Az ájurvédikus étrend: étkezzünk a testtípusunknak megfelelően! c. cikkünk folytatásaként ismertetjük a három fő ájurvédikus testtípus (váta, pitta, kapha) javasolt étrendjét:
1. Étrend a váták számára
„A megfelelő étrend hiányában mit sem érnek a gyógyszerek. A megfelelő étrend követésével a gyógyszerek nem is szükségesek.” – Ájurvédikus bölcsesség
Az ájurvédikus gyógyászat szerint a megfelelő étrend segítségével tehetünk a legtöbbet azért, hogy megőrizzük a szervezet egyensúlyát, szembeszálljunk a betegségekkel és az öregedéssel. A váta testtípus általában kisebb testet eredményez. A váta szervezetben sok a hidegség, a szárazság, így ennek ellensúlyozására a legjobb, ha meleg, jól megfőtt leveseket és zöldség, valamint gabonaételeket fogyasztunk.
Az első héten lehet, hogy még nem érzünk pozitív változást. Akár fáradtságot is tapasztalhatunk, emésztőszervi tüneteket, melyek gyorsan elmúlnak majd, valamint hangulatváltozást, ahogyan a tisztátalanságok és salakanyagok kiürülnek a szervezetünkből. Ez része a normális gyógyulási folyamatnak. Általában a második hét végére mindenki könnyebbnek, energikusabbnak érzi magát, gondolkodása tisztábbá válik, és megnövekedett jóllétet tapasztal.
Általános elvek:
- Együnk meleg, puha, olajos, jól megfőtt ételeket.
- Általánosságban kerüljük a nyers zöldségeket és a salátákat.
- Igyunk szobahőmérsékletű vagy meleg italokat.
- Reggelire meleg gabonapelyheket, megfőtt zabpelyhet, párolt vagy áztatott gyümölcsöket fogyasszunk.
- Kerüljük a hideg italokat és a mélyhűtött desszerteket (mint a fagylalt, a jégkrém, a hűtött joghurtitalok).
- Kerüljük a könnyű, száraz, ropogós ételeket.
- Részesítsük előnyben az édes, savanyú és sós ízeket.
- Csökkentsük, amennyire lehet, a keserű, fanyar és csípős (fűszeres) ízeket.
- A joghurtot, a sajtot és a tejszínt lehetőleg ebédidőben fogyasszuk.
A következő ételeket részesítsük előnyben:
Gabonafélék: zabpehely (megfőzve), rizs (különösen a bászmati), búzakészítmények.
Hüvelyesek: vöröslencse, sárga feles mung dál (melynek a zöld héját lehántolták), egész mung bab.
Zöldségek: articsóka, cékla, bok csoj, sárgarépa, zellergyökér, uborka, zsenge padlizsán, okra, sütőtök, retek, spenót, nyári tök, kanadai sütőtök, édesburgonya (batáta), paradicsom, cukkíni. Tejtermékek: Vaj, tejszín ghí, tej (felforralva és melegen tálalva), joghurt, lágy és nem érlelt sajtok, pl. ricotta vagy krémsajt, túró, panír (házisajt), tejföl.
Édesítőszerek: minden nádcukor készítmény, datolyacukor, fruktóz, méz (kis mennyiségben).
Olajok: minden olaj, különösen a ghí.
Diófélék és olajos magvak (mindegyiket vagy pirítsuk meg vagy áztassuk be éjszakára): a földimogyoró kivételével mindegyik dióféle, magvakat mértékletes mennyiségben.
Fűszerek: ánizs, feketrebors (kis mennyiségben), kardamon, fahéj, szegfűszeg, koriander, fűszerkömény, római kömény, görögszéna, fokhagyma (csak főzve vagy sütve), gyömbér, hing (aszafoetida), mustármag, kősó vagy tengeri só, tamarind, minden más fűszer mérsékelt mennyiségben.
2. Étrend a pitták számára
Az ájurvédikus gyógyászat szerint a megfelelő étrend segítségével tehetünk a legtöbbet azért, hogy megőrizzük a szervezet egyensúlyát, szembeszálljunk a betegségekkel és az öregedéssel. A pitta testtípus közepes alkatú, izmos testű. Szervezetük túlfűtöttségét és savasságát az alábbi útmutatások révén tarthatják egyensúlyban. Az alábbi étrend követése mellett általánosságban is csökkentsé a savas ételek fogyasztását, mint a citrom és a paradicsom és részesítsék előnyben az édes, leveses ételeket.
Étrend Pittáknak
Legfőbb elvek:
Leginkább leveses, hűtő hatású ételeket fogyasszunk, melyek magas folyadéktartalmúak.
Kerüljük a csípős fűszereket (csili, cayenne-i bors, csípős paprika stb.), valamint az alkoholt, az ecetet, a zsírban sült ételeket, a paradicsomot, a joghurtot és a sajtokat.
Az alábbi ételeket részesítsük előnyben:
Általánosságban: ízlésünk szerint a hűvös vagy a langyos italokat, keressük az édes, keserű és fanyar ízeket.
Gabonafélék: búza, fehér rizs (bászmati, jázmin, hosszú szemű fajták), árpa, zab, quinoa, kamut, amaránt, kuszkusz.
Hüvelyesek: Mungbab, apró szemű vesebab, fermentálatlan szójatermékek (a tofu jó, de a tempeh már nem). Minden más mértékletes mennyiségben.
Zöldségek: spárga, articsóka, sárga tök, cukkíni, okra, karfiol, brokkoli, káposzta, zöldbab, zeller, burgonya, édesburgonya, zöldborsó, zöldpaprika, zsenge padlizsán, koriander zöldje, csírafélék, saláta, mángold, kelbimbó, kel, petrezselyem, uborka, bok csoj, téli tök, édes kukorica, valamint a spenót kivételével minden zöld leveles zöldség.
Tejtermékek: tej (felforralva és szobahőmérsékleten vagy langyosan tálalva), vaj, ghí, édes lasszi, tejszín, krémsajt, panír (friss házisajt).
Édesítőszerek: teljes értékű, természetes nádcukor, datolyacukor.
Olajok: a legjobb a ghí; olíva, napraforgó, valamint (mértékletes mennyiségben) kókuszolaj.
Diófélék és magvak: napraforgó és tökmag, blansírozott mandula kis mennyiségben.
Fűszerek: koriander magja és zöldje, római kömény, kurkuma, sáfrány, édeskömény, kardamom. Kisebb mennyiségben fogyasszuk az olyan fűszereket, mint a gyömbér, fahéj, feketebors, kakukkfű, bazsalikom, oregáno és majoránna.
Gyümölcsök: Édes szőlő, avokadó, édes mangó, kókusz, dinnye, érett kivi, édes narancs és szilva, papaja, édes ananász, datolyaszilva, gránátalma, mazsola és banán.
Csökkentsük az alábbi ételek fogyasztását:
Általában: csípős (hevítő, fűszeres), savanyú és sós ízek. Ecet, savas ételek és italok, mint kávé, alkohol és szódavíz)
Gabonafélék: Kukorica, köles, rozs, hajdina, barnarizs
Zöldségek: Paradicsom és paradicsomszósz, retek, hagyma, sárgarépa, cékla, spenót, tengeri alga.
Gyümölcsök: grapefruit, olíva, savanyú narancs, őszibarack, savanyú szőlő, ananász, bogyós gyümölcsök, citrom, lime, meggy.
Édesítőszerek: melasz, barnacukor és méz.
Diófélék: minden dióféle.
Olajok: mandula, kukorica, repce, szezám és porsáfrány.
Fűszerek: csili, cayenne-i bors, vöröshagyma, fokhagyma, mustármag, szegfűszeg, zellermag, görögszéna, ketchup, mustár, aszafoetida (hing).
Nem vegetáriánus ételek: tenger gyümölcsei, marha és disznóhús, bárány, tojássárgája.
3. Étrend a kaphák számára
Az ájurvédikus gyógyászat szerint a megfelelő étrend segítségével tehetünk a legtöbbet azért, hogy megőrizzük a szervezet egyensúlyát, szembeszálljunk a betegségekkel és az öregedéssel. A kaphák teste rendszerint nagy és erős, válluk és csípőjük széles. Az alábbi tanácsok követésével felélénkíthetjük az anyagcserét és az emésztést. Az étrendi előírások követése mellett próbáljuk a lehető legnagyobb mértékben csökkenteni a zsírok, olajok, édességek és a só fogyasztását.
Legfontosabb alapelvek:
Részesítsük előnyben a meleg, megfőtt ételeket és a meleg italokat. Minimális mennyiségű olajat és zsiradékot fogyasszunk.
Kerüljük a hideg italokat, a hűtött desszerteket (fagylalt, jégkrém, hideg joghurt). Kerüljük a cukrot, az édességeket és a sós ételeket.
Az alábbi ételeket részesítsük előnyben:
Általánosságban: könnyebb étrendet kövessünk. Száraz, meleg ételeket együnk és meleg italokat igyunk. Fűszeres, keserű és fanyar ízeket keressünk.
Gabonafélék: régi (minimum egy éves) gabonák, árpa, köles, kukorica, hajdina, rozs, mérsékelt mennyiségben zab, búza, rizs
Hüvelyesek: mindegyik, kivéve a tofut.
Zöldségek: zöld leveles zöldségek, spárga, articsóka, burgonya, sárgarépa, káposzta, cékla (kis mennyiségben), karfiol, brokkoli, zeller, zöldborsó, paprika, csírák, sütőtök, cukkíni, okra (szárazon sütve, nem ragacsosan), zöld papaja, paradicsom, zsenge padlizsán, zsenge retek.
Tejtermékek: lasszi és író, alacsony zsírtartalmú tej, kis mennyiségű ghí és teljes tej.
Édesítőszerek: méz.
Olajok: mustár, kukorica és szezám olaj, kis mennyiségben.
Fűszerek: minden fűszer, kivéve a sót. Különösen az erős, csípős fűszereket keressük (bors, gyömbér stb.); citromlé kis mennyiségben.
Gyümölcsök: Gránátalma, szőlő, áfonya, mazsola, füge, datolya (legjobb mézzel), őszibarack, alma, papaja, guava.
Csökkentsük az alábbi ételeket:
Általánosságban: ne fogyasszunk nagy mennyiségű ételt, különösen este, valamint olajos, nehéz, hideg ételeket, továbbá édes, savanyú és sós ízeket.
Gabonafélék: új gabonák, különösen a búza és a rizs.
Hüvelyesek: tofu és szójabab.
Zöldségek: édesburgonya, tápióka és más gumós gyökerek.
Tejtermékek: joghurt, tejszín, vaj, nagy mennyiségű teljes tej és ghí.
Édesítőszerek: cukornád termékek.
Diófélék: minden dióféle.
Gyümölcsök: avokadó, banán, ananász, narancs, dinnye, szilva, mangó, kókuszdió, sárgabarack.
Fűszerek: só.
Nem vegetáriánus ételek: általánosságban csökkentsük a húsfogyasztást, különösen a vörös húsokat és a tojássárgáját.
Maharishi Ájurvéda testtípusteszt:
https://www.facebook.com/Ajurveda?sk=app_237817572968554