Gondold magad egészségessé

Az érzelmek és a gondolkodás testi egészségünkre gyakorolt hatásáról a közelmúltban már olvashattunk. Az alábbi részlet, mely a nagy sikerű „Answer to Cancer” című könyvből származik [a portálon már ebből is jelentek meg anyagok, itt és itt], szintén a pszicho-neuro-immunológia legújabb tudományos áttöréseibe avat be minket, sajátos, könnyed humorral fűszerezett stílusban írva egy rendkívül komoly témáról.

A kedvesség fél egészség

Hogy jön az egészséghez a kedvesség, kérdezhetnénk. Hogyan előzhetjük meg ezzel az olyan súlyos betegségeket, mint a rák? Nem túlzás ez, bárhogyan is nézzük? Az orvostudomány legmodernebb felfedezései szerint egyáltalán nem, noha a mai orvosok még nem ugranak ki a bőrünkből, hogy erről a nagyszerű megelőző módszerről tájékoztassanak bennünket.

Hatvan évvel ezelőtt még valóban túlzásnak számított volna azt gondolni, hogy az erényes viselkedés egészségessé tesz bennünket. A nyugati világ úgy hitte, hogy fizikai ártalmakat kizárólag fizikai dolgok okoznak. Szemléletét hűen fejezi ki az angol gyermekvers: Sticks and stones can break my bones / but names can never hurt me. [Prózában fordítva: „kövekkel és botokkal eltörheted a csontjaimat, ám hiába gúnyolsz, azzal soha nem árthasz nekem”.] A mai felfogás szerint azonban a gorombaságok éppen hogy képesek rákot okozni. A legkülönösebb az a felfedezés, hogy a másoknak mondott gorombaságok bennünket is megbetegíthetnek.

Szerencsés módon, a modern nyugati tudomány is kezdi megállapítani a kapcsolatot a negatív érzelmek és a betegségek, valamint a pozitív érzések és az egészség megőrzése között. Sokak megfigyelése, hogy amikor egy idős házaspár egyik tagja meghal, hamarosan a társa is követi őt. Ám hosszú időn keresztül a tudományos világban senki sem állapított meg tényleges kapcsolatot a kettő között. Maradt az ismerősök sajnálkozása: „szegénykének megszakadt a szíve bánatában”.

Most azonban tudományos kutatások is igazolják, hogy azok az emberek, akik nem érzik magunkat jól lelkileg, fizikailag sincsenek rendjén. A depresszióval küszködők immunrendszere legyengül, falósejtjeik és egyéb immunsejtjeik száma alacsonyabb, mint a boldog embereké.

Az orvostudomány fokozatosan kezdi elfogadni azt a valaha merésznek számító elképzelést, hogy a negatív érzelmek káros hatással vannak ránk. Emellett egy másik elgondolás is kezd szélesebb körben elfogadásra találni, bár a kutató orvosok és kollégáik még egy kicsit nehezebben bólintanak rá. Talán sejtjük is, hogy mi az. Igen, az a gondolat, hogy a boldogság egészségessé tesz. Ám manapság már ez az avantgárdnak számító eszme is kezd tért hódítani. Komoly, orvosilag is egyre jobban dokumentált okunk van hát arra, hogy boldogok legyünk, ne pedig szomorúak.

Lélek és immunrendszer

Őszinte hálát adhatunk a Jóistennek a pszicho-neuro-immunológiáért. Azok kedvéért, akik ezt a kifejezést először hallják, és még nem állnak eléggé készen az említett hála megnyilvánítására, hadd álljon itt egy rövid ismertető. A pszicho-neuro-immunológia, röviden PNI ugyanis hatalmas szolgálatot tesz azoknak, akik azt vallják, hogy a boldogság egészség, a szomorúság pedig betegség. Ez idáig ugyanis senki sem tudta megmutatni, hogy miért van egy mosoly egészséges hatással van szervezetünkre, és hogy egy gúnyos megjegyzés miként árasztja szét ártalmas anyagok özönét az egész testben.

Itt jön azonban a PNI tudománya, amely pontosan azt támasztja alá, amit a neve is kifejez. A „pszicho” az elmére, az érzésekre és hangulatunkra utal, a „neuro” az idegrendszerre, valamint a neuro-endokrin rendszerre. (Ez utóbbi bocsátja ki azokat a vegyületeket, amelyek rendkívül lényeges szerepet kapnak a betegségek létrejöttében vagy megelőzésében.) Az immunológia a fehérvérsejtekkel foglalkozik, valamint az összes olyan szereplővel, amelyek közreműködése révén megmarad (vagy éppen elvész) szervezetünk egészsége. Mindhárom kifejezést egybe téve a pszicho-neuro-immunológia annak a tudománya, hogy szabatos módon megvizsgáljuk, mi történik a testünkkel, amikor hallunk egy jó viccet, segítünk átkelni egy idős néninek az úttesten, dühödten káromkodunk, netán megkívánjuk a szomszédunk hófúvóját vagy más egyéb tulajdonát.

Gondolkozzunk el egy percre mindazon a helyes magaviseletre buzdító intelmen, amit valaha is hallottunk. Az erkölcstan ősidők óta kíséri életünk. A különböző vallások évezredek óta szinte ugyanazt ajánlják, a különbség előírásaik között csak minimális. Ne lopj. Légy kedves. Légy tiszta. Légy becsületes.

A PNI színre lépése előtt senki sem gondolta, hogy a viselkedési előírások egyúttal orvosi tanácsokat is rejtenek. Természetesen viselkedésünknek megvolt a maga társadalomi következménye. Ha valaki lopott, könnyen lebukhatott és börtönbe kerülhetett. Ám az általános felfogás az volt, hogy „ha lopsz, és nem buksz le, akkor te nyertél.” A PNI azonban megmutatja, hogy ez nem így van. Ha lopsz, ártalmas vegyületeket teremtesz a szervezetedben, akár megúszod törvény által büntetendő cselekedetedet, akár nem. Az enzimek és a neuropeptidek szintjén soha nem nyerhetsz.

Mi történik hát a testünkkel, amikor aljas, durva, kérges szívű, kicsinyes vagy csalárd módon viselkedünk? Mi történik, amikor ártó módon cselekszünk? Olyan kémiai hírvivőkkel árasztjuk el szervezetünket, amelyek a mi szervezetünk számára is ártalmasak.

Mindennek megértéséhez először vegyük a fizikai agyunkat és annak működését. Az agy egyik területe felelős az érzelmek irányításáért. A köznapi gondolkodásban úgy tartjuk, hogy az érzelmek a szívünkben laknak. Ám a tudomány rámutatott arra, hogy az agyunk egyik területe, a hipotalamuszt körbevevő limbikus terület az érzelmek tényleges székhelye. A limbikus terület irányítja a motivációs állapotokat, a táplálkozási viselkedést és azokat a zabolátlan érzelmeket, amelyek időnként úgy viselkednek, mintha semmi sem lenne képes megfékezni őket. Talán a Valentin-nap szimbólumát is meg kellene változtatni, és a rózsaszín szívecskéket a limbikus terület képével felcserélni.

A limbikus terület közvetlen kapcsolatban áll a hipotalamusszal. Agyunknak ez a része megszámlálhatatlan tevékenységért felelős, valóságos illetékes elvtárs, még a régi időkből. Ez végzi számos testi funkció szabályozását, amely nem is olyan meglepő egy olyan agyterülettől, amely hormonokat bocsát ki. Ez gondoskodik az éhségről, a szomjúságról, a vércukorszintről, a növekedésről, az alvásról és a felébredésről. Úgy gondolhatnánk, hogy mindez már bőven lefoglalná a hipotalamusz kapacitását, ám ez a terület felel a dühért és a boldogságért is. Amikor valaki elénk vág a közlekedési lámpánál, és felszalad bennünk a pumpa, akkor abban a hipotalamusznak is megvan a maga szerepe. Ez azt jelenti, hogy hormonok és neuropeptidek áramlanak ilyenkor szét az egész testben.

A hipotalamusznak megvannak a maga befolyásos barátai. Kémiai hírvivőket küld szét, amelyek munkára bírják a hipofízist (ez vezérli az összes többi hormontermelő mirigyet, vagyis a belső elválasztású mirigyeket, köztük a pajzsmirigyet és az érzelmekkel kapcsolatos mirigyek leghíresebbjét, a mellékvesekérget.) Mindezen szereplők – a hipotalamusz, a hipofízis és a többi belső elválasztású mirigy – tevékenységének összessége szétárad az egész testben, és annak minden porcikájára hatást gyakorol. Gyakran egy szempillantás alatt. Ezek az apró kis csecsebecsék (a hipofízis körülbelül borsószem nagyságú) hőhullámokat, őrjöngő dühöt, vacogtató hideget, szomjúságot, izgatottságot, unalmat, ellenségességet vagy szerelmet áraszthatnak szét bennünk – vagy ezek bármilyen őrült kombinációját, akár egyszerre az összeset.

Rendben van, az agyunk és az érzelmeink minderre képesek. De mi van akkor? Milyen közük van ahhoz, amikor az agysejtjeink elveszítik a kapcsolatot önmagunkkal, és gyilkos haramiákként kezdenek pusztítani a testünkben? Az érzelmek nem képesek rákot okozni – vagy mégis? Itt jön be a képbe a pszicho-neuro-immunológia kifejezésből az immunológia. Az agyból jövő neuropetidek hatással vannak az emésztésre (ezért van az, hogy sokkal jobb az emésztésünk, ha egy kellemes, nyugodt környezetben ülünk, és evés közben nem a „Halj meg bosszút állva” című opusz vérgőzös képsoraira meredünk.) Továbbá, ezek a vegyületek irányítják azokat a kis fickókat, akiket nagyon szeretnénk a mi oldalunkon tudni, amikor egy betegséggel birkózunk. Igen, az immunrendszer tagjairól van szó. Íme a kapcsolat! Az érzelmek összeköttetésben állnak a falósejtek, az interleukin, az interferon és a leukociták hadseregével, valamint mindazzal, amelyet a tudósok úgy hívnak, hogy „makrofág aktivitás”. Ám nem csupán az agy küld üzeneteket az immunrendszer számára, hanem az immunrendszernek is megvannak azok a vegyületei, amelyek visszaviszik az üzeneteket az agyba. Vagyis, a testünkben egy állandó visszacsatolási hurok van jelen, mely a legkisebb rezdülésünkre is reagál! Ez már-már kísérteties: mintha soha nem lennénk egyedül, mintha a testünk állandóan nyomon követné, hogy mit csinálunk.

Ami pedig a rákot illeti, az immunválasz vagy annak hiánya mindent eldönthet. Akár életet és halált. Az immunrendszer és a rák kapcsolatát az alábbi módon képzelhetjük el: Mint kiderült, mindenki szervezetében folyamatosan úszkálnak apró, rákos sejtek. Ebbe belegondolni is szörnyű, ezért nem is tárgyaljuk tovább. Ha a testünk megfelelően működik, akkor falósejtjeink gond nélkül megszabadulnak ezektől az apró gonosztevőktől. Egyszerűen szétzúzzák őket, és az élet megy tovább, mi pedig nem lettünk az esttől okosabbak. Ha azonban a falósejtjeink túlerővel találják szemben magukat, akkor ezeknek a ráksejteknek egyike vagy másika növekedésnek indul, és ez már rossz hír. Mert bár ép ésszel nem akarhatunk semmi olyat tenni, ami ezeknek a kósza sejteknek bármiféle segítséget adna, ha érzelmeink elnyomják az immunrendszerünket, a rosszfiúk mégis komoly esélyt kapnak.

(Folytatása következik, melynek címe „Hogyan pörgessük fel immunrendszerünket”?)

Facebook hozzászólások: