istenek kegyeibe juttasson.

    Alapvetően azt gondolom, hogy a tudat fejlődésére sokkal nagyobb problémát jelentenek azok az emberek, akik nem is keresik a választ, mint azok, akik keresik, de még nem tartanak ott, hogy felismerjék azt.

    Szerintem a spirituális mozgalmaknak, illetve tanításoknak elsősorban nem más vallásokkal kell összehasonlítani magukat, hanem egyszerűen elmondani a válszukat minden embernek, és egyszerűen vázolni a saját maguk által rendszerezett és feltárt valóságot.
    Akik erre fogékonyak, azok meg fogják érteni.

    A fenti cikk szövegének helyes értelmezéséhez szerintem mindenképpen figyelemmel kell lenni Maharishi többi szövegére és előadására is,
    hangsúlyoznám pl. a Lét tudománya c. könyvét, amelyben szerepel, hogy mi a jó és mi a rossz?
    Erre adott válasza, hogy a jó és rossz az, amit az ember annak lát, de egyúttal jó az is, amit a törvény előír, és amit az egyes vallási szentírások is leírnak. Az egyes emberek saját vallása szerinti élet!

    Tehát ezzel Maharishi elismeri a vallások igazságtartalmát, és erkölcsi útmutatásra igenis szükség van.
    Nem váltja fel pusztán a lét megtapasztalásának ismerete az élet relatív mezejére vonatkozó tanításokat.
    Persze elsődleges a lét megtapasztalása, és annak megismerése, de az erkölcsi tanításokat és útmutatást nem szabad mellőzni és jelentőségét csökkenteni.
    Ez egy nagy hiba lenne.
    A tudat, amikor visszatér az abszolútból, igenis igényli az útmutatást, és a tanítást, azt, hogy megismerje, hogy a lét törvényét hogyan tudja uralni, és az abszolútot hogyan tudja megnyilvánítani a relatívban.
    Ennek felismerésében a tanítás segíthet. Éppúgy, ahogy a lét megtapasztalásához is tanítás útján lehet megérkezni.
    A megfelelő gyakorlatok tanítás útján való megismerésével, majd végzésével.

    Szerintem.
    üdv

    • szia.
      kuldok egy linket, nem tudom meg tudod-e majd nezni. egy jegyzet a fb oldalamon, rovid ismerteto douglas e harding – a vilag vallasai cimu konyvebol.
      http://www.facebook.com/note.php?note_id=10150131503471084
      en sem vagyok ellenzoje a vallasoknak, sot ugy erzem, nagyon is kozeliek a szivemhez. az emlekezet, amit onmagamban a tapasztalataimbol talaltam, sok-sok szuletesre visszanyuloan, azt mutatjak, hogy jonehany vallas kovetojekent eltem mar – s egyik sem vezetett el sem onmagamhoz, sem istenhez.
      amit irtam korabban is, nagyon egyszeru. amig az ember valami massal azonositja onmagat, mint ami valojaban – keptelen talalkozni istennel. anelkul pedig hol maradna az isten-tudat? lehet hogy nem ismerem kellokeppen maharishi tanitasait, es/vagy hogy mit ert egeszen pontosan isten-tudat alatt. en csak egyszeruen annak ertelmeztem, aminek hangzik.
      tovabba a tobbi irasodhoz meg annyit szeretnek hozzafuzni, tapasztalatom szerint a tudatnak nincsen fejlodese. az VAN. a valtakozas pedig abbol all, hogy a tudat szeles es egyszerre egy azon pillanatban teljes egeszeben belathatatlan tarhazabol eppen mi az, ami a felszinre kerul es ott mozog egy ideig, illetve mi egyeb sullyed es milyen melyre.
      onmagunk felismerese, hogy valojaban kik vagyunk, szemben azzal, akiknek gondoljuk magunkat, az emlekezes utja. erre lehetnek kulonfele technikak, amik az emlekezeshez vezetnek, de vegul az emlekezes megis egy-‘fajta’.
      a vallasok igyekeznek fenntartani az emlekeket, reszint eredetisegunkrol, reszint istenrol – ugyanakkor keptelenek arra, hogy emlekeztessenek. erre egyedul isten maga kepes, es ez nem barmikor lehetseges, csakis ennek a koraban, korszakaban. a nagy vilag korforgasanak ‘telen’, a ‘tavasz’ba valo atmenet idejen.
      a korforgasban pedig, amely a termeszet szamos ‘teruleten’ is megjelenik, meg van a helye az egyseg vallasanak, ami emiatt nem is ‘vallas’, es megvan a helye a tobbi vallasok eljovetelenek is, azok viragzasanak, hanyatlasanak es ujra ‘onmagara-talalasanak’ is.
      en ugy hiszem, egy korban, mint a mai, minden embertol tanulhatunk valamit, ugyanakkor senki ember fiara nem adhatunk szaz szazalekosan – egyedul isten orzi szamunkra a tokeletesseg, avagy az eredetunk, tisztasagunk emleket.

  3. hamsa srác

    Ez bizonyos értelemben így is van, és lehet hogy neked van ilyen tapasztalatod, de a tudat fejlődik az emberben,
    egyre inkább kifejlődik, aminek vannak fiziológiai vetületei is, pl koherens agyműködés, idegpályák kifejlődése.
    Ne csak azt figyeld, ami van, hanem a jelenségek célját is, és célkitűzéseit.
    Sok ember eljut magas lelki szintekre és nagyon sokan a vallások követői között.
    Szükség van útmutatásra, technikára, tanításra.

  4. Swadarshan kérdésére válaszul: Maharishi Istentudat alatt a 6. tudatállapotot érti, amit megelőz az 5. tudatállapot, a transzcendentális tudat, vagy a tiszta Lét állapotának napi 24 órán keresztüli, állandó jelenléte az összes relatív tudatállapot (ébrenlét, álmodás, alvás) alapjaként, szemtanújaként. Az 5. tudatállapot ad alapot arra, hogy az érzékelés, valamint az érzések (a szív) kifinomodjon, s a teremtés megfinomabb állapotát tapasztalva a szív túlcsordul, s spontán módon kialakul az odaadás, vagy a bhakti állapota, ezzel együtt felismerésre kerül Isten személyes aspektusa. Elengedhetetlen viszont az abszolút Lét állapotának állandó jelenléte, felismerése:

    http://tminfo.hu/vedikus-hagyomany/a-szeretet-jogaja-a-bhagavad-gitaban/

    • az egyseg vallasat, a nagy eletfa torzset, isten alapitja meg. jelen korban az egyeduli igaz vezetonek ot tekintem. minden egyeb vallasnak emberi alapitoja van – egyedul a hindu vallaset nem ismeri senki… a vedak es a gita valodi jelenteset, itt es most, isten mondja el. akinek fule van ra, ezt hallgatja. biztos vagyok benne, hogy a maharishi is hallja amit isten itt es most elmond, hiszen a tanitasai nagyon kozeliek ahhoz.
      a bhakti es az odaadas szamomra is edes formai voltak az emlek homalyos fenntartasanak – a multban. a jelenlegi idoszak nagyon rovid, megis a legjelentosebb az egesz vilag-ciklus korforgasaban. a korforgason beluli szakaszokban, reszekre bontva, nyilvan van olyan szempont, melyben beszelhetunk ‘fejlodesrol’. ugyanakkor minden kalpaban ugyanaz ismetlodik, ugyanazon egy tudat teremti meg onmagat a fizikaiban minden kulonfele szuletesben. en ebbol a szempontbol ertem azt, hogy valos feljodes nincsen.

      • Ajánlok néhány rovatot, ezeken belül számos tanítás van Maharishitől a Jóga-szútráktól kezdve a Véda és a Védikus Irodalom értelmezésén át a Gítáig:

        http://tminfo.hu/category/vedikus-hagyomany/
        http://tminfo.hu/category/maharishi/

        Ilyen mélységben, összefüggésekben eleddig csak Maharishi tárta fel a Védákat, és a Védikus Irodalmat:
        http://tminfo.hu/maharishi/maharishi-a-vedakrol-es-a-vedikus-irodalomrol-i-resz/

        • azt hiszem felreertesz…
          valoban egyedul isten mondja el az igazsagot. most. itt.
          nagyrabecsulom mindenkinek a kutato es feltaro munkajat, s minden bizonnyal el is vezeti oket a celjukhoz. sot nyilvan masokat is.
          am egyedul istentol tanulok itt es most. amikor egyetlen tiszta leny sincsen mar – egyedul o tudja megmutatni az osvenyt oda, ami a celom.
          es nagyszeru, hogy mindannyian haladunk egyutt es megis latszolag kulon-kulon utakon…

          isten eljott. hasznalja a szavak kifejezo eszkozet, es annal sokkal tobbet. elmondja az egesz tortenelmunket, honnan indultunk es hova jutottunk, min mentuk kozben keresztul.
          hogyan degradalodott az egesz emberiseg, minden vallas. mik az alapjai a hiedelmeknek es mik az utkozben hozzagondolt tevhitek. mindent elmond. s mellette megmutatja az emlekezes osvenyet – hogy ujra azza valjunk a fizikai testunkben is, akik hajdan voltunk egy kalpaval ezelott.
          nekem nincsen mar szuksegem mas tanitokra, mint vezetokre. engem csak szivemnel fogva vonzanak a vallasok, mindenfele iranyzatok. a transzcendetalis meditacio, mint nagyon sokaknak hasznos technika.
          isten raja yogat tanit. a tudat istennel valo osszekapcsolodasat. ajanlott technikajaban akadhat sok kulonbseg, megis szamomra a hasonlosagok nagyobbak es vilagosabbak a transzcendetalis meditacioval.

  5. nem tudom, mibol gondolod, hogy keresek…
    az evezredeken at formalodott vedak – MOST keletkeznek. MOST ujulnak meg.
    http://www.youtube.com/watch?v=t-6PGGQyPfc
    koszonom mindazt, amit megosztasz velem. kozben sokat tanulok onmagamrol, hitrol, bizonyossagrol, mindezek furcsa kapcsolatarol szerte a vilagban.
    a fa lombkoronaja oly terjedelmes. hogyan jut el megis minden az egyetlen magba.

    • A védák nem formálódtak, a védikus irodalom nem maga a véda, hanem csak egy része. Manu szerint a Véda szvajambhú, azaz önmagától fogva létező tudat. Szájana, a nagy szövegmagyarázó, valamint a Brihadáranjaka és a Mundaka Upanisad szerint a Véda a Brahman lehelete. Maharishi szerint a Véda olyan, mint a saját szintjéről tekintett transzcendens. Olyan, mint a tiszta matematika, vagy mint „az önmagán belül mozgó Önvaló”. A transzcendens leírását a relatív, intellektuális szintről az upángák [a hat darsana, a hat „bölcseleti iskola”] nyújtja. A Véda nitja, azaz „végtelen kontinuum”, továbbá apauruséja, azaz „nem emberi eredetű”, melyet Maharishi úgy is definiál, mint „önmagának elégséges”. Maharishi „önmagának elégséges, örök folytonosságnak” is nevezi a Védát. Az örök azt jelenti, hogy minden helyen és időben igaz. Nem a teremtéssel együtt jön létre, és nem szűnik meg a mindenség feloszlásával. Önmagának elégséges, mivel mindenfajta megismeréstől függetlenül létezik.

      Mivel a Véda nitja és apauruséja, Maharishi a Védát azonosnak tekinti a természet törvényeivel, melyek örökkön örökké léteznek, attól függetlenül, hogy az emberek megismerik-e őket. A természet törvényei túl vannak minden jelenségszintű kifejezésen, és ezektől teljes mértékben függetlenek. Maharishi a Védát a teremtés tervrajzának nevezi. A teremtés annak kifejeződése, amely korábban már csíra formájában létezett. Maharishi azt mondja, hogy a Védikus himnuszok olyanok, mint a természettudományok képletei: teljes képet nyújtanak a természeti törvényről, annak különböző értékeiben.

  6. megis akadnak felreertesek. ezt ertettem atformalodas alatt. fantasztikus, hogy emberek teljes eletet tudnak szentelni ilyen osi tudas tanulmanyozasara. sot, talan nem csupan egy eletet, ha jol sejtem…
    az isten altal brahma-nak elnevezett lelek nem is oly reg hagyta el foldi testet. de egy szubtilis testben meg mindig itt van a fizikai vilag szinpadan, barmikor ‘beszelgethet’ vele barki, a tiszta gondolatain keresztul. o a chariot-ja istennek. a szekere. isten is ott van vele.

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*