A fizika úgy írja le a világot, mint a tiszta tudás egyetlen, transzcendens mezejének rezgésmódjait. A védikus világkép szinte szó szerint így fogalmaz. Ez még magában a „véda” szóban is benne rejlik. Úgy vélhetjük, hogy a védák ősi könyvek gyűjteményei csupán. Maharishi szerint azonban, bár a véda szó tudást jelent, sokkal egy inkább transzcendentális „tudáscsomagról” van szó, amelyet az egyesített mező rezgésmódjainak tarthatunk. Az egyesített mezőnek ezek a rezgésmódjai, a véda alkotóelemei azok, amelyek anyagi világ formájában megnyilvánulnak körülöttünk. A véda a teremtés absztrakt tervrajza, vagy Maharishi Mahesh Yogi még dinamikusabb metaforája szerint: „a világegyetem alkotmánya”. E hasonlat a védát a kormányok által létrehozott alkotmányokkal állítja párhuzamba, amelyek a nemzeti törvények alapját képezik, éppúgy, ahogyan a véda a természeti törvényekét.
A véda tartalmára gondolhatunk úgy, mint a természet törvényeire, amelyek nem egyenletek, hanem rezgések formájában fejeződnek ki. Ezek a védikus tudomány szerint hangokként hallhatók meg, amikor valakinek a tudata elégséges módon megállapodott a transzcendentális tudatban. A Rik Véda például feljegyzi a risi, a dévatá és a cshandasz fentebb leírt váltakozásait. Ezért van az, hogy az önmaga teljességére mint az egyesített mezőre ráébredő elme spontán összhangot hoz létre a természeti törvénnyel: az elme, méltóságának ezen a szintjén, a maga csendes, lenyugodott állapotában a természet összes törvényét magában foglalja.
Az az elgondolást, hogy a szervezetet felépítő természeti törvények az egyesített mezőben rezegnek, a védikus tudomány rendszerezett módon ki is bontja. A védikus hagyomány az egyesített mező 40 rezgéstípusát adja meg. Közülük az első a teljesség, a többi 39 ennek a holisztikus értéknek az alkotó dinamikáját adja. Ezek az értékek azután mind tovább és tovább tagolhatók. E rezgésmódok fejeződnek ki aztán a védikus irodalom 40 ágában, és meglepő párhuzamba állíthatók az emberi fiziológia és anatómia 40 aspektusával, mint azt Dr. Tony Nader kutatásai igazolták.
Ezek a megfelelések igen fontos következményt tartogatnak a Maharishi Ájurvéda számára: még mélyebb igazolását adják annak, hogy a transzcendentális tudat megtapasztalása miért olyan rendkívüli jelentőségű az egészség számára.
A megfelelő sorrend újra beállítása
Említettük, hogy az egyesített mező a világegyetemben a „spontán, meghatározott sorrendben végbemenő szimmetriatörés” által nyilvánul meg. A meghatározott sorrend ez esetben rendkívül fontos. Az egyesített mező lüktetései, mint említettük, egy meghatározott sorrendet követve alakulnak ki. A betegség a védikus tudomány szerint azért jön létre, mert a természeti törvény kifejeződésének megszabott sorrendjében zavar keletkezik. Végső soron egy degeneratív betegség sem jelent mást, mint hogy a természeti törvény megfelelő sorrendje megtörik. Az egészség visszaállítása tehát azt jelenti, hogy visszaállítjuk azt a megszabott sorrendet, amely által a természeti törvény kibontakozik.
Hogyan lehet ezt a rendet helyreállítani? Ha a természet minden törvénye az egyesített mezőből fakad és az elme képes arra, hogy lenyugodjon saját tudatosságának legtisztább állapotába, a transzcendentális tudatba, és ráébredjen arra, hogy ez az egyesített mező, akkor, ebben az állapotban, az ember egy a természet összes törvényével. Ezek közé tartoznak azok a törvények is, amelyek a testet létrehozzák. Annak módja tehát, hogy újra beállítsuk a természeti törvény kifejeződésének helyes sorrendjét, amely az egészséges testet megalkotja, az lesz, hogy helyreállítjuk kapcsolatunkat az egyesített mezővel, amelyből a természet törvényei létrejönnek. Egyszóval, megtapasztaljuk a transzcendentális tudatot.
Szubjektív tekintetben a transzcendentális tudat a „tiszta tudat” állapota: egyedül önmagára, saját határtalan természetére éber tudatosság. Ez az állapot a védikus szövegek szerint egyúttal az ánanda, a tiszta boldogság állapota. Objektív vonatkozásában viszont ez az állapot a fiziológia egy felettébb rendezett és nyugodt állapotával vág egybe. Ennek jegyeit egyrészt tudományos vizsgálatok írták le, másrészt ugyanezek a vizsgálatok úgy találták, hogy ez az állapot rendkívüli jótéteményeket gyakorol az emberi egészségre. Ez a tapasztalás tehát szubjektív és objektív tekintetben is támogatja a gyógyulást és az egészséget.
A Transzcendentális Meditáció és más mentális technikák mellett a Maharishi Ájurvéda további elemei, mint például az étrend, a gyógynövénykészítmények vagy a védikus hang terápia, melyeket e könyv későbbi fejezeteiben fogunk bemutatni, mind arra irányulnak, hogy helyreállítsák ezt a bizonyos helyes sorrendet.
A megnyilvánulási sorrend újra beállításának eszméje magyarázza a természeti törvénnyel való spontán összhangot is. Ez akkor jön létre, amikor a transzcendentális tudat stabil alapot nyer a tudatosságban. Ahogyan a természeti törvények egy meghatározott sorrendet követve alakítják ki a világegyetemet, úgy nyeri el az egyén is a természeti törvények megfelelő rendjének teljes támogatását. Egy sportoló időzítése is akkor válik tökéletessé, amikor helyesen számolja ki a lépéseinek vagy dobásainak pontos erejét és szögét. A páciens pedig azokat a helyes lépéseket alakítja ki ugyanilyen módon, amelyeket meg kell tennie egészségének helyreállítása végett.
Pragjáparádh, avagy hogyan „felejtjük el” az egyesített mezőt
Áttekintettük annak okait, hogy a védikus tudomány miért tartja úgy, hogy az egészség alapja a megvilágosodás irányában való növekedés. Ez azáltal történik, hogy az egyéni elmét és öntudatot ráébresztjük: a maguk teljességében ők sem mások, mint az egyesített mező, a Brahman, a teljesség. Ennek folytán az ember eljut ahhoz, hogy spontán módon összhangba kerüljön a természeti törvénnyel. Ez pedig helyreállítja a természeti törvény azon meghatározott kifejeződési sorrendjét, amely lehetővé teszi a tökéletes egészséget. A testet ezért az egyesített mező kifejeződésének tarthatjuk, mely ezen meghatározott módokon jön létre. Ha felelevenítjük az ezzel a mezővel való tudatos kapcsolatunkat, akkor azzal gyógyító és egészség-támogató hatást gyakorolhatunk szervezetünkre. Ennek révén megelevenedik az a sorrend, az a mintázat, amelynek uralkodnia kell az egészséges testben. A test ugyanis lényegét tekintve nem annyira anyag, mint az intelligencia megszabott módokon kibontakozó mintázata.
Ám hogyan szakadhat meg ez a sorrendiség? Más szavakkal fogalmazva, hogyan „felejtjük el”, hogy lényegében véve mi magunk is az egyesített mező vagyunk?
Maharishi a kérdés vizsgálatát a risi, a dévatá és a cshandasz hármasával kezdi. Ezek jelentik a kulcstényezőjét annak, ahogyan az egyesített mező háromszoros természete egymásra hat. E három tényezőt Maharishi úgy hívja, hogy a tudat egyesített mezejének „intellektuálisan felfogott alkotóelemei”. Amikor úgy fogalmaz, hogy a megfigyelő, a megfigyelési folyamat és a megfigyelt tárgy „intellektuálisan felfogott alkotóelemek”, akkor Maharishi azt emeli ki, hogy ezek az intellektus különbségtevő képességének termékei, nem pedig abszolút léttel bíró jelenségek. Az intellektus – a buddhi – mélyebb dolgot jelent annál a valaminél, amelyet IQ tesztekkel mérnek. Sokkal inkább azt a képességünket jelöli, amely különbségeket tesz és elhatárol. Ez áll a risi, a dévatá és a cshandasz, vagyis a sokság és a szanhitá, az egység találkozási pontjánál.
Maharishi magyarázata szerint az anyagi világmindenséggé való megnyilvánulás semmiféle nehézséggel nem jár, egészen addig, amíg az intellektus nem vész el a maga különbségtételeiben. Ám ahogyan egy homokvihar is eltakarhatja előlünk a tájat, úgy a risi, a dévatá és a cshandasz dinamikus egymásra hatásainak forgataga is elrejtheti a végső valóságot. Az intellektus elvész a világ összetett, állandóan változó látomásában. A tudat tárgy-viszonyulóvá válik, ahelyett, hogy önviszonyuló lenne, elvész a cshandasz (a megismert tárgy) eltakaró értékében. Az anyagi teremtés csillogása betölti az elmét. A tudat csendes egységének emléke – a risi, a dévatá és a cshandasz szanhitája – eltűnik. Ezt az egyoldalú tudatosságot nevezik úgy, hogy pragjáparádh, az „intellektus tévedése”.
A probléma megint csak nem a soksággá tagozódás, a tiszta tudat anyaggá történő megnyilvánulása. Az intellektus „tévedését” az jelenti, hogy az anyagi kifejeződések élvezetének közepette megfeledkezik az alapvető egységről. Önmagában a sokság élvezete és a soksággal való kapcsolat nem gond, akkor lesz azzá, amikor az egységről megfeledkezünk. Ez az „emlékezetvesztés”, ahogyan azt a védikus tudomány nevezi, téves ítéletekhez vezet azzal kapcsolatban, hogy miként cselekedjünk egészségünket vagy életünk más területeit illetően (vagyis hogy a természeti törvénnyel összhangban éljük az életünket). Az ember az öt érzékszerv keretei között hozza döntéseit, ahelyett, hogy az élet teljességében élne. Például túl sok egészségtelen ételt fogyaszt, túlhajtja magát a munkájában, keveset alszik vagy bármilyen más, betegséget okozó magatartást folytat. Ez vezet ahhoz is, hogy a szervezetben a természeti törvény kifejeződésének helyes sorrendje felborul.
Így a Maharishi Ájurvéda szerint a pragjáparádh áll minden betegség kórtanának hátterében: egyrészt ez hajlamosít arra, hogy olyan életmódbeli döntéseket hozzunk, amelyek aláássák az egészséget, másrészt ez ássa alá a szervezetben a természeti törvény kifejeződését. Amikor azonban a pragjáparádh visszafordul, ez jelenti minden gyógyulási folyamat alapját, és sokszor már ez is hatalmas javulást hoz az emberek életminőségében. A Maharishi Ájurvéda tudati technikái, melyek a következő fejezet tárgyát képezik, abban segítenek, hogy úrrá legyünk a pragjáparádhán és hogy „helyreállítsuk” magunkban az egyesített mező „emlékét”.
Következmények a gyógyításban: a test mint állóhullámok összessége
A pragjáparádh, az intellektus tévedése ma lényegében véve egyetemes jelenség. A belőle fakadó betegségeken kívül azonban egy elvontabb következménnyel is jár: az a normális, hétköznapi látásmód, ahogyan a világot felfogjuk, téves. A világ, ahogyan látjuk, egy hatalmas káprázat (a védikus kifejezés erre a májá). A bennünket körbevevő, látszólag szilárd tárgyak egyáltalán nem szilárdak, hanem egy nem anyagi mezőn álló hullámok. A felszínes valóság környező sokfélesége egy rejtett, a mélyben lévő egységből fakad.
Az a látásmód, amely a modern fizikában is kezd kialakulni mindezekkel kapcsolatban, körvonalaiban, de még részleteiben is igen nagy összhangban áll a védikus látásmóddal. Ráébredve arra, hogy környezetünk látszólag szilárd tárgyai nem mások, mint egy nem-anyagi egyesített mező rezgései, a fizikusok megértették, hogy az anyagi mindenség csak az érzékszervek és az értelmezésünk által létrehozott káprázat. Sir James Jeans, Sir Arthur Eddington, Werner Heisenberg, Erwin Schrödinger és számos kiemelkedő huszadik századi fizikus igen részletesen kifejtette ezzel kapcsolatos nézeteit. Egyikük sem fogalmazott azonban olyan tömör kifejezőerővel, mint Paul Davies: „A tapasztalásunk hétköznapi világa csupán egy nagy átverés.”
A modern orvostudomány azonban továbbra is a hétköznapi tapasztalást követő, a „klasszikus” fizika elveinek megfelelő gondolkodásmódon alapszik. A medicina úgy tekint a testre, mint egy összetett gépezetre. A test szilárd anyagból épül fel, olykor rosszul működik, esetleg külső dolgok támadják meg. Ahhoz, hogy megjavítsuk, amikor „elromlik”, varázslövedékekkel (gyógyszermolekulákkal) bombázzuk támadóit vagy úgy vágjuk ki és illesztjük be a részeit, mintha csak egy olyan autó alkatrészeivel tennénk, amelyben ki kell cserélni a dugattyút vagy az elektronikát.
Annak legnagyobb részéhez, amit az orvostudomány tesz, egy ilyen világlátás elegendőnek tűnik. Ám, mint azt az első fejezetben láttuk, ennek a szemléletmódnak megvannak a maga korlátai. A mellékhatások mindenütt jelenlevő problémája, a gyógyszerek által okozott betegségek mind annak folytán lépnek fel, hogy a testet egy független részekből felépült gépezetnek fogjuk fel, nem pedig egy holisztikus mintázatnak.
Azonban a kvantumfizika és a Maharishi Ájurvéda egy teljesen más képet tár elébünk, amelynek alapján teljesen más módon kell az emberi szervezetre tekintenünk. A test nem egy gépezet, hanem rezgések határtalanul összetett folyama, amely a tiszta intelligencia alapvető, nem-anyagi természetű egyesített mezejében megy végbe. A klasszikus fizika úgy látja a molekulákat, mint a szilárd anyag összetömörült, aprócska halmazait, mint a mágneses mező által összetartott billirádgolyókat. Ám a kvantumlátásmód szerint, amely sokkal pontosabb képet fest a valóságról, a molekula nem biliárdgolyók halmaza, hanem egy lüktetés-mintázat az alapvető, nem-anyagi mezőben.
Mindezt így gondolhatjuk el: ha egy rudat beleállítunk egy patakmederbe, úgy, hogy egyenesen álljon, akkor a mellette elhaladó hullámok egy ún. „állóhullámot” keltenek a rúd folyásirány felőli oldalán. A vízfolyam, amely szétvált, hogy megkerülje a rudat, ismét összefut és egy hullámtaréjt hoz létre. Ez az állóhullám látszólag állandó formával és folyamatos létezéssel rendelkezik, valójában azonban víz folyik rajta keresztül minden egyes pillanatban.
A molekulákat is így, állóhullámokként gondolhatjuk el. Szilárdnak és változatlannak tűnnek, ám voltaképpen egy alapvető kvantummező fluktuációi. Az egyes atomok és részecskék jönnek és mennek, folyamatosan váltják egymást, csak az alapvető minta marad azonos. Ugyanez igaz a test egészére is. Bizonyos atomok néhány naponként vagy akár néhány percenként kicserélődnek benne. Az állandó változás e folyamatában az egyetlen dolog, amely azonos marad, az állóhullám végtelenül összetett mintázata. A test egy mintázat, nem pedig egy anyagtömb.
Mindennek az a következménye, hogy az egészséggondozásnak is alapvető változáson kell átmennie. A felszíni megközelítéseknek is megvan a maguk hasznossága: ha valaki eltöri a lábát, akkor továbbra is szüksége lesz a gipszre. A hétköznapokban megszokott makroszkopikus tér- és időskálán a „klasszikus” fizika szerinti biliárdgolyó-világkép megközelítő mértékben helyes. Ám amint azt egy későbbi fejezetben tárgyaljuk majd, az orvostudomány egyik új áttörése, a szabad gyökök természetének megértése már egy olyan szintről származik, amely túltekint a sejteken, egészen a molekulák szintjére. Ez felveti a kérdést, hogy hasonlóan nagy előrelépések történhetnek-e akkor, ha még mélyebbre megyünk, egészen addig a mezőig, amely alapját képezi a molekuláknak – amelyek végső soron maguk sem nem mások, mint állóhullámok.
Az eddig elmondottakból az is fakad, hogy egy tökéletesen hatékony egészséggondozási rendszer nem csupán a durva, anyagi szinten, hanem a természeti törvény legalapvetőbb szintjén is tevékenykedik. Egyszerre dolgozik a mélyben és a felszínen. A Maharishi Ájurvéda célja, hogy egy ilyen integrált megközelítésmódot szolgáltasson. A Maharishi Ájurvéda modellje – mint azt fentebb vázoltuk – elsődlegesen a tudattal foglalkozik, valamint azzal, hogy a tudat miként hat az egészségre. A Maharishi Ájurvéda modelljét ezért az orvostudomány „tudat-modelljének” is nevezhetjük.
(Részlet Dr. Hari Sharma és Dr. Christopher Clark „Contemporary Ayurveda. Medicine and Research in Maharishi Ayurveda” című könyvéből. Vége.)