Maharishi

Bhagavad Gítá: Az Önvaló, és kötelékektől való megszabadulás

A bölcsek, akiknek az értelme valóban egyesült az Önvalóval és akik lemondtak a tetteikből született gyümölcsökről, a születés béklyóitól megszabadulva egy szenvedések nélküli helyre érnek.

„A születés kötelékeitől megszabadulva”: a születés egy lépést jelöl a fejlődés hosszú útján. A születések addig követik egymást, amíg a fejlődés célja be nem teljesedik. Az egyéni élet akkor éri el fejlődésének legmagasabb szintjét, amikor szilárdan a kozmikus élet szintjén állva találja magát, a határtalan és örök Lét szintjén.

E vers arra ébreszti rá Ardzsunát, hogy elméjét a transzcendentális Létben megalapozva egy olyan szintre fog emelkedni, amely a cselekvés tartományától külön áll és nem kötődik hozzá. Az Úr azt mondja neki, hogy a bölcsek, annak folytán, hogy szilárdan állnak a Létben, amely természetes módon független a cselekvéstől, örök szabadságban élnek, és nem kötik meg őket a tettek gyümölcsei. Mivel teljesen megállapodtak az isteni intelligenciában, letörik a kötöttség béklyóit, hiszen mindörökké az abszolút Lét változatlan létezésének állapotában időznek.

Ez a megvilágosodás egy csodálatos útja. Az Úr arra szólítja fel Ardzsunát, hogy teljességgel lépjen ki a cselekvés mezejéről. „Légy a három guna nélkül, ó Ardzsuna.” (45. vers). Ezután arra kéri, hogy teljes erővel vesse magát a cselekvésbe (47. vers). Majd, e két utasítást egyesítve, az Úr azt mondja Ardzsunának, hogy az Önvaló-tudatban szilárdan állva cselekedjen. (48-50. vers). Ebben a versben pedig azt mutatja meg, hogy ez a fajta cselekvés a kozmikus tudathoz vezet – mely nem más, mint a megszabadulás az összes szenvedéstől és kötöttségtől, még ebben a földi létben. Ardzsuna egy szisztematikus és közvetlen utat kap, mely elvezet az emberi fejlődés legmagasabb állapotához.

Az első lépés az, hogy az elmét elvigyük a Transzcendenshez. A Transzcendentális Meditáció révén elvezetjük a figyelmet a durva tapasztalástól a tapasztalás finomabb mezejéig, míg a legfinomabb tapasztalást is túllépjük, és elérjük a transzcendentális tudat állapotát. Az elme menetelése ebben az irányban annyira egyszerű, hogy voltaképpen automatikus. Ahogyan belép egy finomabb természetű tapasztalásba, az elme növekvő vonzást tapasztal, mivel az abszolút tiszta boldogság felé halad. Mihelyst az elme eléri a transzcendentális tudatot, többé már nem marad tudatos elme, az abszolút Lét állapotát nyeri el. Ez a transzcendentális, tiszta tudatállapot – melyet Önvaló-tudatnak, az Önvalóról való tudatosságnak vagy szamádhinak is neveznek – a kozmikus Lét teljes beáramlását jelenti az egyéni elmébe.

Amikor ezt követően az elme ismét kilép a relatív valóság területére, és újra egyéni elmévé válik, a Létben megállapodva cselekszik. Az ilyen cselekvést hívják karma jógának. A transzcendens Létet a karma jóga révén élhetjük meg a cselekvés mezején. Amikor pedig a Lét teljességét kezdjük élni a cselekvés mezején, az élet relatív területén, akkor elnyerjük az abszolút szabadságban való, mindent átfogó, örök életet. Ez a kozmikus tudat, a dzsívan-mukti, az az állapot, amelyet az Úr e szavakkal ír le: „akiknek az értelme valóban egyesült az Önvalóval.”

Mondhatjuk azt is, hogy ezen a kozmikus tudat felé vezető úton csak egyetlen lépés létezik: a cselekvés mezejéből való kilépés, bele a Transzcenensbe, majd ismét vissza a cselekvésbe. Úgy találjuk tehát, hogy az ember azon a síkon nyeri el legmagasabb fejlődését, amelyen már eleve ott van. Csupán el kell vinnie magát egy olyan területre, amely kívül van a cselekvésen, és ismét vissza kell térnie a cselekvés megszokott mezejére. Olyan ez, mint amikor valaki fejest ugrik a tengerbe, eléri a tenger fenéket, összegyűjti a gyöngyöket, és kijön a vízből, hogy élvezze az általuk nyújtott gazdagságot. Az egész cselekvést egyetlen merülés révén visszük véghez. A vízbeugrás technikája csak annyi, hogy felvesszük a megfelelő szöget, majd elrugaszkodunk. A tengerfenék elérése és a gyöngyökkel együtt történő felmerülés automatikusan végbemegy.

A kozmikus tudat állapota magában foglalja a transzcendentális tudatot, valamint a relatív tudatállapotokat; kozmikus szintre emeli az egyéni életet. Amikor az egyéni tudat eléri a kozmikus létezés szintjét, az ember az egyéni lét minden nyilvánvaló korlátozottsága ellenére örökre szabaddá válik. Nem köti meg sem a tér, sem az idő, sem az okság egyetlen aspektusa; mindörökké kikerül a kötöttségből. Az örök szabadság állapota, melynek elveit e vers vázolja fel, annak eredménye nyomán jön létre, hogy az elmét megalapozzuk a transzcendentális tudatban.

Az Úr elmondja Ardzsunának, hogy amikor az isteni értelem örök szabadságában válik megállapodottá, az élete természetes módon válik jelentőségteljessé. Ezért, mint azt a következő vers világossá teszi, nem kell többé keresnie a bölcsesség azon szavait, amelyeket hallhat vagy valaha is hallott.

52. Amikor értelmed átkel a tévelygés mocsarán, közömbös lesz számodra mindaz, amit eddig hallottál és mindaz, amit még ezután fogsz hallani.

Ardzsuna belegabalyodik mindabba, amit a jóról és a rosszról hallott. A szentírásokról való összes tudása sem mentette meg attól, hogy a cselekvésképtelenség és a tehetetlenség állapotába kerüljön. Ezen csak akkor lesz úrrá, amikor az értelme felülemelkedik a kettősségen, és eléri a tiszta transzcendentális tudat állapotát.

A megvalósítás állapota meghaladja a gondolkodás, a beszéd és a cselekvés korlátait. Ezt elérve az ember valóban felülemelkedik a kétségen és a káprázaton.

Az Úr itt összefoglalja mindazt, amit eddig mondott Ardzsunának. Leírta számára a jóga valódi állapotát, azt az állapotot, amely az értelmet és a szívet is elégedettséggel tölti el. Mivel mindkettő számára a beteljesedést hozza el, egyikük birodalmában sem marad hely az elégedetlenség számára. E vers anak fontosságát emeli ki, hogy megérkezzünk a transzcendentális tudatba, illetve, hogy az értelem számára lehetővé tegyük a tisztaság elnyerését. Ez az élet összes bölcsességének beteljesedését jelenti, mindazt, amit valaki eddig hallott a múltban vagy érdemessé válik arra, hogy a jövőben meghalljon. „Mindazt, amit eddig hallottál és mindazt, amit még ezután fogsz hallani”, felváltja a Valóság tapasztalása, mivel az összes dolog, amit az Igazságról hallhatunk, az Igazság közvetlen tapasztalásában teljesedik be.

Ez a vers elvezet az életnek arra a szintjére, amely mentes a problémáktól. Világosan leírja azt az állapotot, amelyben valaki elnyeri a „közömbösséget”. Ezáltal utat mutat ahhoz, hogy miként hagyhatjuk el a kötődést, amelyet a 48. vers („elhagyva a kötődést”) követel meg.

(Részlet Maharishinek a Bhagavad Gítához írt kommentárjából.)

Hozzászólás írása

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*