Maharishi

Az istentudat és a vákuumállapot fizikájának párhuzamai

(Vernon Katz beszélgetése Maharishivel 5.)

VK: Maharishi, Isten megtapasztalásáról beszélsz, ám az emberek tapasztalatai fényről és hasonlókról szólnak. Amikor az emberek a tanfolyamokon fényélményekről számolnak be, akkor azt nem volna helyénvaló istentudatnak nevezni.

Maharishi: Ezek csak bevillanások, itt és ott.

VK: És mivel csak bevillanások, nem teljesek? Később Isten egész természete megnyilvánul, nem csupán a fénye? Azt mondják, hogy „Isten a világosság”, ám az odaadás érzete nem támadhat bennünk csupán a fényesség iránt!

Maharishi: Az odaadás már azoknak a borzongatóan gyönyörűségteljes érzelmi hullámoknak az irányában is feltörhet, amelyeket a finomabb tapasztalás szintjén élsz meg. Az istentudatot abban a képességben éljük meg, hogy túláradjunk a szeretetben, amelyet a minden dolgok legfelsőbb, relatív valósága iránt érzünk. Tehát ez is a miénk, ugyanúgy, ahogyan az Egység is a miénk, ezért az istentudat a saját állapotunk, melyet önmagunkban, saját legfelsőbb relatív [állapotunkban] élünk meg.

VK: Bizonyos módon az Egység sokkal inkább önmagunk, mint a legfelsőbb relatív, amely a Teremtő szintjén található.

Maharishi: Ez a teremtés legfinomabb szintjének megtapasztalása, az, ahonnét a teremtés fakad, és ez a ráhangolódás a saját Önvalónk szintjén megy végbe. Ezért a sajátunk az istentudat, mivel saját létezésünk szintjén található. Az az ember, aki istentudatban van, saját maga ilyen. Ez nem Isten vagy a teremtés állapota miatt van, hanem saját állapota miatt. Ez az ember egyszerűen csak túlárad, és ez a túláradás az ő élete.

VK: Miért hívjuk akkor istentudatnak, ha ez az ember saját állapota?

Maharishi Mahesh Yogi
Maharishi Mahesh Yogi

Maharishi: Mert a teremtés azon értékének tapasztalását vonja maga után, ahonnét a teremtés – a relatív teremtés – fakad. Ezért kapja azt a nevet, hogy istentudat. Egyébként ez magának az embernek a tudata. Ebben az állapotban különbséget teszünk az ember tudata és Isten tudata között. Az ember tudata a sajátja, a tudatállapot pedig azért kapja a nevét, mert a teremtésnek azzal a szintjével kapcsolódik, amely az egész mindenség forrása.

VK: Nehéz elmagyarázni a teremtés forrásának gondolatát. Azt mondhatjuk, hogy ez a gondolat forrása, abban az értelemben, hogy amikor kijössz a transzcendensből, akkor a legfinomabb gondolattal jössz ki. Ez a tapasztalás kérdése.

Maharishi: A teremtés forrása a legfinomabb relatív teremtést jelenti.

VK: Igen, ám nehéz elmagyarázni, hogy ez miként fejlődik a legfinomabb relatív teremtéssé. Mondhatjuk azt, hogy a legfinomabb relatív teremtés lesz a gondolkodás legfinomabb szintjén.

Maharishi: Így van.

VK: Elmagyarázhatjuk a saját terminusainkkal, ám nagyon nehéz tudományos keretek között leírni.

Maharishi: A legkisebb gerjesztettség állapota, a minden lehetőség mezeje, a tökéletes rendezettség szintje.

VK: De hogy megtegyük az átmenetet a gondolattól a fizikáig.

Maharishi: Igen, ez a tudat legkisebb gerjesztettségének állapota. A tudat: az ébrenlét, álom, mélyalvás – ezek a tudat durvább szintjei, majd a tudat lenyugszik, és eléri a legkisebb gerjesztettség állapotát, ahol nincs mozgás.

VK: És feltesszük azt, hogy ez az állapot ugyanaz, mint a fizikában a legkisebb gerjesztettség állapota.

Maharishi: Igen, ahogyan az a fizika, a modern kvantumfizika lerja. Ez a legkisebb gerjesztettség állapota, a vákuumállapot.

VK: Igen, feltételezzük, hogy a fizika által ismert skála ugyanaz, mint a tudat szintjén a legkisebb gerjesztettség állapota.

Maharishi: A legkisebb gerjesztettség csak az egyik jellemző. Ez a létezés mező szintjének sajátsága, a fizikai lété. Ám a legkisebb gerjesztettség állapota, amely a legkevesebb cselekvés állapota, a tudat szintjén is hasonló sajátságokkal rendelkezik. Amikor a tudat lenyugszik, és nem rendelkezik viszonyítási ponttal, akkor önmagában létezik. A tudat ekkor a legkisebb gerjesztettség állapotában van. A fizika nem tudatról beszél, hanem részecskékről, hullámokról, az alapállapotról vagy vákuumállapotról, amelyben a létezés megnyilvánulatlanná válik. Itt mi a tudatosságról beszélünk. Ahhoz pedig, hogy a tudatosság megtapasztalja önmagát, egy idegrendszerre van szükség. A fizika esetében a vákuumállapot maga az összes létező legvégső valósága. Akár tapasztalja azt valaki, akár nem, ez a teremtés alapja. Ám amikor a tudat tevékenysége – az elme, a gondolkodás – lenyugszik, és elnyeri a legkisebb gerjesztettség sajátosságait, akkor ez a szint elevenné válik, szemben a vákuumállapot halott szintjével, amely mindent áthat. Amikor a tudatosság lenyugszik a legkisebb gerjesztettség állapotába, akkor elevenné válik. A fizika vákuumállapota tehát önmagában holt, a tudat legkisebb gerjesztettségének állapota, melyről a kreatív intelligencia tudománya beszél, viszont eleven. Ám van egy közös sajátságuk: mindkettő nélkülözi az aktivitást.

VK: Ezen a hasonlóságon azonban már nem léphetünk túl.

Maharishi: Ugyanaz a szó. Ezért használjuk ugyanazt a szót: a legkisebb gerjesztettség állapota. Ez könnyebben megérthetővé teszi, hogy miről van szó. Csakúgy az „Abszolút” és az „Egységtudat”. Az Abszolút mindenütt jelenlévő, ez mindenek alapja. Ám önmagában holt. Az egységtudat azonban nem más, mint a tudatosság ezen az önmagában halott szinten. Mivel azonban ez tudat, ezért eleven.

VK: Ám ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a tudat teszi elevenné a vákuumállapotot, és így megjelenhetnek a részecskék a fizikai szinten. Ez azt jelenté, hogy a tudatnak köszönhetően kezd el…

Maharishi: Kezd el a magasabb gerjesztettség szintjére jutni.

VK: Elkezd rezegni és létrehozza a fizikai világot. Ebből az érvelésből ezt a végkövetkeztetést tudod levonni.

Maharishi: Ezt a párhuzamot.

VK: Igen, ám a fizikában nem a tudat az, amely ténylegesen rezgővé teszi [a vákuumállapotot], nemde?

Maharishi: De az összes lehetőség ezen a szinten létezik.

VK: Ez az állapot valahogy gerjesztetté válik. Nem tudom, hogyan, de gerjesztetté válik. Halott állapotnak nevezted, így talán csak a tudaton keresztül válik gerjesztetté. A fizikában kell lenni valamilyen, a tudattal párhuzamos módnak, amely a fizikának ezt a holt állapotát gerjesztetté teszi. Talán ez a távoli univerzum, amelyről beszélnek.

Maharishi: Ehhez fogunk eljutni ebben a két párhuzamban.

VK: Soha nem léphetsz túl a hasonlaton, de azért jó, ha felállítod ezt.

Maharishi: Mivel így legalább egy stabil ponthoz eljutunk az elmében. És mert itt a fizika véget ér.

VK: Hol ér véget a fizika?

Maharishi: A vákuumállapotban. Ám csodálatos, hogy a fizika ezt feltárta, kiszámolta, és azt találta, hogy minden lehetőség itt található, hogy minden innen fakad, és még egyenleteket is felállított ezzel kapcsolatban. Ez hatalmas érdem!

VK: Ez az az absztrakt forulat, amely lejátszódott a fizikában: az atomoktól, mint apró golyóktól eljutottak a jelenlegi, teljesen absztrakt sajátságokig.

Maharishi: És ez nagyon nagy érdem!

VK: Ám biztos vagyok benne, hogy a fizika nem képes eljutni a tudat szintjéig… Ha a fizikáról van szó, akkor az csak a prakriti, a természet szintjén mozog, nem pedig a purusa, a tiszta tudat szintjén.

Maharishi: A prakriti, az elcsendesedett prakriti szintjén.

VK: Az elcsendesedett szinten, igen. És ennek a purusa fényére van szüksége, hogy aktívvá váljon. Lehet, hogy az a messzeségbe nyúló tényező maga a tudat lesz.

Maharishi: Igen, azt hiszem, hogy ezzel rendben is vagyunk.

VK: Ha te mondod!

(Utóírat az „Átmenet az istentudatból az egységtudatba” című fejezethez. Részlet Vernon Katz: Conversations with Maharishi című könyvéből, 302-307. oldal)

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*