Maharishi

A világ csak káprázat? – Az egységtudat hajnalodásával a világ is valósabbá válik

ConversationsWithMaharishiVernon Katz beszélgetése Maharishivel 1.

Ebben a beszélgetésben Maharishi egy fontos következményét mutatja meg annak az elvnek, hogy a különböző tudatállapotokban az élet valósága is eltérő. Mivel minden tudatállapotban mást tapasztalunk – megváltozik az a szemüveg, amelyen keresztül a világot szemléljük – az a tanítás, amely az adott tapasztalat keretét alakítja ki szintén más kell, hogy legyen. Amikor egy új tudatállapot hajnalodik, a haladásunkat akadályozhatja az, ha a régi tudatállapot kereteibe kapaszkodunk. Jelen esetben arról van szó, hogy annak az értelme – nem is annyira pontos intellektuális fogalma, mint általános „értelme” – hogy egyedül a változatlan belső Önvaló a valóságos, míg a folyamatosan változó és az Önvalótól különböző tárgyi világ nélkülözi a valóságosságot. Ez az értelem, mely a kozmikus  tudatnak felel meg, akadállyá válik az egységtudat felé haladva.

Én sem voltam képes megérteni ezt az elvet, és ez jól látszott akkor, amikor Maharishinek felolvastam a jelen beszélgetést. Azt mondtam, úgy tűnik számomra, hogy a könyv egyik korábbi fejezetének utóiratában ellentmond ennek a kijelentésnek. Ott azt mondta, hogy az Egységből tekintve „az a kettősség, amelyet a kozmikus tudatban tapasztalunk, csupán káprázat. A világ csupán káprázat volt.” Most viszont azt mondta, hogy az Egységben a világ valóságosabbá válik. Maharishi ezt válaszolta erre: „az Egység hajnalodásával a világ is valóságosabbá válik, mert ugyanolyan valóssá lesz, mint a saját Önvalónk. A világ csak annyiban volt káprázat, amennyiben az Önvalótól különbözőnek tapasztaltuk.”

Nyilvánvaló, hogy azok az instrukciók és magyarázatok, amelyek az egységtudattal járnak együtt, eléggé különbözőek, sőt olykor ellenkezőek a kozmikus tudat eléréséhez szükséges útmutatással. Ez azt mutatja, hogy csak egy olyan tanító képes bennünket végigvezetni az út teljességén, aki az egészet ismeri, aki az összes tudatállapotban otthon van. Mivel ott volt nekem Maharishi, hogy megfeleljen a kérdésemre, megengedhettem magamnak azt a luxust, hogy előhozakodjam néhány Bhagavad Gítá verssel, amelyek láthatóan a tökéletességhez vezető út nagyon haladó szakaszaira mutatnak rá. Az Úr Krisna így szól Ardzsunához: „…minden lényt saját Önvalódban látsz majd, egyúttal Énbennem.” (4.35., ld. Maharishi kommentárjának 305. oldalát.) Maharishi válaszként néhány fájdalmasan szép bepillantást ad az Abszolútnak abba a játékába, amelyet az Úr Krisna élete testesített meg.

Vernon Katz: Miért mondja azt Vjásza [a Brahma szútra 1.3.38-ban], hogy „Annak levetéséből, amit a tanulás értekében hallottunk?”

Maharishi Mahesh Yogi
Maharishi Mahesh Yogi

Maharishi: Ezen a ponton, a tanulás érdekében azt hallottuk, hogy brahma szatjam dzsagan mithjá. (Maharishi itt a híres védánta mondásra utal: brahma szatjam, dzsagan mithjá, dzsívó brahmaiva náparah„A Brahman a valós, a világ valótlan, az egyéni lélek nem különbözik a Brahmantól.”) A világ (dzsagat) valótlansága (mithjátva) és a Brahman örökkévalósága (nitjatva) – e kettő dolgot hallottuk. Ha valaki szilárdan megállapodik a dzsagan mithjá, a világ valótlanságának értelmében, és ott is marad, akkor soha nem látja meg a világot mint Önmaga valóságát, akkor soha nem jut el az Egységhez. Újfent, még a különbségtételt is el kell felejtenie a dzsagat és a Brahman között. Azt, hogy a kettő különböző, hogy az egyik valós (szatja), a másik valótlan (mithjá), és azt, hogy „én ez a valós (szatja) vagyok, és nem vagyok az a valótlan másik.” Ha valakinek az elméjében ez a megosztottság válik szilárddá, akkor az akadályozni fogja az Egység hajnalát. Ezért le kell vetnünk azt, amit a tanulás érdekében hallottunk. Ez csodálatos!

VK: De az a korábbi tanítás hasznos volt a tanulmányaink számára?

Maharishi: A tanulmányaink számára igen, mert ez ad majd bepillantást a kozmikus tudatban megélt különállósághoz. Amikor valaki megtapasztalja ezt a különállóságot, akkor e tanulmányok hasznossá válnak számára. Ám most már túlságosan is előre jutott, most már kezd eljutni az Egységhez. Ezért ebben az állapotban ezek a tanulmányok már akadállyá válnak, és ellenállást keltenek az Egység hajnala számára. A kozmikus tudatban ezek ahhoz voltak szükségesek, hogy megértsük, mi a különállóság: hogy érezzük, egyszerre vagyunk aktívak és nem-aktívak.

VK: Másrészt viszont a kozmikus tudatban, ahogy te definiálod, nincs jelen a dzsagan mithjá, a világ csak káprázat képzete. Annak a tapasztalása van jelen, hogy „én itt vagyok, a világ meg ott.” A világ azonban nem valótlan, egyszerűen csak nem azonos Önmagammal.

Maharishi: Igen, a világ nem én vagyok, ezen felül a világ változó, így semmi köze ahhoz a változatlanhoz, ami én magam vagyok. És ami változik, az csak egy valóság nélküli délibáb. Pillanatról pillanatra változik. Ez azt jelenti, hogy nincs létezése, és ha nincs létezése, akkor mithjá, vagyis valótlan. (A világnak azért nincs létezése, mert a változatlan Önvalótól különbözőként tapasztaljuk, nem pedig azért, mert egyáltalán nem létezik. Amikor valaki egy délibábot lát, akkor valamit lát, de azt nem a valóság szerint látja. Ebben az értelemben kell értenünk a mithjá, valótlan, szót. – VK jegyzete)

VK: Igen, néhány ember valóban felfogja ezt a gondolatot.

Maharishi: Igen, ez nem része önmagunknak. Ezért kell levetnünk [mindazt, amit a világ valótlanságáról tanultunk.] Mint látod, mindkettő a fejlődés csodálatos lépése: az elsőben a világ teljesen különálló, a másodikban a tárgyat [a világ valótlanságát] hátra kell hagynunk, le kell vetnünk, hogy kijöjjünk ebből a…

VK: …képzetből, hogy a világ nincs ott?

Maharishi: Abból, hogy nincs ott. A mithjátvát, a valótlanságot le kell vetnünk, mert az egyébként akadállyá válik [a fejlődés számára].

VK: És csak úgy tudod levetni, ha engeded magad elmerülni a mennyei valóságba – a mennyei valósághoz történő vonzódás által?

Maharishi: Önmagától válik levetetté, hacsak nem ragaszkodunk hozzá, miközben esik le rólunk. Amikor már megy elfelé, akkor nem kapaszkodunk bele.

VK: Hogyan érted ezt?

Maharishi: Egészen mostanáig, oly sok éven keresztül abban voltunk megállapodva, hogy „Ez a világ nem a részem, én ez az Önvaló vagyok.” És most ez a különbség a kettő között, ez a szakadék egyre kisebbé és kisebbé válik. Nem szabad, hogy összezavarodjunk. Örömmel fogadjuk, mivel tudjuk, hogy ez a szakadék a korábbi szinthez, a korábbi állapothoz tartozott.

VK: Így ez azt jelenti, hogy bizonyos módon a relatív is valóságosabbá válik.

Maharishi: A relatív önmagamként válik valóságosabbá, és ez a kritériuma az összetalálkozásnak az Egységben.

VK: Ez gyönyörű!

Maharishi: Tényleg gyönyörű. És ez az, ami teljességgel megkülönbözteti a két tanítást – a kozmikus tudatról és az egységtudatról szólót.

VK: Valójában a védántában mindig is megvolt ez a szánkhja-szerű, különválasztottságról szóló felhang. Ám ahogyan te tanítod, úgy ezek nincsenek benne.

Maharishi: Nem, ez az igazi védánta.

VK: Ahogyan a védántát tanították, az mindig…

Maharishi: …tele volt szánkhja-szerű felhangokkal. Elválasztottság, tagadás. Ez a tagadás azonban annak a tagadása, hogy…

VK: …a tagadás tagadása.

Maharishi: A tagadás tagadása! (nevet) A pratisédha (levetés) a tagadása annak a tagadásnak, amely a kozmikus tudat korábbi szakaszában – mert most már a kozmikus tudat is egy korábbi szakasszá válik – szükséges volt, és amelyhez ragaszkodnunk kellett. (nevet)

VK: Ez gyönyörű! A dolog élő valóságáról semmi tapasztalatom sincs, de a rendszer nagyon szép.

Maharishi: Van még azonban egy dolog! A kozmikus tudatban is volt egy nisédha (tagadás), és van egy nisédha az egységtudatban is. [Az egységtudatról szól a védánta tanítása. – VK jegyzete. A kozmikus tudatot a szánkhja és a jóga írja le. – a ford.] Mindkettő nisédha, ám két teljesen különböző dolog nisédhája. Csak a szó, nisédha, azaz tagadás, az azonos.

VK: Mi akkor a védánta nisédhája?

Maharishi: A különválasztottság tagadása. (nevet)

VK: A különválasztottságé, igen.

Maharishi: Mivel a szó azonos, az emberek azt gondolják: nisédha, nisédha. De ez az egyik dolog tagadása itt [a kozmikus tudatban], és egy teljesen más dolog tagadása ott [az egységtudatban].

VK: Ugye ez jelenti azt, hogy minden dolgot az Önvalóban látsz és aztán „Bennem”, azaz Krisnában?

Maharishi: Igen.

VK: A „Bennem” még azon is túlmutat, hogy mindent az Önvalóban látok.

Maharishi: Attól függ, hogy mit értesz azon, hogy „Bennem”. Ha az az Abszolút, akkor a sorrend helyes. Egyébként ha az Isten, akkor először a „Bennem” kell, hogy jöjjön [mivel az istentudat megelőzi az Egységet.]

VK: Mi a különbség a között, hogy minden dolgot az Önvalóban látsz és hogy minden dolgot „Bennem”, Krisnában látsz? Ha a „Bennem” az Abszolút, akkor mi a különbség? Két szakasz van. A minden dolgot az Önvalóban látsz a közelebb jövést jelenti – ahogyan azt az előbb elmondtad – azt, hogy a dolgok az Önvalóba térnek. Ahelyett, hogy az Önvalótól elválasztottak lennének, az Önvalóba térnek. Ez már önmagában is az Egység, nem?

Maharishi: Igen.

VK: Akkor a „Bennem” egy még további állapotot kell jelentsen.

Maharishi: Igen, ennek így kell lennie. Mivel az [hogy valaki mindent az Önvalóban lát] már azt jelenti, hogy az Egységben vagyunk. Az az Egység az Abszolútum óceánja, az élet óceánja. És akkor következik az Abszolút játéka: az óceán és az óceán játéka. Ez [a játék] egy magasabb valóság, mint a „saját valóságom és az egész világ ennek valóságán belül létezik” tapasztalása.

VK: Úgy érted, hogy az Abszolútum önmagával játszik?

Maharishi: Igen, az Abszolútum önmagával játszik.

VK: Hihetetlen! Ez úgy hangzik, mint amit azzal a szútrával kapcsolatban mondtál, hogy „A benne lakozás és elnyelés következtében” (Brahmaszútra 1.3.7.), amikor az Abszolútum aktívvá kezd válni, amikor elkezdjük megélni. A Gítát nem így magyaráztad, ám azt hiszem, hogy ez még jobb!

Maharishi: Ehhez a Bhágavatamot [a Bhágavata Puránát – VK jegyzete] kellene kommentálni, Krisna életét, azt az életet, amely mindent Önmagához vonz. Ez az Abszolútum élete, amely az egész teremtés forrása és célja, amely minden létezés kezdete és vége.

VK: Fantasztikus!

Maharishi: Ez elemi erejű. És ez a valóság.

VK: Amit mindez jelent egy olyasvalakinek, aki még a transzcendentális tudatot sem ízlelte soha (nevet) – ez olyan fantasztikus!

Maharishi: És annyira csodálatos.

VK: Csodálatos rendszer, még ha csak az intellektuális szinten is fogjuk fel.

Maharishi: Még az intellektuális szinten is csodálatos.

VK: Mennyivel csodálatosabb lehet, ha ez meg is éljük!

Maharishi (nevet): Ha valaki megéli, ha elkezdi élni… Úgy gondolom, ha lesz még néhány évünk felszámolni a stresszt és a feszültséget a környezetben – ez az alapvető dolog, ez az alapvető dolog. Akkor az emberek élete sokkal boldogabbá válik a Földön.

(Részlet a Conversations With Maharishi című könyvből, 282-289. oldal.)

Leave a Comment

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*