A tudat tudománya: a virág nedvének ismerete
2002. december 4-én tartott sajtótájékoztatóján Maharishi Mahesh Yogi a tudomány két értékéről beszélt – a fizikai tudományok, és a tudatbeli tudományok ismeretéről. Maharishi szerint a tudomány egy megbízható ösvény arra, hogy tudást szerezzünk, és hogy alkalmazzuk a tudást a gyakorlatban. Elmagyarázta, hogy a tudatosság tudománya és a fizikai tudományok egyaránt tudománynak tekintendőek, ami azt jelenti, hogy a tudás mindkét területe szisztematikusan feltárható, és az élet minden gyakorlati mezején hasznát lehet venni. „Ez a lényege a tudománynak és a technológiának” – mondta Maharishi.
Előadásában egy analógiát nyújtott arra, hogy hogyan lehet felfogni a kapcsolatot a tudat tudománya, és a fizikai tudományok között. A kertésznek tudomása van a fa nedvéről. Ez az alapvető tudás, amivel a kertész rendelkezik.
„A kertész öntözi a gyökeret és gazdagítja a nedvet” – mondta Maharishi. „A nedv életre kelti a levél zöldjét, a levél alakját, és az ágak keménységét; a színes lágyságát a virágoknak és a gyümölcsöknek, és a gyümölcsök különböző ízeit”.
„A fizikai tudományok olyanok, akár a levél, az ágak, a virágok, és a gyümölcsök megismerése – a nedv valóságos fizikai kifejeződésének különböző állapotai”.
„A tudat tudománya olyan, mint a nedv” – mondta Maharishi.
Ezt követően elmagyarázta, hogy a nedv az alapvető, vagy alap érték – a forrása minden levélnek, ágnak, és gyümölcsnek. „Minden különböző érték egyedileg megismerhető a fizikai tudományokon keresztül, és minden fizikai kifejeződés forrásán – a nedven – keresztül, a tudat tudományán keresztül. Ez a különbség” – mondta.
A tudatosság tudománya az alap. „Olyan, mint az óceán, a csendes mélysége az óceánnak, amely határtalan, alapvető, és meg nem nyilvánult – sima, egyszerű határtalanság, mély csend”.
A tudatosság tudománya az alapvető mély csend megismerése. A fizikai tudományok a fizikai hullámzásai az örök csendnek. Az örök csend kifejezi önmagát érzések formájában; valaki érez valamit, gondolatok formájában, beszéd formájában, fiziológia formájában.
„A teljes fiziológia pontosan hasonlít egy levél fiziológiájára, a virág fiziológiájára, gyümölcs fiziológiájára – a fiziológiájára a meg nem nyilvánult nedv transzcendens értékének kifejeződésére… ”
Ezt követően Maharishi még mélyebben beszélt a határtalanság természetéről, a Transzcendensről, elmagyarázva, hogy a Természeti Törvény tudása rendelkezik a Teljességgel a teremetés minden szemszögéből.
„A végtelenség a tudatosság határtalan mezeje, Transzcendens tudatosság, végtelenség” – mondta. „A végtelenség végtelen számú pontból tevődik össze. Veszel egy pontot, pontot, pontot, pontot. Folyamatosan veszel pontot, pontot, pontot, pontot. Ezáltal létrejön egy végtelen hosszúságú vonal. Így nyilvánvaló, hogy a végtelenség pontokból tevődik össze”.
Elmagyarázta, hogy a teljes Természeti Törvény elérhető mindkét értékben: „Végtelenség – határtalanság, és pontszerűség. A Természeti Törvény benne van a teremtés minden szemcséjében és a teremtés teljességében, az örökké táguló univerzumban. Az örökké táguló univerzum a kifejeződése a Természeti Törvénynek, és az örökké önmagára visszaható értéke a teremtés valamely szemcséjének, a Teljes Természeti Törvény…”
„Vannak, akik nem látják a nedvet” – folytatta Maharishi. „Amit valaki lát a levelekben, virágokban, gyümölcsökben, ágakban – minden kifejeződés látható az érzékelési felfogás szemszögéből, és az ilyen módon szerzett ismeret kifejezhető viselkedésként. Mindenki el van látva az öt érzékszervvel, amelyek által valaki tudást szerez, és a cselekvés öt szervével, amely által a tudás tettekre váltható”.
Tímár Mihály
Cikkajánló:
IWIW
Facebook hozzászólások: