A transzcendentális tudat tapasztalata az ébrenléttel, az álommal és az alvással együtt
„A gyakorlás révén az idegrendszer hozzászokik ahhoz, hogy ne veszítse el ezt a tudatosságot, ezt a működési módot. Ezután e tudatállapot fennmarad még az ébrenlét, az álom és az alvás során is. Legyen akár a kimerítő cselekvés az ébrenlét órái alatt vagy az álom káprázata – semmi sem képes a tudat negyedik állapotának valóságát háttérbe szorítani, az folyamatosan megmarad. Ebben a helyzetben mi történik? Az ébrenlét, az álom és az alvás homályos függönye mintha átlátszóvá válna. A függönyök ott vannak, ám többé már nem képesek elrejteni a negyedik tudatállapot valóságát. Ami korábban a mélyben húzódó alap volt, most lassan belopódzik az élet felszínének területére, a tapasztalt felszíni szintjére.”
Maharishi: „A kreatív intelligencia tudománya és a negyedik tudatállapot”, A Kreatív Intelligencia Tudománya, 22:20
„Amikor az elme számára ismerőssé válik a transzcendentális tudat, akkor ez a tiszta tudat fennmarad az ébrenlét, az álom és az alvás tudatállapotával együtt. Amíg a tiszta tudat nem itatja át… és amíg az elme csupán a három relatív állapot területén marad, addig nagyon ingatag talajon áll. Nincs benne egyensúly, nincs benne béke.
Annak érdekében, hogy egy stabil tényezőt hozzunk létre az elmében, hogy stabillá tegyük, fontos, hogy hozzászokjon a transzcendentális tudat tapasztalásához, amely számára ismeretlen a változás és amely keresztül-kasul áthatja ezt a három tudatállapotot. Amikor elkezdjük érezni, hogy még az alvás vagy az álom, netán az ébrenlét órái alatt is egyfajta belső éberség van jelen bennünk, és boldosághullámok járnak át minket egész nap, az annak a jele, hogy az elmét kezdi áthatni a tiszta tudat, az abszolút Lét.”
Maharishi, Thirty Years Around the World, 437. oldal

A szemtanúság állapota a cselekvés közepette
„Az elme meditáció közben eléri a transzcendentális Lét állapotát, majd a transzcendensből kijőve a relatív élet mezejére átitatódik a Léttel. A Transzcendentális Meditáció folyamatos [azaz rendszeres, naponta kétszer végzett] gyakorlásával elérkezik az a pont, amikor az elmének a Léttel való átitatottsága állandó marad és megszakítás nélkül tart a relatív világban történő összes tapasztalás közepette. Ennek eredményeként az Önvalót a cselekvéstől különállóként tapasztaljuk.”
„Mivel ebben az állapotban az elme átalakult tiszta boldogságtudattá, a Létet folyamatosan a cselekvőtől különállóként éljük meg. Ekkor az ember ráébred arra, hogy Önvalója különbözik az elmétől, amely általában a gondolatokkal és a vágyakkal foglalja el magát. Most viszont azt tapasztalja, hogy az elme, amely ezidáig a vágyakkal azonosult, ezentúl az Önvalóval azonosul. Az elme úgy tapasztalja vágyait, mint amelyek rajta kívül találhatók. Korábban viszont úgy tapasztalta önmagát, mint amit teljesen lefoglalnak a vágyak. Az elme felszínén a vágyak természetesen továbbra is megmaradnak, ám az elme mélyén már többé nem léteznek, mivel az elme mélységei átalakultak az Önvaló természetévé. Az összes vágy, amely jelen volt az elmében, most mintegy felfelé dobódik. Felemelkedik a felszínre, az elme mélyén pedig a legfinomabb intellektus egy megingathatatlan, mozdíthatatlan állapotba jut.”
„Mihelyst kikerül a cselekvés területéről, az elme önmagát Önvalóként tapasztalja, amely semmilyen mértékben sem kötődik a cselekvéshez, örökké megmarad abszolút állapotában, a boldogságban, minden történés csendes tanújaként, nem cselekszik és nem is eszközöl semmilyen cselekvést.”
„[Az ilyen ember] a tiszta tudatban mindörökre megállapodva… egyszerűen csak csendes és ártatlan tanúja annak, ami rajta keresztül történik; eszköz, amelyen keresztül a természet beteljesíti fejlődésének célját. Tettei válaszok kora szükségleteire. Egészen természetes módon cselekszik úgy, hogy annak minden hozadéka jó lesz.”
„Az a cselekvés, amelyet a tudatlanságban élő ember önmagáénak vél – vagyis ahhoz a szubjektív személyiséghez tartozónak, amelyet önmagának nevez – nem tartozik igaz Önvalójához, mivel ez lényegi természetét tekintve túl van a cselekvésen. Az Önvaló, igaz természetében csupán mindenek csendes szemtanúja.”
Részletek Maharishinek a Bhagavad Gítához írt kommentárjából
A szemtanúság állapota az alvás folyamán
„A mélyalvás azt jelenti, hogy nem vagyunk tudatában semminek. Az ötödik tudatállapotban a mélyalvás ugyanolyan: nem vagyunk tudatában semminek. A belső éberség eleven, ám ez nem jelenti azt, hogy tudatában lennénk a körülöttünk történő dolgoknak. Ha nem vagyunk tudatában a külső dolgoknak, ám belül éberek vagyunk: ez a mélyalvás és a negyedik tudatállapot együttes létezése. Nem az történik tehát, hogy alvás közben tudatába kerülünk a körülöttünk lévő dolgoknak. Az nem az ötödik tudatállapot volna. Az alvás alvást jelent. Tudatosságunk számára a külvilág felől semmi sincs nyitva, míg a belül, a belső tudatosság eleven. Ez az alvás természete az ötödik tudatállapotban.”
Maharishi: „A kreatív intelligencia tudománya és a hét tudatállapot”, A Kreatív Intelligencia Tudománya, 23:19