Maharishi

Maharishi a legvégső igazságról

[…] Az upanisadokban olyan kijelentések hangzanak el risik és mahárisik szájából, mint hogy „Igen, ismerem azt a valóságot, amely olyan, mint az aranyló nap, és amely az egész teremtés alapja – én ismerem ezt.” Ilyeneket mondanak ezek a bölcsek.

Az utóbbi időben azonban néhány ember azt a nézetet kezdte el hangoztatni, hogy ha valaki kijelenti, ismeri a valóságot, akkor vele kapcsolatban arra a megállapításra kell jussunk, hogy mégsem ismeri azt. Manapság ez a nézet nagyon elterjedté vált a filozófia területén, nekünk azonban kerülnünk kell.

E filozófusok azzal érvelnek, hogy mivel a valóság vagy az igazság transzcendens, kívül esik a beszéd tartományán. Ami pedig kívül esik a beszéd tartományán, arról hogyan is állíthatná az elme, hogy ismeri?

Ezzel az érvvel a következőket szegezhetjük szembe: A valóság valóban transzcendens, ám amikor az elménk eléri a transzcendenst, akkor az a valóság átitatja az elménket. Amikor pedig az elménk kilép a relatív valóság mezejére, így kiált fel: „megismertem Azt, én vagyok Az.”

Így minden jogunk megvan arra, hogy az elménkben lévő bármilyen kétely vagy zavarodottság nélkül azt mondjuk, ismerjük a valóságot, egyszerűen csak ismerjük azt.

És ha valaki azt kérdezi, hogy „mi az igazság” és „mi a valóság”, akkor erre ezt feleljük:

Az igazság az, ami sosem változik. Változatlan, mindig ugyanaz, örökkévaló, mindenütt jelenlévő, kozmikus lét. És az, ami mindenütt jelenlévő, az én Önvalóm, a te Önvalód és ez az egész mindenség nem más, mint Az.

Tehát a te esszenciális természeted, az én esszenciális természetem és ennek az egész mindenségnek az esszenciális természete az a valóság, az a mindenütt jelenlévő tiszta boldogság tudat, a szat-csit-ánanda, a Brahman.

Az igazsággal kapcsolatban világos fogalommal kell rendelkeznünk. Amikor kijelentjük, hogy ez a dolog kék, akkor azt mondjuk rá, hogy ez igaz. Amikor azt állítjuk, hogy ez meg fehér, akkor arra is azt mondjuk, hogy igaz. Ennek a dolognak a kék színe, annak a dolognak a fehér színe azonban nem örökkévalóan igaz. Ezek az élet múló igazságai. Minden tapasztalatunk, amellyel csak rendelkezünk, az élet mulandó arculatához tartozik, az élet mulandó igazságaihoz, nem pedig az örök igazsághoz.

Amikor mi az igazságról beszélünk, azt az igazságot érjük rajta, amely soha nem változik. Az örök igazságot, amely mindenkor igaz. A relatív világban minden állandóan változik, itt minden csak átmeneti. Így az élet relatív mezején semmi sem lehet maradandó igazság, állandó igazság. Semmi sem állandó, minden mulandó, pusztulásnak kitett.

Ami viszont kívül van a relatív valóságon, és soha nem változó, örökkévaló – az az igazság […]

(Egy 1962-ben, Hochgurgl-ben elhangzott előadás részlete.)

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*