Maharishi a hitről és a szentírásokról

[…] Jó, ha ez embernek van hite (nevet). A hitünk pedig növekszik, ahogy részt veszünk ezeken a találkozókon, ahogyan váltogatjuk a meditációt és a cselekvést. A hit azzal is növekszik, ahogyan egyre kevésbé tapasztaljuk magunkat nyomorultaknak, ahogyan egyre kevésbé szenvedünk, mert akkor a szívünkből jövően tudjuk, hogy a hit jó dolog.

Ám ha továbbra is szenvedünk, ha nem meditálunk és tevékenykedünk, akkor nem fejlesztjük ki magunkban a tiszta boldogságtudatot, akkor nem emeljük fel az életünket a kozmikus intelligencia szintjére. Akkor olyanok maradunk, mint korábban voltunk. Bármilyen is legyen a fejlődés természetes folyamata, az annyira csekély, annyira kicsi minden egyes nap, hogy szinte nem is érezzük, szinte teljesen ugyanolyanok vagyunk.

Ha tehát továbbra is szenvedünk és bár úgy tudjuk, hogy Isten mindenható és kegyes, de mi mégis szenvedünk, bár él bennünk a hit, és hiszünk Isten kegyes természetében, ám ennek ellenére mégis szenvedünk, akkor eljön az az idő, hogy az ember fellázad az ellen az Isten ellen, aki mégsem segít őrajta.

Ez azonban nem Isten hibája, hanem a mi hibánk, a mi képtelenségünk arra, hogy Isten akaratát az életünk részévé tegyük. Reggel és este elmondjuk, hogy „legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is”. Ezt mondogatjuk, ezt vágyjuk, ám nem éljük meg a meditáción keresztül. A meditáció azt jelenti… ha nem visszük el tudatosságunkat Isten tudatosságának szintjére a kozmikus tudat szintjén, és csak felszínesen kívángatjuk, hogy „legyen meg a te akaratod”, akkor hogyan lenne meg az Ő Akarata énáltalam, aki még csak nem is kopogtattam az Ő ajtaján és nem részesültem az Ő világosságában? […]

[…] Az egyetlen útja annak, hogy valóban éljük Isten Fényét és valóban javunkra váljon a Mindenható kegyes természete, ha meditálunk és tesszük a dolgunkat, meditálunk és tesszük a dolgunkat. Természetes módon eljutunk egy olyan szintre, ahonnét teljes mértékben a szentírásokat éljük és szóljuk a mindennapi életünk során.

Tehát nem az egyén az, hanem az életmódja, az egyén életmódjának szintje az [ami számít], egyszerűen fogalmazva: néhány perc meditáció reggel és este, majd tesszük a teendőnket a nap folyamán és könnyedén vesszük a dolgokat (nevet). Ez a módja annak, hogy valóban vallásosak legyünk.

Egyébként a vallás csak egy címke, amely még csak nem is segít. A valóban vallásos ember az, aki az Isten fényét árasztja, aki az Isten fényét éli, aki az összes gondolatában, szavában és tettében spontán módon árasztja Isten fényét. Nem kell állandóan azért imádkoznunk, hogy Isten fényét árasszuk…

(Részletek Maharishi 1968-ban, a kanadai Lake Louise-ben elhangzott előadásából)

Facebook hozzászólások: