Védikus Város: Iowa Shangri-la

2005-10-03 | 12:51 0 hozzászólás

Az 1-es főúton autózva, a megművelt földek között, a délkeleti iowai városokon át feltűnhet a gabonaszárak felett néhány egzotikus kinézetű templomtorony és aranyló háztető. Nem délibáb, hanem az állam legújabb városa, Maharishi Védikus Város.

Maharishi Védikus Várost 2001-ben alapították. Nevét azon védikus elvekről kapta, melyeket Maharishi Mahesh Yogi, a Transzcendentális Meditáció alapítója, hozott napvilágra. 

– A Véda tudást jelent – mondta a város gazdasági igazgatója, Dr. Kent Boyum. – A városban minden az építészet, egészség és oktatás védikus elveit használva lett tervezve, hogy növeljük a polgárok jólétét. 

A városban a lakóházak mellett épült egy Védikus Csillagvizsgáló, egy bio-üvegház és egy bio-élelmiszerpiac is.

Szemben a felkelő nappal

– A házak kelet felé való tájolása egy fontos tervezői elve a Maharishi Védikus építészetnek, – mesélte Jonathan Lipman, a város néhány épületének tervezője.

A többi védikus tervezői elem, mint például az aranyra színezett kalash („edény” szó szanszkritul) a házak csúcsán, az egyes otthonokat köti össze a kozmosszal. Minden ház körül van véve egy vasztuval, ami rendszerint négyszögletes vagy négyzet alakú, és keleten van a bejárata. Egy átlagos fából, fémbõl vagy kőből készült kerítés rajzolja meg a vasztu széleit, de méreteit úgy számítják ki, hogy egy harmonikus kapcsolat alakuljon ki a háztulajdonos és a nap, a hold és a bolygók között. Mint a kerítés stílusai, a ház gyógyító építészeti stílusai is igen változóak: viktoriánus reneszánsztól a klasszikusig, a modernig. A védikus hagyomány a szobák elhelyezésében, méretében, a birtok lejtésében és alakjában és a víztömeg telepítésében is érvényesül. 

– Amit mi létrehozunk, az egy egész város, mely taszítja a negatív hatásokat – mondta Lipman. – Számomra ez egy különleges kísérlet, ami a város tervezés területén történik. 

Közel a város keleti bejáratánál Lipman egy New York-stílusú öröklakást tervezett egy három emeletes piros téglás kereskedőház legfelső emeletére. Turisták látogathatják. Az otthona modelljében megtalálható a széles kilátás a prérire, a különböző fal megoldások – pl. gipszvakolat, agyag- és homok-festés (19. századi technikát használva) -, plusz egy színes tibeti szőnyeg-gyűjtemény. 

Lipman nappalijából északra tekintve láthatjuk a Mandala Egy Falut. Mandala Egy, mely jelenleg 40 százalékban van kiépülve, 15 otthonnak ad helyet, melyeket a korai 20. századi iparművészeti mozgalom inspirált. A pasztellszínű deszkaburkolatú, fehérkerítésű és elülső verandájú házakkal úgy néz ki, mint egy idealizált kisváros egyenesen „The Music Man” c. filmből. 

A város déli részén az író és impresszárió Fred Gratzon 10 ezer négyzetlábas otthona áll, mely egy eklektikus keveréke a japán tetőknek, korinthoszi oszlopoknak és a spanyol burkolólapnak. Mint a többi házban, itt is megtalálható a Brahmasthan, a központi terület, mely az épület csendes magjaként szolgál. Itt, Fred, a felesége, Shelley, és 16 éves fiuk, Jake gyakorolják a Transzcendentális Meditációt, ami egészségesebbé tesz, növeli a mentális tisztaságok és gazdagítja a kapcsolatokat.

Hogy nagy arányokban is körbejárhass egy épületet, látogass el a város északi oldalán levő Rukmapura Park Hotelba, ami egy hagyományos európai vidéki vendégfogadó stílusú 25 szobás faszerkezetû építmény. Énekes madarak dala és a libák gágogása fogadja a látogatókat a hotel előtti védett területről és torkolatból. 

Dee Johnson és a férje, Chris, alakították ki a két tó körül ezt a 240 holdas területet, melyen otthonuk és másik 24 ház is van. San Franciscóból költöztek ide Iowába két fiatal fiukkal 15 évvel ezelőtt, és hamarosan Chris szülei is csatlakoztak hozzájuk. 

– A Maharishi Védikus építészettel – mondta, – a koherencia és csend felhalmozódik, melyek együtt munkálkodnak, szabad utat engedve vágyaidnak. Olyan közel vagy a mennyországhoz, amennyire csak lehetsz.  

Védikus zöldségek

Miután túl vagy a sűrű reggeli otthon-látogatásokon, próbáld ki a 16-féle bio-vegetáriánus ételt kínáló büfét a Raj Maharishi Ájurvéda Fürdőközpont és Hotelban.  A Bradford-körtefákkal szegélyezett nagy műút végén elhelyezkedő francia vidéki stílusú létesítmény figyelmet érdemlő, mint a legjobb gyógyfürdők egyike.

– Nemzetközi elismerést kaptunk a természetgyógyászat világ legrégibb hagyományából származó autentikus és holisztikus megfiatalító kezeléseinkért – mesélte Jocelyne Comtois, a marketingigazgató. – Mivel három személyzetet tartunk minden egyes ügyfélre, így a vendégek érzik, hogy törõdünk velük, gondoskodunk róluk. 

A Raj-körút keretében bepillanthatunk egy privát kezelésbe, ahol a napi vendégek arcmasszázsban, anti-stressz masszázsban és más pihentető kezelésben részesülnek. A 100 holdas területen találhatóak rózsakertek, egy tó hattyúkkal és természetes gyalogutakat. 

Egy könnyű ebéd után megkóstolhatjuk a Rajon kívül, a művészeti kiállítás és a termelői piac mellett elhelyezett élelmiszerpiac-kínálatából. A városban minden eladott élelmiszer bio a városi rendelet szerint.

Folytatva látogatásunkat a 140. utcától északra 6 mérföldet autózva eljutunk a 160 holdas Maharishi Védikus Város Bio-farmjára. A hatalmas 1,2 holdas igazoltan bio-üvegházban színes levelû mangold, vörös színű saláta, ánizskapor és más zöldségek parcellái szőnyegként teríti be a földet, mint egy óriási patchwork takaró. Az üvegház júniusban örülhetett elõször a saját termésének, és vihette piacra termékeit Des Moinesban, Iowa Cityben és Chicagóban.

Az üvegház történetesen 70 hold területet fog befedni, és ez egy jelentős része a város zöldnaptárában. Ezen kívül a tervek alapján csak elektromos autók mehetnek majd be a városba.

– Maharishi Védikus Város elkötelezte magát a saját áramellátást szolgáltató létesítmények felállítása mellett, mint például a szélerőmű és napelemek – mondta Boyum, aki közel ötszázezer dollárt gyűjtött össze az államtól és szövetséges hivataloktól. Kezdetként ezen a nyárom két 10 kilowattos Bergey szél turbinát és napelemeket állítanak fel, hogy az üvegházat ellássák árammal. 

A csillagok látványa

A város egyik egyedülálló létesítménye a szabadtéri védikus csillagvizsgáló, ami 10 db hat láb magas fehér beton és márvány csillagászati szerkezet egy csoportja. Tim Fitz-Randolph szerint – aki kifejlesztette, és felügyelte a vizsgáló tervezését, építését – amellett, hogy pontosan össze vannak hangolva a Nappal, Holddal és csillagokkal, és még ezek mozgását is ki lehet velük számolni, képesek arra is, hogy fokozzák a belső boldogságot, és egyensúlyba hozzák a fiziológiánkat.

A város kölcsönt igényelt, hogy tovább fejlessze a csillagvizsgálót, mint turista látványosságot. A tervek szerint építenének egy 1,2 milliárdos márvány látogatóközpontot, egy tájkertet és egy tornyot, ahonnan az egész obszervatórium belátható. A jelenlegi és a létesülő látványosságokkal együtt Boyum így invitál minket: „Mindenkinek el kell jönnie és megtapasztalnia, amit mi ajánlunk.” 

Forrás: Linda Egenes, American Automobile Association, 2005. július/augusztus 
Lissza fordítása


DÍJMENTES TRANSZCENDENTÁLIS MEDITÁCIÓ-ELŐADÁSOK MAGYARORSZÁGON

Régebbi cikkek