Maharishi

Maharishi a Védákról és a védikus irodalomról – IV. rész

Negyedik, befejező rész: A tudás a tudatban épül fel

Maharishi szerint a Rigvéda egyik verse az egész Véda bölcseleti tanításának lényegét kifejezi:

ricsó aksaré paramé vjóman
jaszmin dévá adhi visvé niséduh
jasz tan na véda kim ricsá karisjati
ja it tad vidusz ta imé szamászaté

(RV 1.164. 39.)

„A ricsa – a Véda kifejeződése – az aksarában található, abban az elpusztíthatatlan transzcendens mezőben, ahol a kreatív intelligencia összes impulzusa lakozik, mely az egész megnyilvánult mindenségért felelős. Akinek a tudata nem nyitott erre a mezőre, annak számára mit érhetnek a ricsák? Aki viszont ismeri a valóság e szintjét, az megállapodott a kiegyensúlyozottságban, az élet teljességében.”

Az aksara szó jelentheti azt is, hogy „szótag” és azt is, hogy „elpusztíthatatlan”. Maharishi e versben az aksara szót arra az „elpusztíthatatlan”-ra érti, amely túl van a téren (vjóman). Ezt a tudat mezejével avagy az „egyesített mezővel” azonosítja, amelyben a természet összes törvénye honol. Ezek a természeti törvények, melyekre Maharishi a déva szót használja, képezik az alapot, ezért mintegy ők „felelősek” az egész megnyilvánult mindenségért. Az a személy, aki nem ismeri ezt a mezőt, nem képes felfogni vagy hasznos módon értékelni a védikus himnuszokat. Azok viszont, akik ismerik ezt a mezőt, megalapozódtak az egyenletességben, a harmóniában.

Maharishi értelmezése szerint ez a vers azt jelenti, hogy a tudás a tudattól függ. A tudás sorsa általában az, hogy a „tudatlanság kemény szikláira” hulljon – a szentírásokban foglalt tudás az idők folyamán olyan hallgatóságra talált, amely képtelen volt megérteni azt. Maharishi a hétköznapi emberek tudatát egy üres tévéképernyőhöz hasonlítja. A képernyőn futó kép mindig magától a képernyőtől függ: ha a képernyő kicsi vagy csak elmosódott képet tud adni, akkor a kép is kicsi lesz és elmosódott. Hasonlóképp, az a tudás, amelyet valaki kap, mindig átértékelődik az egyén neurofiziológiai struktúrájában, és csak ezután kap értelmet. A felfogott értelem legalább annyira múlik e neurofiziológiai struktúrán, mint magán a bejövő tudáson.

Ha a tudat hatvan százalékban tiszta, akkor a tudás hatvan százalékban lesz helyes, állítja Maharishi. Ha a tudat tiszta, a tudás a maga minden értékében tiszta lesz. Ez a tudás valóban átfogó tudás. Ha a megismerő tudatossága eleven, akkor a tudása is eleven. Több „aha” élmény, több intuitív felismerés vagy elevenné vált megismerés lesz benne, melyek felvillanyozzák az intellektust, az ember pedig ezzel a megértéssel kezdi élni életét.

Ahogyan a tapasztalat mélyebbé válik, a tudás is úgy növekszik, mivel a tudás a tapasztalástól függ. Maharishi azt tanácsolja, hogy folyamatosan végezzük a meditációt és folyamatosan tekintsük a védikus szövegek mélységeibe. Idővel mind több válik majd hozzáférhetővé ezek értékeiből. A szövegek olvasása nyomán feltáruló értelem mennyisége egyenesen arányos azzal, hogy milyen mértékben állapodtunk meg a tiszta tudatban. Ha tudatszintünk változik, a szövegek értelme is változik, és a régi értelem már eszünkbe sem jut.

Végül a tapasztalás száz százalékban megtisztul, és akkor a megismerés minden tárgyával együtt a tudás teljes értékére teszünk szert. A magasabb tudat az üzenet teljességét megérti. Maharishi azt mondja, hogy amiként egy jogász mindenütt a jogot látja vagy egy fizikus mindenütt a fizikát, úgy a tiszta tudatban megállapodott személy is tiszta tudatot lát mindenütt. A tudás a tapasztalás leülepedett formája: a tudat alakot ölt és ez az, amit felfogunk. A tudás csupán annak kifejeződése, amit az ember megtapasztal. A tudás nem azt jelenti, hogy valami másra jövünk rá; egyszerűen csak felfogjuk azt, hogy mik vagyunk. A tudásunk a saját tudatunkban épül fel. Maharishi megjegyzi, hogy az ember soha nem foghat fel többet annál, mint ami ő maga, ez a természet egyszerű törvénye.

Maharishi a védikus szövegek megértésével kapcsolatban nagy hangsúlyt fektet a tudatra. Mint mondja, a Véda érvényessége olyan, mint egy tükör: megláttatja, hogy mit vagyunk képesek felfogni. Minden tudás csak a megismerő tudatának mélyéig képes hatolni. Végső soron a tudás soha sem kívülről származik. A tudás a tudó-ságban, a tudatban létezik. Mivel a tudás legmélyebb szintje a „tiszta tudás” vagy maga a tudat, minden tudás a maga legmélyebb szintje felé irányul. Maharishi szerint a tudás soha nem puszta jelenlét, mely minden cél nélkül van ott – a cél az élet teljessége kell, hogy legyen. Az összes filozófia próbája az, hogy „mit tett ez a te életedért?” Ha a tudás mély, a megismerő is növekedni fog.

Azt az elvet, hogy „a tudás a tudatban épül fel”, Kelet és Nyugat számos jeles  gondolkodója kiemelte már. A nagy angol költő, William Blake például így ír: „Amilyen a szem, olyan a tárgya.” „Bármit is fogunk fel”, mondja Keresztes Szent János, „azt felfogókként fogjuk fel”. Csuang Ce elmesél egy történetet a kútban élő békáról: „Nem tudjuk elmondani a kútban lakó békának, hogy milyen az óceán, mivel az a tér, amelyben él, korlátozza őt. Nem tudjuk a Taót elmagyarázni egy vaskalapos tudósnak, mivel saját doktrínái korlátozzák őt.” A béka hall ugyan a tengerről, de ezeket a szavakat újraértelmezi saját tapasztalatának keretei között. Dickens így ír a Twist Olivérben: „Azoknak, akik a természetre és embertársaikra pillantva úgy kiáltanak fel, hogy minden sötét és búskomor, igazuk van, ám e komor színek saját szemük és szívük ridegségét tükrözik vissza.” Aki zöld szemüveget visel, mindent zöldnek lát, nem a dolgok természete miatt, hanem szemüvege folytán. A Biblia is leszögezi: „Tisztának minden tiszta.” És hogy újfent Blake-et idézzük: „Az ostoba nem ugyanazt a fát látja, mint a bölcs.” Robert Browning így szól: „Az igazság belőlünk fakad, nem pedig külső dolgok folytán jön létre, bármit is hinnénk.” Plutarkhosz pedig ekképpen fogalmaz: „A kellemes és boldog élet nem külső dolgokból származik. Az ember mint valami forrásból saját magából merít örömet és harmóniát.”

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*